Botránnyá dagadt az elmúlt hetekben Aranyosi Péternek a Partizán csatornájánál tett látogatása. A humorista azóta már agyonidézett kijelentéseiben azon viccelődött, hogy a 80-as években a miskolci mozi első sorában könnyen tetves lehetett az ember, mert oda csak a „dakoták” – értsd: a cigányok – ültek. A kijelentések bántó jellege mellett tetézte a botrányt, hogy a kérdező, Gulyás Márton szó nélkül hagyta a megjegyzést. Az egyébként valóban tartalmas interjút kifejezetten jó hangulatban zárták, még az esetleges folytatás is szóba jött. A kirekesztő, dehonesztáló, dehumanizáló kijelentésekre érzékeny, mindig éber Gulyás most valamiért szemet hunyt a dolog felett. Ez, úgy gondolom, kulcsfontosságú az ügy tanulságait illetően.

Az interjút követően a roma közösségek jogosan rasszizmust kiáltottak, és több esetben felszólaltak az ügyben, illetve Gulyásék egyik nyilvános beszélgetését is megzavarták. A Roma Sajtóközpont Humor és határ című Facebook-posztjában kiemeli, hogy nem kisiklásról van szó, Aranyosi ugyanis az egykor hasonló tréfákkal élő Fábry Sándor tanítványaként tendenciózusan viccelődik a romákkal sértő módon: „A dakoták kifejezést a hazai szlengben gyakran használják a romákra vonatkozóan – nem véletlenül burkolják eufemizmus mögé a nyílt cigányozást. Aranyosi nemcsak, hogy ezt a sértő, lealacsonyító képet használja, hanem még állítja is: ilyen egyszerű” – írják.

Galamb Alex, a Sütni Jó! Alapítványon keresztül szegénységben élő romáknak is munkát adó borsodi roma pék nyílt levelet írt, melyben Aranyosit és Gulyást is megszólította. „Tudom, hogy ez csak egy poén volt – de attól, hogy valami humorosnak van szánva, még lehet sértő, megalázó és káros” – írta előbbinek. Majd Gulyást rótta meg a hallgatása miatt: „Fáj, hogy nem szóltál semmit, amikor Péter ilyeneket mondott. Talán elfelejtetted, hogy nekünk ez mennyire rosszul esik?” Hogy mégis miért sértő Aranyosi kijelentése, azt a borsodi pék alábbi sorai tisztázzák leginkább: „Igen, voltam tetves. Büdös is voltam. De most azért dolgozom, hogy a gyerekeimnek már ne ilyen sors jusson.” Kétség nem fér hozzá, hogy Aranyosi poénja bántó volt, ám az ügynek ezzel nincs vége.

Aranyosi Péter – bár én személy szerint azt vallom, mindenen érdemes és lehet viccelődni, mert a humor oldja a tárgyában megidézett feszültséget – nem kulturális jellegzetességeiben szólította meg a cigányságot, hanem a szegénységéből űzött tréfát. Ez minimum ízléstelen és bántó volt, de a dolog mindenképpen visszakérdezésre érdemes. Kérdés, hogy lehet-e ennyire ízléstelen a humor? Joga van-e felháborodni ezen a kipécézett közösségnek? Gyorsan hozzáteszem, hogy bár itt a szegénységgel összefüggő egészségügyi vonatkozásokat emlegetett Aranyosi, ennél már durvább dolgokkal is viccelődtek már humoristák. A nemzetközi stand up comedy hősei közül Ricky Gervais rákos gyerekekből, Jimmy Carr AIDS-es afrikaiakból, de a tulajdon anyjából is gúnyt űzött. Kétségtelen, hogy a humor kontextusából kiragadva ezeken fel lehet háborodni. Csakhogy ezekben az esetekben elfelejtődik, hogy a fekete humor a szorongató dolgok, vagy egyenesen a halál kinevetése, szembeköpése.

Mindezt egy megsértett, kisebbségi közösségnek persze nem kell elfogadnia. De azért azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor szőke nőkön, hölgy sofőrökön, köpködő, buta focistákon, a Tesco parkolóba kis-Suzukival beguruló, pénztelen magyarokon, prolikon, zsidókon viccelődünk, az, úgymond, teljesen rendben van, mert az már a mainstream közgondolkodás része. Ami a hazai cigányság tekintetében különösen sértővé tehette Aranyosi poénkodását, az valóban az, hogy Gulyás Márton ezen nem akadt fent. Ezzel nem műsorvezetői felelősségét kérem számon, hanem arra világítanék rá, hogy olyannyira a kulturális norma részével vált a cigányságon is való viccelődés, hogy még a szociálisan szuperérzékeny Gulyás sem vette észre, hogy Aranyosi nem pusztán viccelődött rajtuk, de meg is sértette őket.

