Mit lehetne kezdeni a NER-elittel egy Fidesz utáni világban?

Az egész ország homokba dugja a fejét azzal kapcsolatban, mit lehetne kezdeni a NER-elittel a Fidesz után. Legtöbben azt gondolják, ha lesz kétharmad, minden megoldódik, mert a jogrendet meg lehet változtatni, és a vagyont vissza lehet szerezni. A helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb, és véleményem szerint megoldhatatlan.

Tipikus róka fogta csuka-eset, súlyos dilemma, amelyben szinte csak veszíthet az ország. Ha az elit üzletei bajba kerülnek, vele megy a gazdaság is; ha nem teszünk semmit, az szintén tragédia. De ez nem azt jelenti, hogy ha a Fidesz marad, a helyzet jobb lesz – sőt, ellenkezőleg. Annál jobb, minél előbb nézünk szembe a szomorú valósággal. Csak kérdés, hogy ezt akarja-e látni a magyar lakosság.

Túl domináns NER-elit

Azt hiszem, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy 2015 elejéig nem létezett a NER gazdasági elitje. A G-napig a Fidesz a régi gazdasági rendet vitte: Simicska Lajos volt a tejhatalmú úr, és a pénz kivételének módja a közbeszerzések valamilyen szintű megcsapolása volt. Simicska egy szegény ember volt a mai urakhoz képest: egy régi vágású biciklis futár, akinek sem jachtja, sem repülője nem volt, és a nála lévő vagyont 200 milliárd forintra becsülték – ami éppen csak eléri a mai zsebpénz szintjét.

Tiborcz István 2014-ben hátulgombolós volt, és éppen az aprót szedegette össze az Elios-ügy után. Mármint a mai pénzekhez képest aprót. Mészáros Lőrinc vagyona a Rose d’Or bocijára lett volna csak elég, amit 7,7 milliárdra becsültek – a jacht 27 milliárdos árával szemben. A látványos G-napi szakítás után alakult meg a NER mai rendszere, amelyben minden valamirevaló üzletet meg kell szerezni az országban, és abban dominánsnak kell lenni. Oligopóliumokat kell kialakítani, amin keresztül az állam öntheti a pénzt az elitnek – ilyen például az autópálya-kezelés.

Mára a NER-elit nélkül nincs magyar gazdaság. Nincs olyan meghatározó terület, ahol ne lennének jelen – és ahol jelen vannak, ott tarolnak: bank, energetika, turizmus, logisztika, telekommunikáció, út- és vasútépítés és így tovább. A tőzsdén jegyzett cégek közel fele hozzájuk tartozik, így vagy úgy. Nem sok becslés készült arról, hogy a gazdaságnak mekkora részét birtokolják, de a Transparency szerint az 25–30%-ra tehető a GDP-n belül.

Hogy ez mit jelent, akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy az összes multi együtt valamivel kevesebb mint 50%-ot állít elő a GDP-ből. Ez azt jelenti, hogy az összes többi magyar vállalkozás és gazdasági szereplő mindössze kb. 25%-ot. A foglalkoztatásból is körülbelül ebben az arányban veszik ki a részüket – tehát ma minden negyedik, ötödik ember valamilyen NER-vállalkozásnál dolgozik. Ha ehhez hozzávesszük a közszférában dolgozókat, akkor azt lehet mondani, hogy a Fidesz és holdudvara a foglalkoztatója az ország felének.

A legsúlyosabb dilemma egy új kormány előtt

Egy új kormánnyal szemben támasztott egyik legnagyobb elvárás a luxizós NER-elit megbüntetése. Csakhogy ennek nagyon nagy ára van, amit kétlek, hogy a magyar választók hajlandók lennének megfizetni. Tudjuk, a NER üzletei nem állnak meg a saját lábukon – ha azokba nem áramlanak be folyamatosan az állam által különböző módokon juttatott százmilliárdok, akkor azok fejre állnak. A legjobb példa a Bosnyák téri, Kopaszi-gáti és Dürer-kerti projektek megvásárlása volt. Ha ez nem történik meg, nemcsak a NER veszíti el vagyona jó részét, hanem talán még az azt finanszírozó bankok is bajba kerülnek.

Csakhogy a magyar gazdaság nem működtethető jelenleg a NER-es cégek nélkül. Ha kivesszük őket, az sokkterápiával ér fel: a magyar tőzsde azonnal összeomolhat, bajba kerülhet az energiaellátás, a telekommunikáció, nem tudjuk, ki építi a vasutat, az utakat – és talán egy bank is összeomolhat. Ebből sok mindent ki lehetne váltani rövid határidővel, de az egész együtt megoldhatatlan helyzet elé állítja a gazdaságot. Egy biztos: sokk nélkül nehéz lenne átvészelni.

