Ami már tavaly ősz óta várható volt, az bekövetkezett az év első napjaiban – lehengerlő amerikai precizitással, gyorsasággal és hatékonysággal: Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét az amerikai hadsereg, a Delta Force kommandósai január 3-án hajnalban egy mintegy öt órás akció során a szó szoros értelmében kiemelték a megerősített elnöki palotája halószobájából, az ágyból, majd az Egyesült Államokba szállították. Maduro korábban egy, a bokszmeccsek előtti hergelések modorát idéző, harcias videóban üzent Trump elnöknek, jöjjön érte a Palacio de Mirafloresbe (a venezuelai elnöki palotába), és kapja el, ha tudja.
Nos, úgy tűnik ez elég gyorsan bekövetkezett, hiszen a Maduro házaspár januárban már egy brooklyni büntetésvégrehajtó intézetben várhatja amerikai büntetőperének kezdetét, melyben a vádak nemzetközi drog- és fegyverkereskedelem. Miképp Trump elnök még egy korábbi, októberi sajtótájékoztatóján a maga szókimondó, nem túl kifinomult stílusában kijelentette, Maduro meg fogja tanulni, hogy „nem b*szakodhat Amerikával” büntetlenül.
A kocsmai stílusú amerikai üzengetésnek komoly globális hatása és jelzésértékű üzenete is van a nemzetközi kapcsolatok rendszerére és a nagyhatalmi logikára, valamint a globális mozgástér folyamataira. Azt is mondhatjuk, hogy Trump elnök a sajátosan önkényes és egyoldalú venezuelai akciójával bevitte a kegyelemdöfést a haldokló liberális institucionalizmus paradigmájának és a nemzetközi jogi normarendszer primátusát hirdető nyugati világrendrendszer víziójának. Jelzésértékű, hogy a tavaly novemberben nyilvánosságra hozott új amerikai Nemzeti Biztonsági Stratégiával (itt írtam erről korábban az ÖT oldalán) együtt megjelent a híres, 1823-as Monroe-doktrína felelevenítése és sajátos trumpiánus kiegészítése, az úgynevezett Trump Corollary, amely újra kihangsúlyozza és leszögezi az Egyesült Államok primátusát, szuperhegemón státusát és dominanciáját a nyugati féltekén tulajdonképpen mindkét amerikai kontinens felett, Grönlandtól Venezueláig, stratégiai szándéka szerint kiszorítva és elrettentve bármilyen rivális, nem amerikai hatalmi erőteret, legyen az kínai, orosz vagy bármilyen más, akár szövetséges európai eredetű is.
Mindenesetre kijelenthetjük, hogy a látványos venezuelai akció és példastatuálás nélkül a Donald Trump és a kritikus sajtó által is csak Donroe-elvnek címkézett „Trump-kiegészítés” – mint régi-új amerikai külpolitikai stratégiai elképzelés – csak szélbe kiáltott szó, üres fenyegetés maradt volna. Rögtön adódik a jogos felvetés, hogy e sajátosan nemzeti külpolitikai alapállást, mondhatni szuverenista érdekérvényesítő stratégiát tekintve igencsak nehéz fogást találni Oroszország Ukrajna elleni „különleges katonai műveletein” vagy a...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
