A 2008-as válság óta egyre többen látják, hogy a kapitalista rendszer saját magát falja fel. A klímakatasztrófa, az extrém gazdagodási különbségek és a társadalmi szétesés már nem mellékhatások, hanem maga a működés. A 2008-as pénzügyi válság után tömegek jöttek rá, hogy a rendszer nem a többség érdekét szolgálja. A klímaváltozás és a globális egyenlőtlenségek csak ráerősítettek erre az élményre.

Hol a kijárat?

Ez a kérdés már nem csak filozófiai: egyre több fiatal keres alternatívát a nyugati fogyasztói modell helyett. Közösségi gazdaságok, önkéntes egyszerűség, digitális sztrájkok – mind próbálkozás a pályaelhagyásra. A rendszer elrejti a kilépőt – képernyőkkel, hitelekkel, ígéretekkel, amiben a média felelőssége óriási, hiszen másféle narratívát nem engednek megszólalni, hiszen ők is a kapitalizmus jószágai.

Tényleg. Háború van. Háború a területért, a ritkaföldfémekért, kikötőért, a kereskedelmi útvonalakért, a regionális politikai hatalomért, a főhatalomért. Háború az életben maradásért. A lítiumháborúk már elkezdődtek Dél-Amerikában, és az Északi-sark jégtakarója alatti erőforrásokért is versenyeznek a nagyhatalmak. Az édesvíz stratégiai fontosságú lett, már vannak hadseregek, amelyek vízforrásokat védenek, nem határokat. A lítium és kobalt miatt már ma is konfliktusok dúlnak a világban. A „zöld átmenet” új háborúkat szül, nem békét.

Háború van, mert úgy tűnik, végesek a piacok. Mert a kizsákmányoltak nem akarnak tovább kizsákmányoltak lenni. Kína újra világuralomra tör, miközben az USA (a brit birodalom utódja) is a világ ura akar maradni. Az oroszok behúznák Észak- és Kelet-Európát, a kínaiak kitörnének Ausztrália felé. Afrika mindenkinek kell, Dél-Amerikában az USA ellen játszanak. India és Pakisztán atombombái farkasszemet néznek egymással. Új-Zéland bezár, Vietnám figyel, az EU éppen darabokra esik szét. 

2024-ben már 14 helyen zajlott nyílt fegyveres konfliktus a világon, az elmúlt napokban Közel-Keleten újra beindultak a rakéták, Los Angelesben az utcákon van a Nemzeti Gárda, az ukrajnai háborút pedig a saját bőrünkön érezzük, és szinte minden kontinensen nőnek a katonai kiadások. A piacok nem bővíthetők végtelenül – a birodalmi logika újraéledt: akié a kikötő, azé a világ. A geopolitika új hidegháborúként tér vissza. A nagyhatalmak szövetségei remegnek, miközben a fegyverkezési verseny már a világűrben is zajlik.

Közben mindenki megfigyel mindenkit. A tech-cégek minket. A kínaiak a tech-cégeket is. A mesterséges intelligencia és az arcfelismerő rendszerek már nem sci-fi többé: Kínában több mint 600 millió kamerát üzemeltetnek, és az USA is exportálja a „megfigyelési demokráciát”. A digitális adataink nagyobb értéket képviselnek, mint az arany. Az AI és az adatbányászat olyan eszközöket adtak a megfigyelés kezébe, amikről Orwell álmodni sem mert. Már nem csak kormányok, hanem algoritmusok döntenek rólunk.

Ha megállok egy bolt előtt cipőt kötni, két perc múlva jönnek a mobilon reklámok, mert azt hiszik, intimbetétet akarok vásárolni a nejemnek. Ez nem paranoia, hanem valóság: a helyadatok és a vásárlási szokások alapján valós időben kapjuk a célzott hirdetéseket. Egyes cégek még a testhőmérséklet alapján is képesek bemérni, megjósolni a hangulatunkat. Lassan a Black Mirror című sci-fi sorozat írói nem tudnak semmit kitalálni, hiszen a valóság már durvább annál, amit egyáltalán el tudunk képzelni.

Egy gyermek halálhíre mellett simán reklámozzák az análsíkosítót. Mindegy, mi történik körülötted, fogyassz. A reklámok algoritmusai érzéketlenek a kontextusra – csak azt nézik, ki kattint. A figyelem pénzzé vált, az emberség nem szempont. Az algoritmus nem válogat: csak eladni akar. Az emberi méltóság nem tényező a reklámköltségvetésben.

Híreket, ételt, italt, szexet, halált. Fogyassz, ne gondolkozz. Keresd a kényelmes dolgokat. Egyszer élünk. Még. Addig is nézz meg egy sorozatot, görgess a személyedre szabott 40 másodperces reklámok, videók között. Az egyiken macskák cukiskodnak, a másikon fiatal lányok incselkednek, a harmadikon autót szerelnek, a negyediken egy várost bombáznak szarrá az éjszakában. Szép, ugye? De te csak pörgetsz tovább, hátha lesz talán egy focis videó. Egy TikTok-videó hosszabb, mint az átlagos figyelemidő. Az agyunk alkalmazkodik ehhez az információs hulladékhoz, de közben elveszti a képességet a mélyebb gondolkodásra.

