Szánd meg magyar a kutyát! (Avagy: a demokrácia pénzbe kerül, de a hiánya drágább lesz)

Őszinte leszek: az első reakcióm a morcos elutasítás volt. Már megint tarhál valaki.

Nem azért, mert a morálisan vállalhatatlan opciók helyett a Kutyapártra adtam jobb sorsra érdemes voksomat: az esélytelenek nyugalmával szavaztam idén, nem ezért vagyok dühös. Bár a siralmas eredményről tehetnek, de én nem „csalódtam”, láttam jönni a cunamit és igyekeztem ellentartani. Nem is azért, mert Kovács Gergely polgármester, pártelnök borzalmas interjúja után úgy éreztem, az aláírásgyűjtésben aktivistaként is segítenem kellett. Ez a diszklémer része csupán. Nem vártam cserébe semmit és nem vagyok dühös, talán csak csüggedt.

Komoly averzióim voltak viszont azzal kapcsolatban, hogy anyagi segítséget nyújtsak és (akár szimbolikus mértékben) átvállaljam egy szerintem alapjaiban elhibázott kampány pénzügyi következményeit. Úgy éreztem, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) falnak ment a verdával, és most tőlem várják, hogy fizessem ki a totálkárt. De ahogy ülepedtek a dolgok, rájöttem:

A tavaszi gondolataim között kotorászva a kertben meglepetésemre megtalált óvatos optimizmusom (én még mindig aszályt érzek és nem áradást) mellett azért aggódom. Részben azért, mert már láttam ilyet. Részben pedig ismerem az embereket és a bosszúszomjukat, ami végül gyakran a leggyengébbeken, a kisebbségeken, akár politikai kisebbségeken csapódik le, ha máson nem tud, mert valójában árnyékra vetődött.

Mi is történt pontosan? (Mert ez egy amnéziás közélet)

A 2026-os választások után az MKKP abba a drákói csapdába esett, amit a jelenlegi választási törvény 2017 óta tartogat: mivel országos listát állítottak, de nem érték el az 1%-os küszöböt (sem), a törvény értelmében a teljes állami kampánytámogatást – esetükben közel 686 millió forintot – vissza kell fizetniük az utolsó centig. Az „egy százalékos szabály” lényege, hogy ha egy párt nem mutat fel minimális (?) társadalmi támogatottságot, akkor „kamupártnak” minősül, és büntetik. A Kutyapárt most ott áll, hogy vagy összegyűjtik ezt a talán még a magyar ugaron felcseperedett oligarchák számára is csillagászati összeget a szimpatizánsaiktól, vagy lényegében megszűnnek.

Van egy kis apród. Pont. Miért „kell” mégis adni?

Bár a kampányuk sok szempontból vitatható volt, úgy döntöttem, beszállok a gyűjtésbe.

1. A 1%-os szabály antidemokratikus: Ez a szabály lényegében csírájában fojt meg minden olyan kezdeményezést, ami az eliten kívülről jön. Esélyegyenlőségről beszélni egy olyan rendszerben, ahol egy rosszabb szereplés egy életre eladósíthat és tönkretehet egy közösséget és annak mit sem sejtő tagjait, pont azokat, akik bátran az arcukat adták valamihez, amiben hittek, abszurd. Ez valóban nem demokrácia.
2. Közcélú törekvések: Míg a nagy pártok plakátokra és óriáskivetítőkre költik a milliárdokat, az MKKP – még ha közvetve is – padfelújításokat, buszmegálló-építéseket és helyi civil projekteket támogatott a „tékozló” alapjaiból. Ezek valódi közcélok. Még ha szerintem ez bornírtság is, de most jó érv. Amúgy természetesen a kampánytámogatásnak kampányt kell támogatnia, nem cukiskodást. Szerintem lett volna politikai létjogosultsága egy „középutas”, a gyűlöletkampányokat elutasító, kicsit emberibb, és igen: „balosabb” alternatívának, ha van mögötte egy kicsit ütősebb kampány meg kicsit lelkesebb pártelnök, még ha Tóth Péterek, Kubatov Gáborok nem is.
3. A „kamupártozás” ára: Én korábban is elítéltem azt a médiaszerte zajló boszorkányüldözést, ami tulajdonképpen minden frissen induló kis pártot „kamupártnak” bélyegzett, amire nem nyomta rá a pecsétjét pár pesti médiamunkás. Ez a diskurzus ágyazott meg ennek a drákói szabálynak. A liberális média, miközben a demokráciát féltette, valójában egy antidemokratikus intézmény létrejöttét segítette elő, ami most épp a legaktívabb civil mozgalmat, pártot végzi ki, ami tényleg alulról szerveződött és nem támogatták meg áldásos tevékenységüket spontán titkosszolgálati felvételekkel. Gratulálok hozzá!

