Az Öt YouTube-csatornáján a Ring Gavra Gáborral című műsor első vendége Lázár János volt. Az építési és közlekedési miniszter odaszúrt Vitézy Dávidnak, Magyar Péternek, és a luxushajókázó NER-milliárdosoknak is. Szerinte „mese”, hogy egy kormányközeli nagyvállalkozót hamarosan őrizetbe vesznek, a „kullancsozás” mellett viszont kitart, és már alig várja a Fidesz elszámoltatását.
A politikus felidézte azt a beszélgetését Orbán Viktorral, amikor felvetette, hogy „akár a politikát is abba kellene hagynia”. Ám az „első messiás”, Márki-Zay Péter felbukkanása mégis visszatérésre sarkallta, választási győzelme pedig megnyitotta előtte a kormányba visszavezető utat.
Szerinte nem büntetésből kapta meg szakterületét, de azt elismerte, hogy Orbán Viktor általában oda küldi őt, ahol megoldandó problémák vannak. A politikus a kormányból való távozásáról és visszatéréséről itt beszél. (02:32)
Lázár János bevallotta: amikor 2022-ben a közlekedésügyet Palkovics László innovációs miniszter távozása és egy „néhány perces beszélgetés” után megkapta, nem mérte fel, hogy ez „mekkora csatatérré válhat.”
A minisztert állítása szerint inspirálja a magyar közlekedés korszerűsítése. „De nem abból a szempontból, ami, mondjuk, a liberális világban közlekedésszervezés néven divatos szakma” – szúrt oda alig leplezetten politikai antagonistájának, Vitézy Dávidnak.
Lázár János szerint a MÁV-ot tíz év alatt az európai államvasutak „top felső harmadának” szintjére fogják felhozni. Az állami cég gondjairól és a vasúttal kapcsolatos tervekről szóló rész itt kezdődik. (10:20)
Komoly vihart kavart március 15-i beszédéről Lázár az ÖT YouTube-csatornáján azt mondta: nem kacsingat kifelé az Unióból, de a 2004-ben az EU-nak leadott hatásköröket megvizsgálná, hogy Brüsszel „élt vagy visszaélt-e” ezekkel. A beszédről és a magyar szuverenitás kérdéséről itt esik szó. (20:25)
Kisvárdai „kullancsozós” beszédéről elmondta: a kifejezést nem ő találta ki, a lakossági fórumon egy kérdező jellemezte így a gazdasági lehetőségeikkel visszaélő kormányközeli vállalkozókat, ő pedig egyetértett vele. Kritikáját a következők miatt fogalmazta meg: „nagyon szeretnék segíteni abban, hogy a magyar nagytőke fölismerje azt a szükségszerűséget, hogy ahonnan kap, oda vissza is kell juttatnia”. Elhíresült kisvárdai szavait a miniszter itt fejti ki bővebben. (32:08)
A Szabad Európa információját, mely szerint egy ismert kormányközeli építőipari nagyvállalkozót hamarosan őrizetbe vesznek, úgy kommentálta: „Mese az egész”. Szerinte az iparágban dolgozó vállalkozók csak nagyon ritkán kerülnek összetűzésbe a törvénnyel. Erről innentől esik szó. (37:38)
Az interjúban szóba került Lázár János batidai ingatlanja is, amelyet bírálói „kastélynak”, ő „vadászháznak”, Gulyás Gergely az atv.hu-nak nyilatkozva „háznak” nevezett. Hangsúlyozta: ő nem ott él: „a hódmezővásárhelyi Zsoldos utca 9. alól jöttem, és oda is megyek haza”.
„Szerintem abban is van különbség, hogy az ember az Alföld közepén tölti az idejét, vagy a Karib-tengeren hajókázik” – határolta el magát az általa is kritizált „luxizó” milliárdosoktól. Az erről szóló rész innentől kezdődik. (41:11)
Kiderült az is: az ellenzék által hosszú évek óta és most is szorgalmazott elszámoltatás egyáltalán nincs ellenére Lázárnak. „Én várom az elszámoltatást, engem el lehet számoltatni, Orbán Viktor-t is, és bármelyikőnket.”
Ugyanakkor persze nem maradhatott el az ellenzék vezető ereje felé megfogalmazott kritika sem. A miniszter szerint Magyar Péternek csupán annyi a programja, hogy „nem mi, hanem ők”, és ezt nem tartja valódi ajánlatnak a választók felé.
A teljes videó itt tekinthető meg:
Bejelentkezés