Ki hinné el, hogy tizennyolc megrendezett Pride után a tizenkilencedik idején akarná megvédeni a miniszterelnök a gyerekeket „a látással terjedő buziságtól”, mondja a Puzsér Róbert a minapi beszédében. Fogadjuk el ezt alapállításként. Mely állításban arra gondol a költő, hogy ez a politikus, a miniszterelnök nem kemény elvi döntést hoz, hanem stratégia, taktika vezeti a kezét. Hogy ez egy politikai lépés. Egyébként ezzel a megállapítással még egyet is értek. A politikus politikusként viselkedik.

Csakhogy ebből akkor következnek további kérdések. És akkor azokat is fel kell tenni. Említek csak kettőt.

Hogy lehet az, hogy az ellenzék vezetője tizennégy év NER után okosodott meg az ügyben, hogy ez így márpedig nem mehet tovább. Végignézte a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a kiépítését, az alaptörvény elfogadását, a médiatörvény elfogadását, a nyugdíjpénztári pénzek elsíbolását, a sajtó egy részének elfoglalását, a fideszes oligarchia kiépülését. Ezek azért kemény dolgok voltak, emlékszünk jól, a rendszer kőkemény megalapozása, a sarokpontok lehelyezése. Hogy is mondjam, nem lehet utólag azt mondani, hogy akkor ez az egész még jó ügynek tűnt, csak, jaj!, később hogy félrecsúszott. Minek látszott ez akkor, Bélám?

És azt is kérdezem, hogy lehet az, hogy kollégáim, újságírók egy csoportja ugyancsak ott glettelt a NER kiépítésénél, ha jól érzem, abban voltak, hogy ami történik, az belefér. Van az az ár, amit még meg lehet fizetni azért, hogy itt kiépüljön valami más, ami jobb, mint az előző, gondolhatták. Van ilyen, én készséggel elhiszem, hogy vannak, akik ezt gondolták akkor. Nem is teljesen alaptalanul. Emlékszünk egyébként arra a támogatásra is, ami még az akkori baloldali-liberális sajtó bizonyos berkeiben is megvolt, hogy jöjjön bármi, csak ne a Gyurcsány.

Sokan most is abban vannak, jöjjön bármi, csak ne az Orbán. A nagy sikerre való tekintettel újra ugyanaz a logika. Jöhet a NER minden egyes jellemző jegyét magán hordozó Magyar Péter is. Aki pont úgy bánik a sajtóval, mint Orbán – sőt, néha úgyabb –, és a nagy kérdésekben pont ugyanazt gondolja a világról, mint Orbán. De hogy a szokásos kérdésemet feltegyem, és megfejeljem azt Ceglédi Zoltán ismert slágerével: Mi a terv? Mi a másik ajánlat? Nem kellene első körben azt kitalálni, hogy milyen országban akarunk élni?