A kampánypénzbiznisz ettől még létező dolog, ahogy a megélhetési politizálás is. Ugyanakkor engem nem lep meg, hogy egy közéleti szereplő is meg akar élni. De az elit és az értelmiség úgy döntött: öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket is!

Ne öntsük ki. „Egymillió embernek a véleményszabadságért” ez csak 686 Ft fejenként. Százezernek is csak 6860 Ft áfa nélkül.

Érvek, hogy mégse adj egy fillért se! (Egyék meg, amit főztek?)

Persze vannak pro és kontra vélemények is. A közösségi médiában sokan így érvelnek:

• „Miért nem léptek vissza, amikor látszott, hogy nincs esély? Viseljék a döntésük következményeit, ez a felelős politizálás.”

Erre nem mondok semmit.

• „Nem a mi feladatunk kifizetni a politikai amatőrizmust.”

Én is így érzem. Ezért másra adok pénzt.

• „Végezzék el a munkát, aztán kérjenek pénzt.”

Oké. :)

És van benne igazság: a döntéseinknek következménye van. De ne felejtsük el, hogy az MKKP ellen irányult az utóbbi évek legdurvább, legösszehangoltabb lejárató kampánya. Megkapták a „Fidesz-bérenc”, az „elvesztegetett szavazat” és a „háborúpárti” jelzőket is, attól függően, épp kinek az érdekeit sértették. Utólag láthatóan nem zavartak sok vizet, ennél hasznosabb dokumentarista projekteket is lehetett volna finanszírozni, de nem akarok Mérő Veráék bukszájában turkálni. Nyilván ezeket a nyolc-tíz éves kutyapárti sérelmeket is ki kellett beszélni egyszer. Ismételt diszklémer: ilyesmikről én évekkel korábban már írtam. Tiszteletet érdemel viszont Gulyás Márton, hogy a válaszra lehetőséget adott. Meg Jámbor András is. Amúgy.

Tetteinknek következménye kell legyen. Szuper! A jó valóban mindig megkapja méltó büntetését.

Konklúzióim. (Lehet más egy propagandacikk!)

Egy olyan politikai térben, ahol a radnaimark.hu-féle bekamerázott hotelszobák és a karaktergyilkosságok dominálnak, a Kutyapárt az utolsó olyan formáció, amelyik még képes némi (ön)iróniával és valódi, alulról jövő cselekvéssel válaszolni a rendszerre, ami abban jogfolytonos, hogy azt üzeni: jaj a legyőzötteknek. Hogy lesz ebből valaha egészséges közélet?

Lehet ezekre a kutyapárti amatőrökre haragudni, ezt teszem én is, lehet hibáztatni őket a stratégiai hibákért, az elszúrt nyilatkozatokért, azért, hogy behúzott farokkal kapituláltak ott, ahol mindenki más a maga igazát ordította. Ám ha hagyjuk, hogy ez a megérvelhető, de a magyar jövedelemszinthez és oligarchamentes pártkasszákhoz képest drákói szabály elsöpörje őket (is), akkor végleg lemondunk arról, hogy a politikát ne csak a milliárdos elit és a hivatásos technokraták alakítsák, meg a tudjuk, kik. (Írom ezt politikai előtagok és mélymagyar irigykedés nélkül.)

Borítókép: Résztvevők a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Nemzeti békecsúcs - világbéke és hídfoglalás elnevezésű rendezvényén az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 178. évfordulóján a Szabadság hídon 2026. március 15-én / fotó: MTI/Kocsis Zoltán