Amerikai Sztahanov | 13. rész: Motorrad, Los Angeles

Van háromezer dollár a zsebemben. Elég egy használt kocsira vagy egy motorra. Ez most hirtelen létkérdés. Los Angelesben nem lehet gyalogolni, és biciklivel sem jutsz messzire. Próbáltam kimenni West Hollywoodból Santa Monicába, de az egész napba telt, és több füstöt nyeltem, mint New York-ban egy hónap alatt. Megpróbáltam egy hétig az ár ellen úszni, de feladtam. Nem tudtam így melózni, egyetemre járni, lényegében semmit sem tenni. 

Los Angeles hatalmas, polipszerűen terjeszkedő város, és a végletekig komplikált. Vannak magaslatok, mint Altadena, Hollywood Hills, Pasadena, ahová kocsi nélkül nem lehet felmászni. Van busz, de lassú és kiismerhetetlen. Ebben a városban nem lehetett improvizálni. Nem volt akkor még Google Maps és társai. A hajtogatott térkép volt legjobb barátod. Mintha egy európai túrára készültem volna, esténként berajzoltam a térképbe a következő útvonalakat. Eltévedni mindennapos dolog volt, és sokszor veszélyes is. 

De szerencsém volt. A szomszéd nő éppen eladni készült az apja dolgait. Idahóba költöztek, ami akkoriban felkapott volt. Egy Los Angeles-i ház árából tudtak venni ötven hektár földet, egy bazi nagy házat, és még maradt is elég a megélhetésre. Sokkal később eljutottam én is Northern Idahóba. Coeur d’Alene talán az egyik legszebb hely volt, amit láttam. Lillafüred szteroidon. 

Felhúzta a garázsajtót, és behívott válogatni. Elcsevegünk. Ez olyan kaliforniai szokás. Lassú, gondtalan élet. A dolgok valahogy mindig megoldódnak-élet.

Megvettem a régi kocsijukat háromszáz dollárért. Egy Chevy Novát. Olyan semmilyen barna, nincs ablak a vezető mellett, és később kiderült, a fékek is nyomorultak, de hathengeres, és megy, mint a bivaly, a hátsó ülésen el is tudok aludni, ha valahol éppen pihenőre van szükség. A környékbeli gyerekek Maseratinak hívják. Gondolom, mert a lyukas kipufogó hangosabb, mint a többi kocsi az utcán.

Nosztalgiázunk egy kicsit a garázsban. Megveszek még pár dolgot. Underwood írógép, teniszütők, bőrdzseki. És van egy használt, de jól karbantartott BMW R69-es motorbicikli. Lehetett rajta látni, hogy szerette az öreg. Megvolt hozzá az eredeti szerszámkészlet, ami egymaga megérte az árat, amit a nő kért. USA kiadás volt, angol felhasználói kézikönyvvel az ülés alatt. 

Jóval ezer dollár alatt meglett a két járgány. Ha ez a motor ma meglenne a garázsban, könnyű tizenkétezer dollárt kaphatnék érte, de lehet, hogy többet is.

Nem szeretek autót szerelni, csak elvárom, hogy működjenek, viszont szeretek motorokkal babrálni. Leülni a sámlira, és végignézni a dolgokat. Bár az R69-es jó állapotban volt, kitisztítom a karburátort, megsmirglizem a gyertyát, leszívatom a benzint és az olajat, és töltök bele újat. A végén megigazítom a féklámpát, a reflektort és lecserélem a gumikat. Az ülés alatti akkumulátor kicsit bajosabb. Nem férek hozzá, és nem akarom megkarcolni a festéket. Hagyom.

Bevallom, hiányzott a gimis T5-ös Pannonia a seggem alól, és ez az R69-es nagyon hasonlított hozzá. Olyan magyar narancs-dolog volt ez. Egy lökésre indul. Sokkal gyorsabb, jobban fordul, jobb a fék, és a teleszkóp, jobban is vált, felsuhan negyedikbe, ami a Pancsival mindig nagy küzdelem volt. De ugye a Pannonia a miénk volt. Amikor ülök rajta, felülről, kicsit hunyorítva a fényszóró, a benzintartály, a sárvédő és a sebességmérő óra pont olyan, mint a Pannonián. Egyszóval, otthon vagyok rajta. Megrázom a farmer alatt, ebből jó pajtás lesz. 

