A magyar közvéleményt híresen nem érdekli a külpolitika – vagy mondhatnánk azt is, hogy mivel a magyar nyilvánosság elég szelektíven számol be a külvilág történéseiről, így sokszor maga a kontextus is hiányzik, amiben a külvilág történései értelmezhetőek.
Jó példa erre a szomszédunkban dúló háború, ami úgy tört ki 2022-ben, hogy tulajdonképpen akkor már 8 éve tartott, csak az intenzitása változott, és idehaza csak olyanfajta szűklátókörű értelmezéseket, pozíciókat kapott, miszerint az ember kiáll-e az áldozat (a megtámadott Ukrajna) mellett morálisan, avagy „mindegy, csak maradjunk ki belőle” alapon támogatja a békét, és megértő az oroszokkal szemben.
Mindezt azért mondom, mert innen nézve eléggé úgy fest, hogy
Elvégre a kampány hangsúlyos témája volt az orosz befolyás, a gáz és az olaj, lehallgatták itt a külügyminisztert, külföldi kémkedés vádjaival illettek magyar újságírókat, az új kormány legerősebb minisztere pedig, akinél a gazdaság és az energetikai kérdések lesznek, a háborún legtöbbet gazdagodó multik egyike, a Shell olaj- és földgáz-nagyvállalat korábbi alelnöke és részvényese.
Ez utóbbinak egyébként be kellett volna kapcsolnia a vészcsengőt a korrupcióra oly érzékeny exellenzéki közvéleménynél, hiszen ez a helyzet a state capture tankönyvi példája, ám az O1G-koalíció annyira meggyűlölte a Döbrögiket, hogy inkább ideológiamentes, szerethető-szakértői imidzset épített az új kormányba érkezőknek, akik közül többet amúgy a népnyelv gyíkemberekként szokott azonosítani.
Mindennek tetejében
Mi több, a jobboldal környékén sorra jöttek ki az olyan könyvek, mint Békés Márton Világrendszerváltása vagy Orbán Balázs Huszárvágás című konnektivitáselméleti munkája, amelyek már az egypólusú amerikai hegemónia utáni, multipoláris világ eljövetelét várták, ahol Oroszországot és Kínát is egyenrangú partnerként kell kezelnünk.
Az eredmény? A választás előtt J. D. Vance alelnök Magyarországra jött, nyélbe ütött pár zsíros bizniszt (rengeteg olajat és fegyvert adott el a magyaroknak), hogy aztán a választás másnapján Trumpék vígan gratuláljanak az új győztesnek, az euroatlanti elköteleződésű Tisza Pártnak.
Hogy a történet kerek legyen, ahhoz már nem Ukrajnát kell figyelni, hanem az iráni háborút. Bár tőlünk kellemesen távol van, ám az energiapiacra gyakorolt hatásai miatt egész Európa idegeskedik miatta. Még Orbán Viktor is azt mondta, hogy „intellektuálisan gondot okoz neki” a helyzet nyomon követése, és hogy megértse, mit is jelent a győzelem, ha közben a katari LNG-létesítményeket szétlövik.
A válasz megdöbbentően egyszerű, csupán a pénz útját kell követnünk, és elolvasnunk az amerikai geopolitikai és energiastratégiai dokumentumokat. Így tett Richard Medhurst oknyomozó újságíró is, aki rávilágított, hogy az iráni háború legújabb szakaszában inkább már az látszik, hogy Amerika a világ rendőréből a világ kalózává változott, hiszen a névlegesen Irán ellen bevetett tengeri blokád most már egyre inkább a Kínába áramló nyersanyagokra vonatkozik. Kína az olajimportjában ugyanis eddig három országra támaszkodott jelentős mértékben:
- Venezuelára, ahol az amerikaiak nemrég elrabolták Maduro elnököt, és az olajukat a saját finomítóikba irányították át,
- Oroszországra, aminek az energia-létesítményeit folyamatosan, egyre komolyabb mélységben támadják az ukránok drónokkal, összeurópai és amerikai szövetségi támogatással,
- valamint Iránra, amelynek a tengeri útvonalait most próbálja lezárni az amerikai haditengerészet.
Ennek kulcsa, hogy ellenfeleiket, mint például Kínát elvágják a nyersanyag-behozataltól, a nyersanyag-exportőröket, mint Iránt vagy Oroszországot ellehetetlenítsék (szankciókkal és fegyverekkel), a szövetségeseiket pedig rákényszerítsék arra, hogy amerikai LNG-t és kőolajat vásároljanak – miután közvetlenül vagy közvetett módon kiiktatták a konkurenciát, mint az iráni válaszcsapások során elpusztuló Öböl menti energialétesítményeket.
Ha onnan nézzük, hogy
érthetőbbé válik több olyan közelmúltbeli esemény is, amelyet korábban az érthetetlen őrület számlájára írtunk:
- A Grönlanddal folytatott izmozás célja szintén az lett volna, hogy az amerikai tengeri blokádot kiterjesszék az orosz tengeri útvonalakra.
- Az Északi Áramlat felrobbantása más fénytörést kap, ha tudjuk, a Chevron energiacég jelenleg építi ki az EastMed-Poseidon nevű alternatív földgázvezetéket, amely Izraelből szállítana Olaszországba Krétán keresztül.
- Ráadásul Izrael „önvédelmi háborúi”, azaz Gáza porig rombolása és Dél-Libanon elfoglalása is mutat összefüggést azzal, hogy a közeli partszakaszokon gazdag gázmezők találhatók.
A nyugati gáz- és olajipari óriások, mint a már említett Chevron és Shell, valamint a British Petrol vagy az Exxon Mobil az aktuális világpolitikai mozgások nyomán éppen történelmük legnagyobb profitjait aratják le, ráadásul a vevőknek dollárban kell fizetniük a méregdrága LNG-ért, ami az amerikai valutát stabilizálja és lassítja a világgazdaság dollártalanítását. Mindennek tetejében pedig rekordmennyiségű működőtőke áramlik az USA-ba, hiszen ilyen energiaárak mellett az európai ipar versenyképtelen, így kénytelenek áttelepíteni a gyártást Amerikába.
Így hát konzervatív elvbarátság ide vagy oda, azért az amerikai ipari-geopolitikai érdek ezeket gond nélkül felülírta, hiszen Uncle Sam nem szándékozik feladni a hegemón pozícióját, és láthatóan hajlandó akár egy világháborút is reszkírozni ennek érdekében. Elvégre Japán is azután támadta meg Pearl Harbort, hogy az amerikaiak blokád alá vették Japánt, és bár Kína tartalékai jelentősek, az ázsiai nagyhatalom juthat arra a következtetésre, hogy eljött a megelőző csapás ideje, főleg miután az USA nemrég védelmi megállapodást kötött Indonéziával, amivel lehetősége nyílik blokád alá venni a Kína számára létfontosságú Malaka-szorost is.
Ahogy Amerika hadereje más színterekre összpontosul (az Öböl-menti országokra és Ázsiára), úgy kell Európának kivennie a maga részét az oroszok elleni háborúból, ahogy azt Pete Hegseth tavaly kérte. A korábbi magyar miniszterelnök tehát tévedett azt illetően, hogy Trump hozza el a békét, a leendő miniszterelnöktől pedig csak egy hangfelvételünk van, miszerint itt g*ci nagy háború lesz.
A kilátásaink mindenesetre rendkívül borúsak.
Borítókép: Donald Trump a Fehér Házban 2026. május 4-én / fotó: Kent NISHIMURA / AFP
Bejelentkezés