Az Európai Unió digitális szabályozása olyan rendszert hozott létre, amelyben a korlátozás normává vált, a fogalmak megvezetően tágak, a végrehajtó hatalom feletti kontroll pedig nem létezik.

Az EU vezetési problémái nem szűnnek meg az Orbán-kormány menesztésével, másoknak is komoly gondokat fognak okozni.

Alex Karp, a Palantir alapítója és vezérigazgatója megírta azt a könyvet, amelyet egy milliárdos szokott írni akkor, amikor úgy érzi, a világ nem érti meg őt eléggé. A The Technological Republic tele van valódi diagnózisokkal, eredeti gondolatokkal – és egy alapvető, gondosan el nem ismert ellentmondással is. Sőt, egy erkölcsileg nagyon veszélyes végcéllal.

A világ jelenleg több, egymással összefüggő turbulens válságot él át egyszerre. Ezek nem véletlenek és nem is teljesen függetlenek egymástól: egy globális rendszer bomlásának tünetei. Hat fő területet vizsgálunk az Egyesült Államok belső és külpolitikai helyzetétől a magyarországi országgyűlési választásokig.

Az alábbi elemzés két forgatókönyvet vizsgál: mi történik egy esetleges ellenzéki győzelem és egy lehetséges Fidesz–KDNP-győzelem esetén – valamint egy harmadik szcenáriót, amelyről a hazai sajtó csak körülményesen mer írni.

Emlékezetfejlesztő társasjáték és árverés. Április 11-ig a Ráday Antikváriumban.

Ennyi volt Európa és az Unió. Aki különvéleményt fogalmaz meg, persona non grata.

Az ukrán vezető hőstörténete nem áll össze. Az elmúlt napokban energiaügyben kibontakozó éles ukrán–magyar konfliktus közepette érdemes erre a kétes hősstátuszra rápillantani. Ukrajna háborús tragédiája valós. De a tragédia nem emeli erkölcsi szentté Zelenszkijt.

Az Európai Unió együttműködésre épülő politikai konstrukcióként jött létre. Szerkezete fegyelmezettséget, önkontrollt és mértéktartást feltételezett, különösen a brüsszeli intézményi központ részéről. Ez a fegyelem az idő előrehaladtával azonban fokozatosan fellazult.

Az inkvizíció lényege nem a fizikai erőszak volt, hanem a mechanizmus: ideológiai mérce, homályos vádak, a vádló és az ítélkező hatalom összefonódása, valamint a bizonyítás terhének áthárítása az érintettre.

A háborúk leginkább úgy törnek ki, hogy fokozatosan eltűnnek a fékek, megszűnnek az érdemi kommunikációs csatornák, elhal a bizalom, a kompromisszum szégyenné válik, és a felek a saját retorikájuk foglyaivá válnak.

Mit tanultunk és mit tudunk ma, lassan hat évvel a koronavírus-járvány és a lezárások, korlátozások kezdete után? Cikksorozatunk záródarabja.

A Covid–19 nemcsak a hétköznapi emberek életét változtatta meg, hanem a hírességekét is. Megnyilvánulásaik formálták a közvéleményt.

És hát a világ… az meg úgy néz ki, mintha egyszerre szeretne összeomlani és teljesen megújulni, csak még nem döntötte el, melyikkel kezdje. Továbbra is zajlik ez a furcsa, valóságtól elrugaszkodott, napi rutinnak nevezett cirkuszi előadás, amit nemes egyszerűséggel életnek hívunk.

A vakcina szó mindig is a reményt jelentette – az emberiség válaszát a láthatatlan ellenségre. A Covid idején azonban a remény mellé gyanakvás, érdek és politika is társult.

Európa polgárainak tudniuk kellene az ukrajnai proxyháború megelőző történetét és kilátásait – de nem tudják. A kedves olvasó dőljön hátra, helyezze magát kényelembe és nyugodtan, a helyzetet hideg fejjel elemezve alakítsa ki saját véleményét.

Megtanultuk, hogy a szabadság akár luxus is lehet. A vírus lassan eltűnt – de a kontroll megmaradt. Sok helyen hosszú ideig fennmaradt a rendkívüli állapot és rendeleti kormányzás. És talán ez a legveszélyesebb örökség, amit a járvány maga után hagyott.

Átfogó vezetőcserékre van szükség mind az Európai Unióban, mind annak vezető hatalmainál – félő, hogy amennyiben ezek nem következnek be, Európa tovább marginalizálódik, és csak egy partvonalról üvöltő, magatehetetlen, félszeg bohóc marad.

Közép-Európában az életet nem mértani pontossággal élik, hanem érzelmi logikával. Itt az emberi kapcsolat fontosabb, mint a határidő, és a szó sokszor csak előjáték a tettekhez.

A depresszió, a szorongás és a magány járványa csendben, de ugyanolyan gyorsan terjedt, mint maga a vírus. A Covid megváltoztatta az időérzékünket, a bizalom természetét és a közösség fogalmát.

Az emberiség hirtelen rádöbbent, milyen vékony az a civilizációs jég, amelyen nap mint nap táncol. A világ hatalmas összegeket költött megelőzésre, kutatásra és vakcinákra – de a legfontosabbra, a bizalomra talán egy fillért sem. Hatrészes cikksorozat a Covid–19-világjárványról.

A valódi szolidaritás nem politikai állásfoglalás, hanem annak felismerése, hogy az emberi élet soha nem lehet stratégia. És amíg ezt elfelejtjük, addig mindannyian háborúban élünk – csak éppen más-más frontvonalakon.

A szélsőjobboldali csoportok kérdése Ukrajnában és Oroszországban egyaránt érzékeny téma. A béke szempontjából nyilvánvaló, hogy ezek a szervezetek minden oldalon fenyegetést jelentenek.