Bemondta a szigorúan helyi rádió, hogy megszökött a KD-ből, a Központi Dologházból egy melegjogi aktivista, mindenki legyen nagyon óvatos, ki tudja, mire képes az ilyen. Az „ilyen” nem volt benne a mondatban, azt csak én raktam hozzá. Hozzám is becsengetett egy szlovák és egy orosz nyomozó, hogy láttam-e valakit a ház körül ólálkodni. Akinek olyan földönkívüli aurája volt?, kérdeztem ironikusan, de a nyomozók nem értették az iróniát, egyébként meg mit is vártam tőlük, a magyarok többsége sem érti. Mondtam nekik, hogy nem láttam senkit, csak a Büdös Ica fia maszturbált a játszótér melletti bokorban, de az nálunk teljesen természetes.
Mikor elmentek, csak utána döbbentem rá, hogy szlovákul beszéltem. Az történik velem, mint anyámmal nemrég. Elkezdtem szédülni, remegtem, levert a víz. Hogy a kurva életbe, honnan tudok én szlovákul? Géza bátyám szerint van ezeknél a kérdező-vallató zsaruknál valami gép, amit a mesterséges intelligencia irányít, ami a tudatra támad, és bármikor képesek így manipulálni az átlagpolgárt. Nemsokára át tudják majd rendezni a génszerkezetünket is. Nevess csak, drága öcsém, de ha majd egy szép napon kék hajú, hárommellű nőként ébredsz, jusson az eszedbe, mit mondtam. Rendben, mosolyogtam, de azóta reggelenként tüzetesen átvizsgálom magam. Gondolom, nem mindjárt a három mellel kezdik. Én a helyükben először csak kicsiket változtatnék, egy áll ívén például, vagy egy fülén, esetleg némi szőrt eltüntetnék itt-ott.
Persze a helyi identitásvédők gyorsan felállítottak egy keresőcsapatot, hogy levadásszák a szökésben lévő aktivistát. Egész éjszaka folyt a keresés, alig tudtam aludni az elemlámpáiktól, amikor minden négyzetmétert átvizsgáltak a telepen, minden kuka mögé benéztek. Elég alaposak a fiúk-lányok, állapítottam meg, ahogy a bal oldalamról a jobbra fordultam. Hajnalban aztán hatalmas ordítozásra ébredtem, fogd meg gyorsan, ott szalad, bazdmeg, gyerünk már, de később kiderült, hogy melegjogi aktivista helyett csak egy ukrán zebrát fogtak, gyorsan ki is derült: a vándorcirkuszosoktól szökött ki, akik pár napja érkeztek a városba.
Anyám átkopogott reggel, nincs valami fájdalomcsillapítód?, megrúgott az a hülye állat, bassza meg. Aztán a vándorcirkuszosokat letartóztatták, hogy honnan is van nekik ukrán zebrájuk, nyilván valami provokáció az egész. Szegény mutatványosok mit sem értettek az egészből, ők teljesen el vannak szeparálva a világtól, védekeztek, így is alig bírnak megélni, még a híradót sincs idejük megnézni, nemhogy provokálni bárkit is. A zebrát azért elkobozták tőlük, genetikai vizsgálatnak vetik alá, hogyan lehet egy zebra ukrán, tisztára nonszensz, még a gondolat is. A miheztartás végett előzetesbe került a néma állatgondozó, biztosan az ő hibájából szökött ki az állat.
A hivatalos szervekre ráereszkedett a csúnya feszültség, mert még két nap múlva sem találták a szökött aktivistát, hiába állították rá az ügyre az összes rendőrt, közterület-felügyelőt és a polgárőröket. Még a végén megrendül a bizalom a dologházakban, keseregtek a hivatalnokok, de csak hivatalosan, mert amúgy ők is ugyanolyan abszurdnak tartották, mint magát a Szlovákiához csatolást. Senki nem számított rá, hogy ennek a népnek két ilyen traumát is át kell élnie a kétezer-húszas években, és akkor még hol van a mesterséges intelligencia támadása az ember ellen, ami hamarosan bekövetkezik. Ezt már csomó filozófus pedzegeti, csak hát a palócok nem nagyon szeretik a filozófusokat, ingyenélőnek tartják őket, bár fél szemmel azért mégiscsak rajtuk tartják a szemüket.
Ahogy mentem Géza bátyám háza felé, hatalmas veszekedést hallottam, kegyetlen, aljas és artikulálatlan üvöltés, vagy nem is üvöltés volt, inkább az alatt valamivel, de nagyon agresszív. Összeszorult a gyomrom, mintha verekedni készülődnék, mint annak idején, mikor a telepen hazafelé menet és a cipőmért bizony ütni kellett, hogy ne vegyék el. Gézának szép nagy háza van a lakótelep alatt valamivel, annak idején Sztálin utca volt a neve, most valami jellegtelen virágról van elnevezve, ami nem is nyílik még a megyében se, szóval annak a háznak a hátsó udvarán a fészer előtt estek egymásnak anyámmal.
A civakodás képe csak nagyon lassan, komótosan bontakozott ki előttem, ahogy az agyam kamerája feldolgozta az eseményeket, mintha egy Tarr Béla-filmben lettem volna, bár én csak egyszer láttam tőle valamit, akkor is valami csaj cipelt el a vetítésre. Anyám éppen Géza torkát akarta megfogni, ő meg próbálta ezt megakadályozni, ütni nem tudott, valahogy félig lehajolva csüngtek egymáson, te buzibújtató, te köcsögrejtegető, így anyám, a jó kurva anyádat, így Géza, a háttérben pedig szegény szökésben lévő aktivista a fészer falának préselődve remegett, ez már a sokadik sokk lehetett neki aznap. Te hazaáruló faszkalap, kapart anyám, hát még van képed ezeket bújtatni a te előéleteddel, a májfoltos pedigréddel, folytatta, te kibaszott rasszista ribanc, kontrázott vöröslő fejjel a nagybátyám, aztán valahogy kibújt a muter öleléséből, és úgy pofonvágta anyámat, hogy az ájultan zuhant a földre.
A szomszédok az almafákról és a kerítés tetejéről nézték a mérkőzést. Majd jött az ügyeletes rendőrautó, Géza bátyám két hónap börtönt kapott, anyám nemzeti kitüntetést. Ettől a ponttól még szomorúbb lett a családi vérvonal.
Borítókép: Dologház a Köztársaság tér és a Szántó Kovács János utca sarkán (forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Bejelentkezés