A legveszélyesebb a bankjaik bedőlése lenne. Nem tudjuk, hogy a magyar vállalati hitelállomány hány százaléka van a NER-nél, de az agresszív terjeszkedést látva gyaníthatóan magasabb, mint gazdasági részarányuk. Amennyiben ezek a cégek bajba kerülnek, hiteleik gyorsan válnak problémássá. Hiába van ugyanis ingatlanfedezet ezek mögött, az ingatlanoknak nem lesz akkora piaca, amely egy ilyen sokk esetén segítene – hiszen ezt a piacot ma a NER és az állam tartja életben. Amennyiben pedig a legnagyobb NER-es bank bajba kerül, az garantáltan magával rántja a gazdaságot is.

Ki fog itt beruházni?

Van még egy komoly probléma: ma az elkölthető magyar tőkeállomány jelentős része a NER kezében van – méghozzá titkos tőkealapokban. Ezt különböző becslések alapján 3000 milliárd forint fölé teszik, de egyesek inkább az 5000 milliárdhoz közeli értékekről beszélnek. Az ezekben az alapokban fekvő pénzeszköz vagy pénzpiaci eszköz egy gombnyomással kiüríthető és külföldre, offshore-ba vihető. Ez a bukás veszélyének jelére meg is fog történni. Attól a pillanattól kezdve pedig egyrészt a NER-es vállalkozások pénzzel történő ellátásának lehetősége megszűnik tulajdonosi oldalról, másrészt eltűnik a befektethető magyar vagyon jelentős része.

Nem lesz miből beruházni, mert akik megtehetnék azt a magánpiacon, külföldre menekítették a pénzüket. Másnak pedig nincs ezt megközelítő vagyona.

Az állam persze beruházhatna, de tudjuk, erre vajmi kevés eszköze van, és ezt a lyukat nem lehet EU-s pénzzel sem betömni.

Ugyan a cégvagyonban lévő eszközeik elvesztése kellemetlenül érinti majd a NER-oligarchákat, de ettől még nem lesznek szegények – mert az offshore-ban lévő vagyonuk semmilyen módon nem szerezhető meg tőlük. Ha ezt kiegészítik azzal, hogy egy barátságos országba távoznak, csak a káoszt hagyják ránk és rengeteg pert, amit elindítanak majd a magyar állammal szemben.

Ebből a csapdából nem látszik kiút

Persze, ha a Fidesz maradna, a helyzet nem lenne jobb semmivel – talán még rosszabb is. A gazdaság NER által dominált szerkezete életképtelen rendszer, ami csak további lecsúszást garantál. Még több, a közvagyon kárára történő gazdagodást, még több eladott ingatlant, földet, állami céget – és így tovább. Ami most éppen felpörgőben van.

Ez a rendszer már képtelen valós növekedésre, mert teljesen kiiktatta a versenyt és az érdemalapú gazdaságot a működéséből. Az állami szabályozás egyre burjánzik, és egyre durvább területekre tolakszik be – olyanokra, mint a külföldi befektető esetén az elővásárlási jog intézménye. Erről az OTP új vezére plasztikusan beszélt. A politikai rendszer már csak a külföldi hitelekkel tartható fenn, és mivel az inflációt úgy tűnik, hosszabb távon sem sikerül leszorítani, a kamatkiadások egyre nagyobb terhet jelentenek majd. Belekerültünk egy olyan spirálba, amelyben a szocializmus végén voltunk utoljára.

Jobb lenne 2026-ban szembenézni mindezzel, ám kétlem, hogy azok, akik a Fidesz ellen szavaznak, örömmel fogadnának majd egy ilyen helyzetet és egy nagy eséllyel bekövetkező sokkot. Könnyen az Antall-kormány sorsára juthat egy új adminisztráció. Emlékszünk, az 1990-ben megválasztott kormány a KGST-piac szétesése után pillanatok alatt elvesztette népszerűségét, mert ugyan utáltuk a kommunistákat, de az általuk hátrahagyott válságot inkább Antall nyakába varrtuk.

A minimum ebben a helyzetben az lenne, hogy bárki, aki egy esetleges új kormányban ezekkel a területekkel foglalkozik, alaposan felkészüljön, és megpróbálja valahogy a gordiuszi csomót kibogozni. Ha egyáltalán lehetséges. Nem lesz könnyű, és ideje minél előbb nekikezdeni.