spotify Hallgasd meg!

A női egyenjogúsági mozgalmak több mint 175 évesek. Az első 100 évben jogi célokat tűztek maguk elé, de az utolsó hatvanban, a genderelmélet megjelenése óta a nemi szerepeket, valamint a férfi és a nő viszonyát támadták. Amikor az egyik célt elérték, azonnal újabb és újabb egyenlőtlenségeket találtak.

A harc utolsó 50 évében a nők egy része folyamatosan boldogtalanabb és szorongóbb lett. Egyre kényszeresebben akartak megfelelni a média, a feministák és a politika felől érkező nyomásnak, hogy beteljesítsék az elméletet, miszerint a nemi szerepek társadalmi termékek, kötelezően átvegyenek férfi szerepeket, és versenyezzenek a férfiakkal, amit eufemisztikusan úgy neveznek, legyenek önmaguk.

175 évnyi folyamatos siker után, ami alatt a női egyenjogúság ügye olyanná vált, mint a levegővétel, még mindig azt üzenik, nőnek lenni nem olyan jó, még mindig nem vagyunk egyenlőek a férfiakkal. Ez lett ma a társadalomban az egyik legmélyebben beépült, sokak által közhelynek tekintett tény. Nem csoda, ha a fiatalabb generációk hisznek benne, az okozott kár pedig egyre nagyobb. A helyzet azzal fenyeget, hogy végleg elveszik a fiatal lányoktól a női önbecsülést, az érzését, hogy nőnek lenni jó.

Jó lenne mértékegységet váltani, nem férfiszerepekben mérni az egyenlőséget, mert a közvélekedés ellenére a világot valójában mindig is a nők irányították. Ez az írás sokak ellenkező véleménye ellenére a nők érdekében született. Arra szeretné ösztönözni őket, hogy változtassanak ezen a helyzeten, fogadják el, hogy nem egyenlőek, hanem többet érnek, mint a férfiak.

A női frusztráció 175 éve

Amikor Elizabeth Cady Stanton írónő 1848. július 9-10-én megtartotta az első Seneca Falls Conventiont, nem gondolta, hogy amit elindított, olyan erővé változik a 20. század második felére, ami alapvetően forgatja fel a világ működését. És azt sem, hogy 175 évvel később a nők még mindig harcolnak olyan célokért, amit ő akkor el sem tudott volna képzelni. A női egyenjogúsági mozgalmak ugyanis olyan mélységű változásokat indítottak el, amelyeket a történelemben korábban semmi.

A társadalmi nem elméletére alapozva megtagadták a férfi és a nő evolúciósan kooperációra épített viszonyát, és versengővé tették azt, amivel annak nemcsak kulturális felszínét változtatták meg, hanem az evolúció által létrehozott kapcsolat alapjait is. Ezért bátran nevezhetjük az emberi történelem legmélyrehatóbb változásának.

Pedig 1848-ban az egyenlőség eszméje egyáltalán nem hozta lázba az akkori nőket. Szervezetük, a Woman’s National Loyal League mindössze 5000 tagot számlált. Akkor a nők már 20 éve egy egészen más mozgalom iránt érdeklődtek. A férfiakat akarták megrendszabályozni, az alkoholt betiltani.

Valószínűleg kevés nő gondolta, hogy nincs hatalma a férfiak fölött, mert azok soha nem féltek annyira a nőktől, mint akkor az angolszász világban. A mértékletességi mozgalmak, ahogy az antialkoholista női csoportokat nevezték, már 1826 óta voltak aktívak, és a csúcson, az USA-ban, 1,25 millió tagot számláltak, pedig a század közepén csak kb. 20 millió felnőtt fehér nő élt az Egyesült Államokban.

