ÖT-Youtube
„A magyar bankrendszer teljesen maga alá gyűrte nem csak a kormányzatot, hanem a teljes igazságszolgáltatást” – jelentette ki a devizahitel-károsultakat érdekeit képviselő Marczingós László ügyvéd az ÖT Youtube-csatornáján, a Ring című műsorban.
Kósa Lajos: Nem a titkosszolgálatok, hanem a tiszások figyelik meg Magyart Pétert
„A semmiről beszélünk”, nincs napirenden a magyar részvétel az iráni háborúban – fogalmazott Kósa Lajos az ÖT Youtube csatornáján, a Szemben Kócziánnal című műsorban.
Számháború és zászlócsata az ünnep után | Ez volt az e heti ÖT
A március 15-i nagy-, sőt, óriásgyűlések adták az ÖT központi témáját ezen a héten. Vogyerák Anikó vendégei, Konok Péter, Nagy Attila Tibor, Ceglédi Zoltán és Hont András mind markáns véleménnyel voltak a történtekről.
Schiffer: A tömegrendezvények létszáma körüli vita a választási pszichózis része
A Közelkép legfrissebb adásában a tömegbecslés divatjáról és valódi súlyáról és a Tisza-jelenség lélektani mélységeiről is megismerhetjük Schiffer András szokás szerint karcos véleményét.
Nagy Dávid, a Kutyapárt pártigazgatója: A Tisza a NER eszközeivel akar ellehetetleníteni minket
A Fidesz „idegengyűlölő”, de a Tisza is „idegenellenes”, ők pedig egyikkel sem tudnak azonosulni – mondta Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója az ÖT Youtube-csatornáján, a Szemben Kócziánnal című műsorban.
Ceglédi: Sem Orbánnak, sem Magyarnak nem állt jól a szabadság jelszava
A Monológ legfrissebb – ez alkalommal élő – adásában Ceglédi Zoltán a március 15-i meneteket és az ott elhangzottakat vesézte ki.
Ki a hazaáruló? | Kőkemény Deák Dániel–Horn Gábor-vita a Ringben
Gavra Gábor vendégei, a két szögesen ellentétesen gondolkodó elemző indulatoktól sem mentes, parázs vita során vették végig a hazai és nemzetközi politika aktuális eseményeit.
„Lecseréltük azt, ami működik, arra, ami jól hangzik” – a Ring az európai autóipar válságáról
A Ring legújabb adásában Gavra Gábor a német autóipar válságán túl az európai energiapolitikáról és a kontinens borús gazdasági kilátásairól is faggatta Várkonyi Gábor autópiaci elemzőt.
Schiffer: Zelenszkij banditatempóval bejelentkezett a magyar választási kampányba
A Közelkép legújabb adásában Schiffer András Orbán Viktor politikai színházásról, a vereségre is készülő Tiszáról, az ukrán „aranyfurgonról” és az orosz, na meg a nyugati befolyásolási kísérletekről fejtette ki szokásosan sarkos véleményét.
Az ÁsottShalom legfrissebb adásában Hont András Ceglédi Zoltánnal és Gavra Gáborral vette szemügyre a politikai tájképet a nagy tavaszi kampányhadjárat előtt.
Mit jelent az ukrán pénzszállítók ügye a kampány szempontjából? Segít-e, ha kémregényeket is rendszeresen olvastunk? Többek közt beszélgetett kedden Vogyerák Anikó az ÖT-ben vendégeivel Konok Péterrel, Kóczián Péterrel, Ceglédi Zoltánnal és Hont Andrással.