Gulyás ugyanakkor hangsúlyozta saját felelősségét, amikor a Roma Sajtóközpont posztjára reagálva azt írta: „Nem gondolom, hogy Aranyosi Pétert megalapozottan lehetne rasszizmussal vádolni: de tény, hogy a szóhasználata miatt indokolt lett volna a műsorvezetői visszakérdezés és értelmezés. Ez egyértelműen hiba – az enyém, és nem az alanyé.” Igazat is adnék Gulyásnak a tekintetben, hogy a roma közösség sértődése jogos, hozzátéve, nem gondolom, hogy Aranyosi humora bármilyen hatással lenne arra, miként viszonyulunk a roma közösségekhez, melynek ugyanakkor jogában áll nem kedvelni és nem fogyasztani Aranyosi Pétert.

Aranyosinak humoristaként jogában áll bármivel viccelnie. A következményeket, ha vannak, egyedül ő vállalja, ha minősít valakit, akkor magát minősíti. Úgy érzem, ezt a középutas értelmezést osztja a rasszizmussal vagy cigányellenességgel biztosan nem vádolható Gulyás is, bár meglepő tőle, hogy a fentieknél jobban nem hajlandó jobban elmarasztalni Aranyosit, tekintve, hogy már kevesebbért is nekiment közszereplőknek.

Az ok, hogy az ügy a napokban újra aktualizálódott, az, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA visszavonta Aranyosi Pétertől a 2017-ben neki adományozott Karinthy-gyűrűt, mely a hazai humoristák legnagyobb, díjszerű elismerésének számít: „A közmédia nem tűri közösségeiben azokat, akik az emberi jogokat, az egyetemes emberi értékeket megsértik” – írták közleményükben. Ha azonban valaki az esetre vonatkozó keresőtalálatokat számba veszi, láthatja, hogy az elmarasztaló cikkek többnyire olyan lapoknál jelentek meg, mint a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, az Origo, a Hír TV, a Mandiner és a NER-hez köthető megyei lapok. Ezek nem pusztán tudósítások, mint a Telex vagy 24.hu cikkei, hanem negatív előjellel közölt tartalmak, melyek éppen annyira irányulnak a kormánykritikus Aranyosi, mint a Partizán közössége ellen. Ez legalábbis annyira beszédes, mint Gulyás Márton műsor közbeni hallgatása, és sajnálatos módon a konfliktus mögött meghúzódó probléma kibeszélése napolódik el azzal, hogy az eset politikai üggyé válik.

Nem kérdés ugyanakkor az sem, hogy a kormányközeli médiatömb túlnöveszti az ügyet Aranyosi cancelezésével, azzal, hogy egy világosan nem kormánybarát közszereplő hibájára azonnal lecsapva a liberális közvélemény legtipikusabb fegyverét sütötte el. Mely liberális közvélemény egyébként, a teljesség kedvéért tegyük ezt is hozzá, ugyancsak nem érezte szükségét, hogy sietve tiltakozzon az Aranyosi-mondatok miatt. Ha a kormánypárti vagy -közeli nyilvánosságban hangzottak volna el hasonló mondatok, minden bizonnyal nem így lett volna.

A NER kommunikációs felületének azonban éppen saját intoleráns bevándorló-, idegen- és melegellenessége miatt volt szüksége erre. Ám ezzel úgy használja ki az ügyet, hogy a cigányságért – jelen ügyben legalábbis – nem tesz semmit. Épp annyit ér ez, mint egy ukrán zászló vagy egy „maradj otthon” üzenet a Facebook-profilokon. Azaz semmit, mert valódi fedezet, de még világnézet sincs mögötte. Aranyosi rasszista dakotázásának és sértő tetvesezésének ügye valójában inkább vált média-kommunikációs kérdéssé, semmint kisebbségi problémák kibeszélésének apropójává. A valódi vélemények pedig az ebédlőasztaloknál hangzanak el.

Aranyosi Péter időközben Facebook-bejegyzésben reagált az eddigiekre, és bár védelmébe vette a humornak azt a természetét, amely „felnagyít, kifiguráz, nevetségesség tesz”, bocsánatot is kért. Mint fogalmaz, „a szövegkörnyezetéből kiragadott szavak, félmondatok, vagy az élő adás hevületében elhangzott szerencsétlen utalások valóban adhatnak okot félreértésre, sőt akár haragra is. Ha poénjaimmal akaratom ellenére bárkit megsértettem vagy megbántottam, attól elnézést és bocsánatot kérek”. Ilyenből, azaz bocsánatkérésből, a magyar közéletben keveset látunk, hallunk, így ez mindenképpen méltánylandó. Mondom ezt úgy, hogy továbbra is azt érzem, nem Aranyosi Péter ennek az ügynek a főszereplője.