Magyar Péter az érettségizőknek szánt jókívánságok mellé hozzátette azt is: „örülünk, hogy már egy szabad Magyarországon kezdhetitek meg a felnőtt életet.” Az új miniszterelnök hamisítatlan, NER-ből hozott magabiztos nagyvonalúsággal siklott el afelett, hogy a végzős középiskolások között lehetnek akár olyanok is, akik hazájukat eddig is szabadnak érezték, horribile dictu, esetleg a Fideszre szavaztak. (Na, meg afölött is, hogy a magunk mögött hagyott nemszabad Magyarországon ő a Diákhitel Központ élén segítette a fiatalok életkezdését.) Igaz, utóbbiak – mármint a Fidesz-szavazó végzős középiskolások – minden vonatkozó felmérés szerint nincsenek sokan. És az is igaz, hogy április 12-e után milliós tömegek érezték, hogy valami nyomasztó teher gördül le a mellkasukról – köztük olyanok is, akik nem a Tiszára voksoltak, és nem is várnak sokat az új kurzustól. Hogy ezek a kövek valóban ott voltak-e, fontos kérdés, amelyet Kóczián Péter nemrégiben igen alaposan körüljárt az ÖT.hu-n.
„Miért érezték sokan, hogy nem élhettek a szabadságukkal”, akár konkrétan aközben is, hogy éltek vele? – teszi fel a kérdést kollégánk? Miért skandáltak „viktátort” olyan tüntetéseken, amelyeken a rendszer alapjait kérdőjelezték meg, és amelyeket senki nem tiltott be, nem vert szét – sőt, nem egyszer a biztosított és megvédett a „rezsim rendőrsége”? (Amely amúgy szintén sokszor használt, klasszikusan kizárólag diktatórikus berendezkedések idején értelmezhető szókapcsolat.) Kóczián szerint az ellentmondás mögött elsősorban az húzódott meg, hogy Orbánék gyakran éltek a fenyegetés, a retorzió kilátásba helyezésének eszközével, ám valójában csak ritkán és keveseket ért valódi hátrány és megtorlás. Ám ez a kevés példa – és még inkább a felülről lefelé rendre utasító, represszív kommunikáció – is elegendő volt ahhoz, hogy beindítsa a társadalom sajnos igen gazdag történelmi tapasztalatokra épülő reflexeit. Így váltunk „a képzelt falak országává”, ahol elég „hírét kelteni a zsarnokságnak”, egyből mindenki úgy kezd viselkedni, mintha valóban abban élne.
abban a biztos hitben, hogy ezt a pörölyt vézna és kétbalkezes ellenfelei megemelni sem tudják majd, nemhogy forgatni. Hosszú ideig így is volt. Sokan, sokszor mondták, többek közt jó párszor én magam is: ameddig a politika fókuszában alkotmányossági, jogállami és emberjogi nyavalygások állnak (melyekből azért olykor én is kivettem a részem), akkor is Orbán kottájából muzsikálunk, ha ezek a kritikák sokszor nagyon is jogosak.
A leköszönő miniszterelnök másfél évtizeden át játszotta a demokrácia Tasnádi Péterének szerepét. A kilencvenes évek éjszakai életének ikonikus figurája, ha kérdezték, határozottan tagadta, hogy bűnöző lenne. Ugyanakkor mindent megtett, hogy gerenda méretű szivarjaival, csíkos Cosa Nostra öltönyeivel, hatalmas fekete gengszter-Mercijeivel és hegyomlás testőreivel pontosan úgy nézzen ki, mint egy maffiafőnök. A játszmának része volt a cáfolat is, hiszen egy igazi keresztapa nyilván sosem ismeri be, hogy az. Csak, hát ma már tudjuk, hogy Tasnádi valószínűleg tényleg nem volt az – legalábbis biztosan nem olyan Michael Corleonéba oltott Tony Montana, mint amilyennek szeretett volna tűnni. Ám kitartó munkával végül elérte, hogy a hatóságok is ilyennek lássák, így végül 1999-ben lecsukták. „Ha Al Pacino játssza el a keresztapát, akkor Oscar-díjat kap, ha viszont Tasnádi Péter, őt börtönbe zárják” – méltatlankodott Tasnádi, de ekkor már nem tudott visszatáncolni a csupán önjelölt maffiózó szerepébe.
A célja is hasonló volt, mint Tasnádinak, csak persze sokkal nagyobb léptékben: az ellenfelek megfélemlítése, egy kiszolgáltatottsághoz és az erő előtti meghajláshoz szoktatott társadalom becsicskítása. A mutatvány sokáig neki is sikerült, ám előbb-utóbb róla is sokan elhitték, hogy tényleg diktátor akar lenni – még többen pedig már el tudták képzelni róla. És ez elég volt ahhoz, hogy szabadulni akarjanak tőle.
Ha nem is döntő (aligha lehet egyetlen ilyet megnevezni), de fontos oka volt a Fidesz bukásának, hogy egyre többen kezdtek el szorongani attól, hogy Orbán végül mégis súlyosan korlátozni fogja az alapjogokat. Közvéleménykutatásokban nehezen mérhető tényező ez, hiszen a válaszadók nagy része sokkal földhözragadtabb, könnyebben megfogható indokokat nevez meg: a korrupciót, a megélhetési gondokat, a „hazugságokat”. A közérzetet nehéz százalékokra lefordítani egy ilyen felmérés során.
Hiába tapasztaltuk, hogy a „tavaszi nagytakarítás”, az idegen „árnyékhadsereg” felszámolása egy végül a parlament elé sem terjesztett törvényjavaslatban merült ki. Hiába láttuk a saját szemünkkel, hogy a tavalyi Pride-on, amelynek szervezésével már Orbán Viktor intelmei szerint „már nem kellett volna bajlódni”, több százezres tömeg hömpölygött a főváros utcáin. Hiába indulhatott el a választásokon a Tisza Párt, amelyről alig burkoltan azt állították, hogy törvénytelenül szerzett idegen pénzből kampányol. Hiába járta háborítatlanul az országot az a Magyar Péter, akit a kormányzati kommunikáció lényegében a Btk. szerinti hazaárulással vádolt meg.
A harsogó hegyek apró egereket szültek. Csakhogy ettől még ezek az ormok sötéten magaslottak fölénk. És újra meg újra fenyegetően felmordultak. Mi pedig parázva kérdezgettük egymást, hogy „szerinted most már megteszik?” Hiába tudod, hogy a vulkán gyakran füstöl, de eddig még soha nem tört ki – azért nem szeretnél a végtelenségig az aljában élni. És ha egy ilyen tűzhányót el lehet lapátolni a városod mellől, akkor előbb-utóbb megteszed.
Hunnia Cipollája – miként Thomas Manné is – beleszeretett a szerepébe, és túljátszotta azt. Ám meggyőző ereje egy percre sem hagyta el – csak már jó ideje ellene dolgozott. Elhittük neki a komédiát, megijedtünk tőle, ezért inkább véget vetettünk neki. Jobb is így.
Csak most már végre
És nem igaz, hogy „még nincs itt az ideje”. A legelejétől van itt az ideje. Mert, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a hipnózis, nagyon nehéz lesz kijönni belőle, és keserves lesz az ébredés, mint Máriónak.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Fidesz-KDNP kampányzáró rendezvényén az I. kerületi Szentháromság téren 2026. április 11-én / fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos
Bejelentkezés