Kiderül, nagyon ügyes a Los Angeles-i utakon, és tök jó menni vele a tengerparton, a Kalifornia Highway 1-en. Santa Monica, Marina del Rey, Redondo, Huntington, le egészen Laguna Beachig. És ugyanúgy észak, Malibu, Santa Barbara felé. Nem túl hangos, épp csak annyira, hogy hallható a váltásnál a visszajelzés. Hármasban elmegy a tengerparti utakon, simán ugrik feljebb is, ha kell, de inkább döcögök. Szívom magamba a tengerparti világot. Illik ide a mitológia. Ha egyet akarunk kihalászni a rengeteg kaliforniai csúcsból, az nekem a Zefír. 

Zefír, enyhe, frissítő nyugati szellő. Lehet, hogy Hawaiion van jobb, de Görögország után itt érzem először. Átmossa az arcomat, a karomat, ahogy Palos Verdesnél kanyarodok Long Beach felé. Beleremeg az egész testem, mint a Balcsin Almádi és Füred között. 

Volt Szamoskéren egy pulim, Pici. Ő szerette így a szélbe fordítani a fejét a Szamosnál.

Kalifornia autós és motoros kultúra. Nincs olyan utca, ahol ne lenne egy-két régi motor, autók és kis teherautók a negyvenes-ötvenes évekből. Imádják a régi cuccokat. Könnyű is, mert itt nem rozsdásodnak a dolgok. Az alkatrészüzlet egy komplett iparág. Nincs olyan antik kocsi, teherautó vagy motor, amibe ne tudnának önteni, esztergálni vagy fabrikálni egy megfelelő darabot. Hozhatnék egy lerobbant Pancsit otthonról, és egy pár héten belül lenne hozzá alkatrész. 

Akkor indult be az első EMS (Eastern Mountain Sports) üzlet Los Angelesben. Kimotorozunk ide, és veszek egy pár turistabakancsot, mert a kipufogócső égette a lábamat. Hiába a jó idő, nem okos dolog teniszcipőben és rövidnadrágban motorra ülni. 

Van egy jó utazótársam. A másik szomszédom, Alida Van Gores. Holland csaj, harmincas. Magas, szőke, kisportolt. Szumátrán született egy dohánykereskedő ültetvényén. Most Laguna Beach-en lakik a pereputty. A szomszéd házat csak bérli, hogy közelebb legyen a Hollywood-i dolgokhoz. 

Tandemben megyünk. Ő elől az akkori szögletes Volvóval, én követem a motorral. 

Sok jó dolgot csinált. Festett, rajzolt, ismerte a grafika sok irányzatát, a szitanyomást, a kőlenyomatot, a rézkarcolást, a fél ház erre van berendezve. Ebből élt. Volt egy kutyája, egy bullterrier, mint az akkor népszerű reklámban Spuds McKenzie. 

Sikeres író is volt. Novellákat írt és hollywoodi forgatókönyveket. Tagja volt az amerikai forgatókönyvíró céhnek. Sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról. Volt abban valami érdekes, ahogy külön tudta választani a kereskedelmi- és a magánmunkát. Tudta pontosan, hogy mi kell a piacra, milyen sablonos festmények, grafikák, forgatókönyvek, és tudta, milyen a komoly, mondhatni, az igazi művészet. És a kettő tökéletesen megfért a világában. 

Havonta egyszer lement Laguna Beachbe a szabadtéri kiállításra. Vitte magával a legfrissebb kőlenyomatokat, grafikákat, és egy pár akvarellt. Vásárolták a dolgait. Gyakran eladott huszonöt-harminc darabot.

Jó nő volt. Praktikus, de bánatos is. Gyereket akart, de féltek tőle a férfiak. Amazonalkat volt. Viking. Brünhilda. Röplabdázott, teniszezett. Önálló volt anyagilag és fejben is. És ez a kombináció valahogy nem jött be a férfiaknak. 

Kérdezte, hogy vállalnám-e a szerepet. Minden kikötés nélkül. Nem kell vele maradni. Nem kell pénz, házasság, ez meg az. Csak egy gyerek.