A női egyenjogúsági mozgalmak századvégi megerősödésében is az alkohol betiltásának célja játszotta a főszerepet. A mértékletességi mozgalmak úgy akarták elérni a céljukat, hogy szavazati jogot szereznek. Így nem a nagyobb szabadság, hanem a férfiak szorosabb korlátozása volt a legnagyobb hajtóerő a jogegyenlőség mögött. A férfiak, főleg az alkoholgyártók persze mindent megtettek, hogy megakadályozzák a nők szavazati jogát, de nem azért, mert a modernitás útjába akarták állni, hanem mert inni akartak.

A nők a 20. század első felére az összes addig kitűzött céljukat elérték, de amint elértek egyet, a feminista mozgalmak újabb területet fedeztek fel, ahol szerintük a nők alárendelt szerepet játszanak, ahol férfinak lenni jobb. Ezek már nem jogi egyenlőtlenségek, hanem inkább egyformátlanságok voltak, méghozzá a genderelméletre alapozva, amely valami egészen furcsa megfontolásból azt állítja, hogy az evolúció alapját képező viszony pusztán társadalmi termék.

Az egyenlőtlenség pedig egyre inkább anyagi kérdéssé vált – mintha egy ilyen bonyolult viszonyt lehetne pénzben mérni. A mozgalmak 175 éve képtelenek egy olyan pontra eljutni, amikor azt mondhatnák, nőnek lenni ugyanolyan jó, mint férfinak. Mára ez vált az egyik legmélyebb társadalmi meggyőződéssé, amit a nők hatalmát bizonyítandó a férfiak is elfogadnak. Még azok is, akik házasságban élnek.

Teljesen érthetetlen, miért jó a nőknek azt gondolni, hogy el vannak nyomva, és ehhez többek között olyan érveket használni, hogy a férfiak kevesebbet porszívóznak, vagy, hogy nem járnak annyit szülői értekezletre – de a helyzet ez, és nem kell csodálkozni rajta, hogy az elnyomás állandó kommunikációja sokaknak okoz szorongást és frusztrációt.

A női boldogság paradoxonja

A leglátványosabb ilyen következmény a női boldogság szintjének 1970-es évek óta tartó csökkenése.

Ahogy a nők legyőztek minden jogi egyenlőtlenséget, és ünnepelhettek volna, elkezdtek boldogtalanabbak lenni. A boldogságkutatásokban történelmileg a férfiak álltak rosszabbul, az 1970-es években azonban megfordult a trend. Egy 2008-as tanulmány, A női boldogság csökkenésének paradoxonja így fogalmaz: „Az elmúlt 35 évben a nők életében jelentős társadalmi és jogi változások történtek: bővültek az oktatási lehetőségeik, nőtt részvételük a munkaerőpiacon, csökkentek a nemek közötti bérezési különbségek, nagyobb beleszólásuk lett a társadalmi és családi döntésekbe. Ezek a változások arra engednének következtetni, hogy a nők boldogsága is nőtt ez idő alatt. Mégis, az adatok azt mutatják, hogy a nők önértékelt boldogsága – abszolút értelemben is, és a férfiakhoz viszonyítva is – csökkent az elmúlt évtizedekben.”

Az „önértékelt boldogság” az élettel való elégedettséget takarja. A nők tehát a nyugati társadalmakban, amelyek a női egyenjogúsági listák élén állnak, rosszabbnak tekintik az életüket, mint a – fogalmazzunk így – szabadság beköszönte előtt. Ez nem egyetemes jelenség, főként a fejlett országokra vonatkozik.

Mik az okok?

Még a kutatók szerint is fel kell vetni az összefüggést az egyenjogúsági mozgalmakkal. Finoman fogalmaznak, mert azt mondani, hogy a feminizmus céljai valójában boldogtalanabbá teszik a nőket, olyan, amiért darabokra tépnék bármely kutatót. De ítéletük egyértelmű: a nők életében több szerepkonfliktus jelent meg, egyszerre dolgozók, anyák, párkapcsolati partnerek, ez pedig több stresszhez és kevesebb szabadidőhöz vezet, ami negatívan hat a jólétre.

