Több száz vár és kastély, régi formájukat többé-kevésbé őrző polgárvárosok, hangulatos kocsmák és még mindig olcsó sörök. Hiába kis ország Szlovákia, rengeteg felfedeznivalót rejteget.
„Tudtad, hogy a Imrének új nője van?” – kérdezte az egyik férfi a másiktól a Hostinec Košťál vécéjében. „Már hónapok óta” – felelte másik. Aztán észrevették, hogy én is odaléptem az egyik piszoárhoz, és rögtön szlovákra váltottak. Talán azért, mert idegen voltam nekik, így akár szlovák is lehettem volna, egy szlovák előtt pedig nem akartak magyarul beszélni, vagy azért, mert hátha ismerem azt a bizonyos Imrét, és nem lenne szerencsés, ha továbbadnám a pletykát.
Érsekújvár kocsmáiban vegyesek az asztaltársaságok, szlovák és magyar szót is hallani. Néha nehéz megkülönböztetni a kettőt, nem mindig értem, mit povedálnak, mivel szlovák szavakat is belekevernek a magyar szövegbe, olyanokat, hogy dobrý meg dvadsat’osem, és gyakran a magyar szavakat is szlávosan ejtik. Akikkel sikerült váltanom pár szót, értetlenkedtek, mi a bánatot keresek Érsekújváron. Kassák Lajos és Bólya Péter szülővárosa valóban nem tűnhet izgalmasnak az instant élményekre vágyó turista számára. Szlovákiában százas nagyságrendben lelhetők fel mindenféle várak és kastélyok, az ittenit viszont már a török pusztítás után lebontották, az érseki palotát meg a második világháborús bombázást követően – amikor egyébként, túl azon, hogy a helyi zsidóságot leradírozták a térképről, szinte a semmiből kellett újjáépíteni a várost, mivel iszonyatos mennyiségű bombatalálat érte. Lebombázták a régi vasútállomást is. A helyén álló, modern állomásépület homlokzatán a „Nové Zámky” mellett olvasható az „Érsekújvár” felirat is – a várost az erőszakos lakosságcserék ellenére sem sikerült teljesen elszlovákosítani, és szerencsére akad még néhány ilyen. És van az állomás épületében egy békebeli resti is, ahol egész olcsón meg lehet ebédelni.
Ha Budapesten száll vonatra az ember, másfél óra alatt meg is érkezik ide, és kap valamit, ami egyszerre ismerős és idegen. Ismerős a táj, ismerősek a lakótelepi házak, a szürkeség, a kocsmákban italozó kisemberek. Nehéz külföldnek tekinteni ezt a vidéket – hiába szoktuk egész Szlovákiát Felvidéknek nevezni, az országnak ez a része a ma is magyar többségű Csallóköztől nagyjából Érsekújvár környékéig mégiscsak a Kisalföld határon túli folytatása, én pedig kisalföldi gyerek vagyok. Az idegenség a szlovák feliratokkal kezdődik...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.