Hallgasd meg!A derűs, napfényes időjárás-jelentések dacára persze esett. Jó régóta esett, a szitáló permetezést időnként heves záporok váltották, aztán az egész átment monoton, nyúlós csöpörgésbe, hol felhígult a felhőzet, kásás napfény szűrődött át rajta, és valami tompa ragyogásba borította az egyre terebélyesedő pocsolyákat és az átnedvesedett házfalakat, visszaverődött az ázott arcokról, hol pedig megsűrűsödött, ködös félhomályba burkolt mindent és mindenkit. Büdös, rusnya, makacs egy eső volt.
Persze, nem csak Budapesten esett; esett vidéken is, áztak a falvak, a kis- és nagyvárosok, a földek, a hegyek – kósza hírek szerint az egész országban esett, bár arról eltértek a vélemények, hogy esik-e a szomszédos országokban is, netán egész Európában, vagy világszerte. Erről már nem lehetett nem beszélni.
Apokaliptikus léptékű eső is lehetett volna, ha nem olyan fokozatos, inkább csak elviselhetetlenül unalmas, mint ijesztő. Pedig már harmincnyolc napja esett, mert Torony pontosan emlékezett, hogy szeptember tizennegyedikén kezdődött az eső egy optimista, napfényesen derűs időjárás-jelentéssel. Torony előszeretettel jegyzett meg olyan dolgokat, amiknek nem látta semmi jelentőségét. Esetleges adatokat, összefüggések nélküli mintázatokat, kósza képeket raktározott el az agyában úgy, hogy szinte felcímkézte azokat: ez itt egy csillogó jégcsap az ereszen, semmi különös, de sose felejtsd el; nézd, ahogy két repülőgép kondenzcsíkja metszi egymást a lakótelep házai felett, erre mindig emlékezned kell; az a hang, ahogy Macska próbálja kiszedni a zörgő hűtő alá szorult celofándarabot, az megmarad. Torony itt-és-mostokat halmozott agya egy félreeső raktárába, mintha ezzel valamiféle gátat vethetne az időnek, bár igazából nem is akart gátat vetni neki, inkább csak az foglalkoztatta, hogy van-e erre lehetősége. Létezhetnek-e olyan kitüntetett pillanatok, amikben nincs semmi érdekes, éppen ezért tudatos aktussal kell egyfajta bójává kinevezni őket, hogy hozzájuk köthetőek legyenek más, fontosabb dolgok?
Ebben éppen a célszerűtlenség és a következetlenség volt az izgalmas, vagy legalábbis a pihentető egy olyan ok-okozati világban, ahol mindent hasznosságában szemléltek. Torony legalábbis így érezte, bár néha elgondolkodott rajta, hogy mások is így vannak-e ezzel. Vajon mindenki oktalan kacatokból épít magának dacos elmepalotát? Ilyenkor gyanakodva nézett mindenkire, hiszen meglehet, hogy ott az a nő, aki éppen kilépett a kapun az utca túlsó oldalán, és egy pillanatra ránézett...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.