Ceglédi

Két fontos politikusi beszédről, depressziós influenszerekről, valamint el nem mondott értékrendekről is beszél Ceglédi Zoltán műsora legfrissebb adásában.

A napi hírfolyam zakatolása miatt állandóan lejjebb csúszó kérdésekről – például a Zsolti bácsi-üggyel kapcsolatos ügyészségi döntésről – beszél Ceglédi Zoltán az adás elején. Aztán két beszédet is kiemel: az egyik Orbán Lakiteleken, a DPK-gyűlésen elhangzott beszéde, a másik Magyar Péter költségvetési felszólalása. E két esemény mögött Ceglédi szerint ugyanaz húzódik meg: „Ez a két ember még mindig nem hiszi el saját magát”, ott ragadtak áprilisban. Hozzáteszi, hogy a tiszás influenszerek közül is az ragadt meg ebben a lelkületben, aki nem ért máshoz, mint a politikai elemezgetéshez. Az Orbán-rendszer miatt depressziós tartalomgyártók sem gyógyultak meg hirtelen április 12. után. Magyar Péter értékválasztás nélkül kezdte az influenszerkedést a választások előtt: azt képviselte, hogy „se nem jobb, se nem bal”. Ceglédi hozzáteszi, hogy Magyar most is „elbújt a számok” és a szakértők mögé a költségvetés felvezetésekor.

Szóba kerül Pósfai Gábor is, aki a Decathlon vezetőjéből lett belügyminiszter. Facebook-lájkjainak arányait elemezve Ceglédi rámutat arra, hogyan vált a béremeléssel kapcsolatos kezdeti reménykedés csalódottsággá. Ugyanez a helyzet az ápolók bérével is: Ceglédi rámutat, hogy ők is többet vártak a kormánytól. Magyar pedig ebben az esetben is elmosta az értékválasztás kérdését azzal, hogy nem kötelezte el magát sem a magánegészségügyre építő rendszer, sem a jóléti állam megerősítése mellett. A múzeumi dolgozóknál is ugyanez történt, pedig ők „se sokan nincsenek, se sokba nem kerülnének”. Ceglédi megjegyzi, hogy egyes kommentelők most arról írnak, miért éppen most tüntetnek ezek az emberek. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy nem éppen arról volt-e szó az elmúlt 16 évben, hogy az Orbán-rendszer elnyomja a szólás-, a vélemény- és a sajtószabadságot.

Orbánnal és Magyarral kapcsolatban is sok tekintetben megértő Ceglédi. Orbán hosszú politikai pályáját egy házassághoz hasonlítva valóban nehéz elképzelni a megújulást. Ceglédi hozzáteszi: az október 23-i zászló-Békemenet körüli kavarásból is látszik, hogy a Fidesznek döntéseket kellene hoznia a saját működésével és létezésével kapcsolatban. Beszélhetnének az őket igazoló nemzetközi politikai ügyekről, többek között Franciaországról, vagy azokról a hazai vállalásokról, amelyeket a Tisza nem teljesített. A Fidesznek a csendes támogatóival is foglalkoznia kellene, hogy ne morzsolódjanak le, de Ceglédi szerint az a kérdés, milyen részvételi lehetőséget kínálnak nekik, illetve a 30 ezer aktivistájuknak. Magyarnak arról kellene beszélnie, „milyen elvek alapján rangsorolja a kormányzati célokat” – magyarázza Ceglédi –, Orbánnak pedig arról, „milyen elvek alapján” gondolkodik a közeljövőben a politikáról. Összegezve: mindkettőjüknek beszélniük kellene a saját értékrendjükről.