Háború van, mert a kapitalizmus válságban van. Omlik össze a jóléti társadalom. Népvándorlás, urbanizáció, elmagányosodás, cukorral tömött, konzumidiotizmusban tartott tinédzserek, széthulló közösségek, felelőtlen, morálisan hulla felnőttek. A fogyasztástól depressziós, hihetetlenül jól élő, totálisan elbutított és vezetett tömegek, amelyek nincsenek tudatában, hogy épp a saját zsírjukba fulladnak bele, miközben a bolygó nagy része éhezik. A világ leggazdagabb 10%-a termeli a CO₂-kibocsátás 50%-át, miközben a világ lakosságának egyharmada nem jut rendszeresen ivóvízhez. A gyerekek mentális egészsége világszerte romlik, az iskolák egyre inkább pszichiátriai előszobává válnak. A mentális betegségek aránya rekordmagasságon van a fejlett világban. A túl sok minden közepette egyre kevesebb az értelmes kapcsolat és cselekvés.

Szóval nem megy az üzlet. És ha nem megy az üzlet, akkor valamit ki kell találni. A háború jó ötlet. Kell a fegyver, az étel és a gyógyszer a frontra. A háború miatt rengeteg földterület esik ki a termelésből, megszakadnak a kereskedelmi útvonalak, felmennek az árak. Pár milliárdos óriásit kaszál, pár millió ember meghal, százmilliók élete siklik ki, megy tönkre, de lehet reklámozni a háború közvetítésének szüneteiben, és mindenki belemenekül a hedonizmusba. Ki tudja, mi lesz holnap? Fogyasszunk! A hadiipari részvények értéke kilőtt az ukrajnai háború óta. A nagy gazdasági szereplők alkalmazkodtak: a konfliktus nem krízis, hanem üzleti lehetőség. A hadiipar részvényei szárnyalnak, miközben humanitárius válságok sora alakul ki. A profit újra fontosabb lett, mint az emberi élet.

Jó üzlet. Nem nagy ügy. Amikor pár százezren voltunk, akkor is kőbaltával irtottuk egymást. Akkor az itatóért, ma a Hormuzi-szorosért. A földrajzi stratégia örök: a Szuezi- vagy Panama-csatorna ma is éppolyan értékes, mint az őskorban a folyópart. Csak a fegyverek változtak – az ösztönök nem. A küzdelem tárgya változik, de a logika ugyanaz marad. A civilizáció csak drágább eszközökkel öl.

Semmi sem változott az elmúlt háromszázezer évben. Pontosan tudjuk, hogy hogyan kéne élnünk, az összes komolyan vehető vallás, etikai és erkölcsi útmutató erről szól. A buddhizmus, a kereszténység, az iszlám, a taoizmus, a hinduizmus, a zsidó vallás, bármelyik nép bármely egyszerű falusi bölcselete. A lényeg mindig ugyanaz: mértékletesség, együttérzés, alázat. Ezeket viszont nem lehet pénzre váltani – talán ezért vesztek ki a közbeszédből.

Mind arra tanít, hogy

  • ne ölj,
  • figyelj oda embertársaidra,
  • védd a gyengét, bátorítsd az elesettet,
  • halld és lásd a körülötted élők gondját-baját, és segíts, ha tudsz,
  • ha segíteni nem tudsz, akkor legalább ne árts,
  • figyelj befelé,
  • legyél mértékletes,
  • ne vidd túlzásba a testi és egyéb örömöket,
  • és legfőképpen ne fogyassz sokat.

Ez a belső törvény minden vallásban, minden korban jelen van. Ez az etikai minimum nem elvont spiritualitás, hanem konkrét társadalmi gyakorlat is lehetne. A mértékletesség például azt jelenti, hogy nem cserélünk évente telefont, nem dobjuk ki az ételt, és nem vásárolunk „terápiás céllal” felesleges dolgokat. A mások felé fordulás: a szomszédnak vitt leves, egy idős emberrel folytatott beszélgetés, egy tanár, aki nemcsak tanít, hanem észreveszi, ha baj van otthon. A „ne árts” elve a munkahelytől a közlekedésen át a politikai döntésekig minden szinten alkalmazható – ha komolyan vennénk, alapjaiban más világot építhetnénk.

Ennyi. Nem kell új ideológia, csak emlékezni arra, amit már rég tudunk. A kijárat belül van. Nem újat kell kitalálni, hanem a régit kellene végre komolyan venni. Ez lenne a forradalom.

De mi éppen az ellenkezőjét tesszük. Olyan, mintha az emberiség beleragadt volna egy számítógépes játék valamelyik szintjére, ahol egyre durvább dolgok történnek, mert nem találja a kijáratot. A játékot a profitprogram írta, a pályák algoritmusokból állnak, és a főellenség a saját mohóságunk. Egyre gyorsabban futunk – de már körbe-körbe.

Van kijárat? Igen, de nem technológiában, hanem emberségben. Csak kérdés, merünk-e kilépni. Lehet, hogy előbb ki kell húzni a konnektort.

 

Székely Sándor
volt országgyűlési képvisel