Vagyis a társadalmi nem elméletének nevében az addig együttműködésre és munkamegosztásra alapozott férfi–nő-viszonyt versengővé tették, ami megterhelő mindkét nemnek, de sokkal inkább a nőknek. A két nem viszonya ugyanis az emberi evolúció és történelem egyetlen korszakában sem volt versengő. A férfiak mindig a férfiakkal versenyeztek a nőkért, és egymást próbálták legyőzni. Ugyan a társadalmakat patriarchálisnak tartják, ami egyesek szerint a nők ellen irányul, de valójában minden férfiuralom célja, bármilyen társadalmi berendezkedés esetén, a férfiak elnyomása volt, mert ők veszélyeztetik a hatalmat.

Így olyan helyzettel találtuk szembe magukat, amire nem voltunk felkészülve. Ez pedig erősen hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre több nő él egyedülállóként, szingliként. Az USA-ban csak 2000 óta 20%-kal nőtt a számuk. Egyre több nő szed antidepresszánst, nyugtatót, altatót. Csak antidepresszánst a nők 17,7%-a szed az Egyesült Államokban. Közöttük a fehér, magasan képzett, vagyis „egyenlőbb” nők magasan vezetnek. Ezt a logikus következményt nem vették figyelembe, azok, akik azt követelték és követelik, hogy a női szerepek alapjaiban megváltozzanak. Pedig úgy tűnik, amit megalkottak, abból egyenesen következik a nők stresszesebb és boldogtalanabb élete is.

Növekvő női szorongás

Sajnos ezt támasztja alá a női szorongás mértékének gyors növekedése. 1990 és 2019 között a szorongást megélők száma világszinten 55%-kal nőtt. Közöttük a nők 1,66-szor gyakrabban fordulnak elő, mint a férfiak. Az USA-ban csupán 2008 és 2018 között 5,95%-ról 7,91%-ra nőtt a szorongó nők aránya. Sajnos a fiatalabb női generációkon még nagyobb a nyomás. Náluk 7,97%-ról 14,66%-ra emelkedett az arány.

A mozgalmak ugyan nagyobb szabadságot ígértek, azt, hogy a társadalom nem kényszerít majd a nőkre hagyományos női szerepeket, de inkább a nőkkel szembeni elvárások drasztikus növekedése következett be, és újabb szerepek nőkre kényszerítése. Ezt a feministák, a média, a politika, az egész hangulata támasztja velük szemben, és nehéz szabadulni a gondolattól, hogy kísérleti egérként próbálják velük igazoltatni a társadalmi nem elméletét.

Ezt tetézi, hogy a nők sokkal védtelenebbek a társadalmi elvárásokkal szemben, mint a férfiak. Konformitásszintjük magasabb, ezért nehezebben állnak ellen a közösségi nyomásnak. Ez pedig így együtt fokozott stresszhez és szorongáshoz vezet. A fiatal lányok között, akiket, a serdülőkor nehézségei is sújtanak, ez hatványozott, amit egy konformitáskutatás is kimutatott.

Ennek következménye a gender stress gap-nek nevezett jelenség, ami szerint a nők 50%-kal nagyobb stresszt élnek meg a munkahelyen és kétszer annyi napot hiányoznak, mint a férfiak.

Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy arra buzdítok, minden nő legyen újra csupán anya és feleség, akinek a konyhában a helye, leszögezem, nem erre gondolok. Három dologról beszélek:

  • Az első, hogy el kell tudni fogadni, amit mindenki tud, hogy a nők különböznek a férfiaktól.
  • A második, hogy abba kell hagyni a „nőnek lenni rosszabb” propagandát.
  • Az utolsó pedig a nőkre nehezedő társadalmi elvárások kérdése, amire az egyik példa az, ami felsővezető nők körében tapasztalható, akiket arra biztatnak a feministák, hogy halasszák el a szülést, aminek következtében a közülük gyerektelenek 60%-ának akarata ellenére nem lesz gyereke (lásd egy korábbi cikkem).

