Maduro elrablása a venezuelai Chávez-kísérlet vége és egy furcsa világrend kezdete

Venezuela brutális megtámadása már december közepe óta a levegőben lógott, a tengeri blokád után, de bizonyos körülmények – amelyek között az időjárás is szerepelt – csak most tették lehetővé, hogy amit a Trump-kormányzat régen tervezett, az be is következzék. Venezuela fővárosát magyar idő szerint szombaton hajnalban robbanások, lövések zaja rázta meg, és az amerikai, valamint a hozzájuk hűséges hírcsatornák (köztük a magyar portálok egy része is) lelkesen adták közre: a „narkóterrorizmussal” vádolt gonosz Madurót Trump elnök és a CIA akciója során elfogták, és az Egyesült Államokban, közelebbről New York állam déli ügyészségi kerületében emelnek vádat a gaz külföldi ellenséggel szemben.

A helyzet tényleg abszurd: a venezuelai elnököt az Egyesült Államok területén többek között a Venezuelában nem is érvényes helyi fegyverviselési törvények megszegésével is megvádolták – például azzal, hogy az engedélyezett géppisztoly helyett géppuskát vásárolt és tartott. Erről a vádiratról talán nem is érdemes többet elmondani: Pelikán elvtárs tanúskodott hasonló módon a filmvásznon.

Aki nem ma jött le a falvédőről, vagy esetleg nem dugja szándékosan a homokba a fejét, az persze pontosan tudja, az indok, amely szerint az USA „szabadságot és demokráciát” kíván Venezuelában, illetve az, hogy így majd eléri a drogellenes szép világot, két otromba nagy hazugság. Az már nagyjából szeptemberben látszott ugyanis, hogy a Trump-rezsim erősen belekezd abba, amit dél-amerikai „befejezetlen munkának” tart. És nem csupán amolyan fél szívvel. A Külügyminisztériumot januárban átvevő Marco Rubio nem egyszerű bábfigura, vagy a trumpista mozgalom előtt meghajló korábbi, fősodratú republikánus. Rubio a főhatalomba konkrét, évtizedes tervekkel érkezett meg. Kubai – egyébként Castróval bajuszt akasztó kommunista – emigránsok gyermekeként nőtt fel Floridában. A republikánus szenátort adó kubaiakon kívül az államban az egyik legnagyobb diaszpóra a venezuelai – őket is főleg politikai okokból fogadták be. A Hugo Chávez-rendszertől 1998-tól kezdve természetesen elsősorban a korábbi gazdasági elit, a menedzserek, az Amerika-barát Venezuela olajtársaságainak, kereskedelmi vállalatainak intézői, valamint a nagybirtokos ültetvényes családok és udvartartásuk menekült elsősorban.
 

Nicolás Maduro uralma alatt viszont már a kisebb pénzűek, az időközben kialakult és Chávez rendszerét még támogató kispolgársághoz tartozók is útnak indultak. Ennek...