Mentsék meg a nők a lányokat a feminizmustól

A női egyenjogúsági mozgalmak több mint 175 évesek. Az első 100 évben jogi célokat tűztek maguk elé, de az utolsó hatvanban, a genderelmélet megjelenése óta a nemi szerepeket, valamint a férfi és a nő viszonyát támadták. Amikor az egyik célt elérték, azonnal újabb és újabb egyenlőtlenségeket találtak.

A harc utolsó 50 évében a nők egy része folyamatosan boldogtalanabb és szorongóbb lett. Egyre kényszeresebben akartak megfelelni a média, a feministák és a politika felől érkező nyomásnak, hogy beteljesítsék az elméletet, miszerint a nemi szerepek társadalmi termékek, kötelezően átvegyenek férfi szerepeket, és versenyezzenek a férfiakkal, amit eufemisztikusan úgy neveznek, legyenek önmaguk.

175 évnyi folyamatos siker után, ami alatt a női egyenjogúság ügye olyanná vált, mint a levegővétel, még mindig azt üzenik, nőnek lenni nem olyan jó, még mindig nem vagyunk egyenlőek a férfiakkal. Ez lett ma a társadalomban az egyik legmélyebben beépült, sokak által közhelynek tekintett tény. Nem csoda, ha a fiatalabb generációk hisznek benne, az okozott kár pedig egyre nagyobb. A helyzet azzal fenyeget, hogy végleg elveszik a fiatal lányoktól a női önbecsülést, az érzését, hogy nőnek lenni jó.

Jó lenne mértékegységet váltani, nem férfiszerepekben mérni az egyenlőséget, mert a közvélekedés ellenére a világot valójában mindig is a nők irányították. Ez az írás sokak ellenkező véleménye ellenére a nők érdekében született. Arra szeretné ösztönözni őket, hogy változtassanak ezen a helyzeten, fogadják el, hogy nem egyenlőek, hanem többet érnek, mint a férfiak.

A női frusztráció 175 éve

Amikor Elizabeth Cady Stanton írónő 1848. július 9-10-én megtartotta az első Seneca Falls Conventiont, nem gondolta, hogy amit elindított, olyan erővé változik a 20. század második felére, ami alapvetően forgatja fel a világ működését. És azt sem, hogy 175 évvel később a nők még mindig harcolnak olyan célokért, amit ő akkor el sem tudott volna képzelni. A női egyenjogúsági mozgalmak ugyanis olyan mélységű változásokat indítottak el, amelyeket a történelemben korábban semmi.

A társadalmi nem elméletére alapozva megtagadták a férfi és a nő evolúciósan kooperációra épített viszonyát, és versengővé tették azt, amivel annak nemcsak kulturális felszínét változtatták meg, hanem az evolúció által létrehozott kapcsolat alapjait is. Ezért bátran nevezhetjük az emberi történelem legmélyrehatóbb változásának.