A „légy önmagad” konformitása

Gyakran látni több emeletet beborító reklámokat, amin egy brand hirdeti: „Légy önmagad!”. A többségében nőknek szóló reklámok azt üzenik, vásárold azt, amit mások, akarj olyan lenni, amilyennek mi látni akarunk, vagyis légy másmilyen, mint amilyen vagy, és akkor önmagad leszel.

A „légy önmagad” a társadalmi szintű konformitás modern szlogenje. A „légy önmagad” szerint másnak kell lenni, olyannak, ami trendi. Ez ma a boldogság hivatalos formája. A saját életeddel való elégedettség, a „csak” olyannak maradni, amilyen vagy, az valójában beletörődés a sorsodba, gyávaság. Ez pedig bizonyos véleményvezérek szerint egyenlő az értéktelenebb élettel. Az egyik legerősebb, kimondottan nőknek szóló „légy önmagad” üzenet – azon kívül, hogy „légy sovány” – a „játssz férfiszerepet”. Ahogy mondják, csak a férfiak elnyomása és a társadalmi elvárások miatt voltunk eddig ilyenek, mert nem engedték, hogy úgy viselkedjünk, mint ők. Ezért nem voltunk híres hadvezérek, nagy cégek vezetői, feltalálók, harcos tesztoszteronbombák.

Az nem kérdés, hogy idővel a nők minden ilyen szerepet tökéletesen el tudnának sajátítani. De ezek egy részéhez örökre fel kellene adni nőiségüket – a férfi kockázatvállalási szint eléréséhez például növelni kell a tesztoszteront, ami megszünteti a nő biológiájának lényeges elemeit, többek közt a szülés képességét és a nők hosszabb várható élettartamát, és átalakítja érzelmi világukat. Vagyis, ha a nő pont olyan lenne, mint a férfi, többé nem lenne nő.

A nők azonos jogai, lehetőségeik növekedése minden tekintetben jó cél volt, de ami az utóbbi 50 évben történik, annak a joghoz kevés köze van. A férfiszerepek átvételével sem lenne baj, nem akarja senki elzavarni a női felsővezetőket vagy tudósokat, de ezt lehetőségként, nem pedig társadalmi nyomás által elvárt kötelességként kéne megfogalmazni, és főleg nem kvótákkal kierőszakolni.

A fiatal lányok nőiséggel való elégedetlenségének legszélsőségesebb példája a genderdiszfória, a saját nemmel való elégedetlenség rémisztő emelkedése. Ez a 2010-es évek előtt a lányok körében szinte ismeretlen pszichés probléma az Egyesült Királyságban 2011 és 2021 között ötvenszeresére növekedett, 192-ről 10 ezer fölé (lásd itt).

A fiatal lányok problémás helyzetére világít rá, hogy 2007-től megfordult a trend az öngyilkosságok tekintetében. A fiatalok lányok körében kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a fiúknál, ami szintén példátlan a történelemben.

A világot a nők irányítják, bármilyen nehéz elfogadni

Olyan korban élünk, amikor több nő jár egyetemre, mint férfi, és amikor a marketing-kutatások szerint a nők hoznak meg a családokban minden fontos döntést. Amerikai kutatások szerint a családok költésének több mint 80%-át a nők kontrollálják, amibe beletartoznak a nyaralások, de az autóvásárlások is. Még a pénzügyi és befektetési döntések 62,5%-át is ők hozzák. A lányoknak mégis úgy kell érezniük, hogy nőnek lenni kevesebbet ér, mert a világot mindig is férfiak irányították, és irányítják ma is. Ez a társadalmi nemhez hasonlóan teljesen fals elképzelés.

