mozi
Hogy lehet egy forradalmárokról szóló film ennyire konzervatív?
Paul Thomas Anderson új filmjében három dolog alapvetően zavaró, eltérő mértékben. Az első, hogy klisés a szüzséje. A többi kiderül a kritikából.
A mozgókép szinte a kezdetektől rendelkezik erős társadalmi dimenzióval, állapítják meg Virányi Orsolya és Németh Róbert kulturális beszélgetőműsorának vendégei. De miért nem csak thriller a Cápa, és hogyan készült a Fekete pont? És mit hozott a NER a filmben? Ez mind kiderül a műsorból.
Miskolc története nem fáklyásmenet, de sajnálni sem kell
A Miskolcról alkotott kép sokak fejében még ma is szürkébb a valóságnál, pedig aki veszi a fáradtságot, hogy elutazzon oda, már nem a rendszerváltás utáni kilátástalanságot fogja tapasztalni. Ott van például a CineFest Nemzetközi Filmfesztivál sok kísérőprogrammal, és ha az ember beszélget a helyiekkel, még színesebb képet kaphat a városról, felfedezhet például olyan helyeket, amiket magától nem biztos, hogy megtalálna.
Egy ideje változóban van Észak-Korea „filmipara”. Már amennyiben beszélhetünk ilyenről a mindent tervgazdaságban termelő diktatúrában. Míg korábban az 1950-es éveket idéző hősi eposzokat gyártottak, fekete-fehér karakterekkel, ma már a Kádár-kori magyar „kritikus” művekre emlékeztető alkotások is napvilágot látnak.
Az álomgyári vígjáték életjelet ad – Csupasz pisztoly-kritika
Egy ilyen szórakoztató, önfeledt röhögésre ingerlő, ráadásul jól elkészített film a facebookozásban és nonstop politizálásban humorérzékét vesztett közönségnek is jót tesz.
Egyre pontosabb, egyre tömörebb, egyre sűrűbb | Tarr Béla 70
Tarr művei lassan hömpölygő, gyönyörűen fényképezett, sarkalatos erkölcsi kérdéseket körbejáró, ólomsúlyú darabok, melyekben a helyszínek, a szereplők kiválasztása angyali pontossággal történt.
Hogyan lett a titokzatos világűr az emberiség mindennapi életének része? Hogyan lett a (pop)kultúra slágertémája az űrkutatás kérdése? Hogyan inspirálta a tudományos forradalom a kortárs kultúrát? Visszaszorultak-e a világűrrel kapcsolatos témák az utóbbi években a filmiparban? A Csemegepultban Kiss László csillagásszal és Dudás Viktor filmszakértővel beszélget Virányi Orsolya és Németh Róbert.
Wes Anderson újabb blöffje? Felháborító!
Az új Wes Anderson-film sem egy tipikus feelgood-popcorn-mozi, hanem egy igazi auteur újabb megvillanása. A föníciai séma szerethető, szívfacsaró történet valójában, ami sok mindennek álcázza magát.
Kiáltvány azokhoz, akik nem értik a Minecraft-filmet
A film előzetese után megindult a vita a rajongó között: ezt minek kellett? Abban mindenki egyetértett, hogy egy Minecraft-filmre szükség van, de ami a megvalósulást illeti, igencsak ellentétes vélemények ütköztek.
Megnéztem egy érzékenyítő filmet, és azóta nagyon érzékeny vagyok
Julie Delpy Barbárok a szomszédban című filmje lehetett volna egy karcos szatíra vagy egy nyomasztó dráma, de francia létére giccses hollywoodi vígjáték lett belőle.
Szállj fel magasra – szívbe markoló és szívmelengető felnövéstörténet a Bird című film
Anglia alulnézetből, végül azonban minden egy kicsit megmelkedik. Egy kamaszlány felnőtté válásának különös története – egy csomó jó zenével.
Melyik a jó film? A Futni mentem vagy a Hogyan tudnék élni nélküled? Az előbbi? Vagy fordítva? Mit mond az értelmiség? És a lapok? És melyik film buktatja meg Orbán Viktort?
A Toldi Moziban, a múlt heti budapesti Cseh Filmkarneválon vetítették Adam Martinec első, Tor című nagyjátékfilmjét, ami egy disznóvágás tragikomédiáján keresztül mutatja be egy mai többgenerációs család életét. Ez a cseh család pedig akár magyar is lehetne.
De miért nem csak a sikeres filmekre adtunk pénzt?
Orbán Viktor nemrég filmstúdiót adott át és beszélt is a magyar filmről. A Futni mentem lett a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar mozgóképes alkotás. Több mint tíz év után újra van Filmszemle. Mozgás van tehát a magyar film körül – és persze ellentétes vélemények, sőt, indulatok. Filmes szakembereket, rendezőket, producereket kérdeztem, hogyan látják a helyzetet.
Az otthontalanság otthona – megnéztem az új Bob Dylan-filmet
A Sehol se otthon Bob Dylan örök kívülállósága körül kutat. És nem csak keres, talál is. Közben Timothée Chalamet remekül énekli a Dylan-dalokat. Filmkritika.
A Twin Peaks óta félek, ha egyedül maradok egy franciaággyal
David Lynch filmjeinek ugyan kétségtelenül része a sötétség, a sokszor nyomasztó világ őrületének megjelenítése, az emberi létezés abszurditása, de csak a felületes néző gondolhatja, hogy a testet öltött rémálmok pőre bemutatása volnának az egyedüli lényeg, a végcél.