A tudományos fejlődés egyik furcsa hatásaként az emberek elkezdtek abban hinni, hogy megszabadultunk biológia és evolúciós meghatározottságunktól. A jelenség mellékterméke a különböző férfi és női szerepek és képességek, valamint az evolúciósan kialakult munkamegosztás tagadása. A csúcsa pedig a nemi identitás biológiai meghatározottságának tagadása.

Ez az új hit minden baj forrása. A férfi–nő viszony és kooperáció ugyanis az evolúció legfontosabb alapeleme. Ennek eredménye, a szaporulat nélkül nincs semmi. Amennyiben ez a viszony felborul, az alapvetően változtatja meg egy faj túlélési esélyeit. Ezért mondom azt, hogy az emberi történelem legfontosabb eseménye a nő és férfi viszonyában bekövetkezett változás.

John Maynard Smith a játékelmélet szerint vezette le az evolúciósan stabil stratégiákat, aminek felbomlása esetén veszélybe kerül egy adott populáció. Egyetlen helyzet sem mérhető azonban a férfi és a nő közötti viszony evolúciós stabilitásának fontosságához. Ez a millió éves stratégia azonban most felborult. Nem egy jogszabályokban, fizetésekben vagy porszívózásban mérhető valamiről van szó, hanem ösztönökben, érzelmekben és a tudatalattiban elrejtett, sőt biokémiai folyamatok és meghatározottságok sokaságáról, amelyek nehezen fejthetők fel. Ilyen például az az érdekes tény, hogy a férfiaknak sokkal nagyobb az érzelmi függősége a nőktől, mint fordítva, pedig ennek épp az ellenkezőjét gondolnánk. Ez igazi egyensúlyi tényező, mert érzelmi hatalmat biztosít a nőknek a férfiak fölött, és kiszolgáltatottá teszi őket. Ezzel összefüggésben a férfiak sokkal rosszabbul bírják, ha egyedül maradnak, hamarabb meghalnak ilyen esetben.

Miért a nők irányítják a világot?

Annak, hogy a világ arra halad, amerre a nők szeretnék, az alapja a „szexuális választás”, amit Darwin írt le először. Olyan jelenség, amely egyértelműen bizonyítja, hogy az emberiség – és minden más faj – fejlődésének irányát a nők vagy nőstények szabják meg, és nem a hímek. Ehhez ajánlom a The Mating Mind című könyvet Geoffrey Millertől.

A hímek tevékenységét és tulajdonságait a nőstények igényeinek való megfelelés irányítja. Azok a tulajdonságok fognak elszaporodni, amiket a nők preferálnak. Azok a férfiteljesítmények élnek tovább, amit a nők jutalmaznak. Azért vagyunk például ma jóval okosabbak, mint sok ezer évvel ezelőtt, mert a nők az okosabb férfiakat preferálták, így ők szaporodtak el.

Az ember esetében ez természetesen rendkívül összetett jelenség, amire sok történelmi példát lehetne említeni. Egy genetikailag bizonyított 8000 éves történet szerint például, amikor a mezőgazdaság és a vadászat egymás mellett élt, a vadászok lányai nem a vadászok fiaival, hanem a mezőgazdászok fiaival házasodtak. Vagy egy másik: ha a nők nem jutalmazták volna a vakmerőséget, senki nem állt volna pilótának az első világháborúban, ahol egy angol pilóta átlagosan 2,5 napot élt első bevetése után.

De rendkívül sok fennmaradó férfistratégia létezik, amelyek akár egymásnak ellentmondók is lehetnek, ha vannak nők, akik jutalmazzák őket. Ne gondoljuk, hogy csak úgy lehet sikereket elérni nőknél, ha női mozgalmakban önkénteskedünk vagy salsatanfolyamra járunk. A feministák által gyűlölt Andew Tate is sikeres, nők tömegei rajonganak érte. Bizonyos társadalmi jelenségek is a szexuális választás elméletéhez kapcsolódnak: ilyen például a többnejűség, de még az előre elrendezett házasságnak is ehhez van köze – utóbbiban kötelező a státusznak megfelelő párt választani. A mai korban pedig ilyen a spermabankok ügye, ahol a nők egyértelműen bizonyos sikeresnek tűnő donorokat preferálnak.

A szexuális választás jól bizonyított jelensége elfogadhatatlan a feministák számára, akik tagadják az evolúció hatását a férfi–női viszonyra, de legfőképpen szeretik a világ minden negatívumát a férfihoz kötni, és egy olyan elképzelést dédelgetnek, hogy ha a nők irányítanák a világot, akkor minden jobb lenne. De, ha a szexuális választással a nők irányítanak, akkor a felelősség közös, akár még a boszorkányüldözésben is.

A férfiak közötti versengés kárhoztatásának paradoxonja

A feminizmus elítéli a férfiak versengését és a hatalomra törekvést, mint ősi férfibűnt, ami minden rossz okozója. Mindezt úgy, hogy a versengés a férfiakba a női igények által beírt program. A nők ugyanis sokkal nagyobb eséllyel választják a győzteseket. Vannak fajok, ahol közel száz százalékosan. Hogy ezt különböző társadalmak és korok miként maszkírozzák, az egy mellékes kérdés. A mélyben mindig ez van. A női evolúciós program ugyanis a sikeres férfiak megszerzéséről szól. Nem érdemes egy olyan férfitulajdonságot elítélni, amit a női igények hoznak létre. Napjainkban ráadásul ez hatványozottabban igaz.

A férfiaknak egyetlen korban sem volt olyan esélyük génjeik továbbörökítésére, mint a nőknek. Ennek legkézenfekvőbb példája a többnejűség. Különböző genetikai tanulmányok léteznek e témában, de egyértelmű, hogy jelentősen kevesebb férfi örökítette tovább génjeit, mint nő. Egy tanulmány szerint a mezőgazdaság hajnalán, 8000 évvel ezelőtt minden 17 utóddal rendelkező nőre jutott egy férfi. Ez persze szélsőség.

Ma erre a jelenségre az incelkultúra miatt komoly figyelem irányul. Az incelkultúra egyértelműen a nők azon evolúciós programjának köszönhető, ami a jobban teljesítő, jobb fizikai, szellemi és biológiai tulajdonságokkal rendelkező férfi választását preferálja. A nők ma erőteljesebben válogatnak, mint a történelemben bármikor, mert ezt könnyebben tehetik meg. Több férfihoz lehet hozzáférni, mint abban a korban, amikor a falvakat soha életükben nem hagyták el az emberek. Ez az evolúciós program minden korban látványosan érvényesül a nők között.

A biológia és az evolúciós meghatározottság elleni személyes és társadalmi küzdelem meglehetősen hiábavaló, főleg a szex területén. Bárki, aki győzött biológiai értelemben, kihalt. Sok mai szélsőségnek is ez lesz a sorsa.

Ha jobb jövőt és kevesebb frusztrációt akarunk, leginkább a fiatal lányok sorsára kellene koncentrálni. Csökkenteni a rájuk nehezedő társadalmi nyomást, amit nőiségük miatt kell megélniük. A nőket elnyomják, a nők nem egyenlőek, mondják nekik, amiből az következik, hogy nőnek lenni nem olyan jó – ezt propagálják kitartóan a feminista mozgalmak. A férfiak ezekben a kérdésekben nem tudnak változást elérni. A nők felelőssége volna visszaadni a lányoknak a nőiességüket, és a hitet, hogy nincsenek elnyomva, hanem valójában mindig sokkal többet értek, mint a férfiak. Ez szabadíthatná fel őket. Ettől választhatnák meg valójában a sorsukat, úgy, hogy ne kelljen társadalmi nyomásra sem a konyhába visszaszorulniuk, sem a légy önmagad nevében harcos szerepeket játszaniuk.