Megjegyzések egy szobához

Egy hideg januári napon az egész ország az esti hírműsorra kapcsolt. Kevesebb, mint egy évvel a kormányváltás után az ellenzék veszett útkeresésben volt, hogy megtalálja az új vezetőjét. Bár a címnek több várományosa is volt, már a párton belüli kampány is mocskosra sikerült: arról harsogtak a lapok, hogy az egyik népszerű jelölt csalja a feleségét. Az ország „legszexibb politikusának” tartott ember pedig bement a tévébe, hogy a kérdések elébe álljon.

A nézők nagy megrökönyödésére nem hárított és nem cáfolt, hanem a riporter kérdésére bevallotta, hogy hónapokkal korábban valóban viszonya volt egy nővel, aki nem a felesége. Majd azzal folytatta, hogy az afférról született felvétellel zsarolják, megpróbálják elérni, hogy visszalépjen, ezt a mocskos húzást pedig elítéli, egyben megvádolta a legfőbb politikai riválisát mint a zsarolóanyag készítőjét, aki maffiamódszerekkel dolgozik.

Mindez Izraelben, 1993-ban történt, a jelölt pedig Benjamin Netanjahu volt. Bár a felvétel sosem került elő, és az affér beismerése számos szavazót bizonyára eltántorított Bibitől, összességében azzal, hogy áldozatként tüntethette fel magát, a többség szimpátiáját elnyerve kétszer annyi szavazatot kapott, mint David Levy, ezzel pedig átvette a Likud vezetését. A többi már történelem: Netanjahu a maga képére formálta át a Likudot, keményen szélsőjobbos pályára állítva azt, feltöltve a pártot a saját embereivel.

Az izraeli közvélemény számára ez az ügy azonban vízválasztó volt: Bibit azzal vádolták, hogy igazából semmi konkrétummal nem kampányolt, és hogy behozta az amerikai–brit típusú politikai mocskot az országba. A Yedioth Ahronoth nevű lap úgy élcelődött az eseten, hogy a címlapján egymás mellé rakta Netanjahut és a feleségét, valamint a Clinton-házaspárt, utalva ezzel egy, az amerikai elnökkel összefüggő korábbi, 1992-es szexbotrányra. (Párhuzam a két történetben, hogy mindkettő előválasztási időszakban történt, és mindkét érintett politikai értelemben túlélte a botrányt: Clinton 1993-ban amerikai elnök lett, Netanjahu 1996-ban izraeli miniszterelnök).

Tanácsadók jönnek-mennek, kampányról kampányra kilincselnek jelölttől jelöltig, a boszorkánykonyha receptjeit liszenszelik, és a jó politikai marketinges is széles példatárból dolgozik, amikor kampányokat kell kitalálnia. Csak nekünk, aranyhal-memóriával megáldott földi halandóknak korlátozódik a figyelmünk saját országunk ügyeire és bajaira, miközben ma már a politikusok is nagyjából úgy készülnek, mint a mekis sültkrumpli. Helyi alapanyag és helyi beszállítók, de mégis a franchise liszensze és receptje alapján.

A Bibigate-ből Netanjahu győzedelmesen került ki, ráadásul úgy, hogy hatalmas arcvesztést vállalt be azzal, hogy bevallotta, ténylegesen csalta a feleségét (a harmadikat!). A vád, hogy a galád ellenfelei lejáratni készülnek őt egy titkos felvétellel, hogy zsarolják, de ő erős és nem enged, végül is meghozta számára a pillanat megnyeréséhez szükséges morális fölényt. A Likud-elnökség után 1996-ban a választást is megnyerte, legyőzve Simón Pereszt – miután egy ultranacionalista szélsőséges meggyilkolta Jichák Rabin miniszterelnököt, akinek a halálát kívánták több, Netanjahu által szervezett tüntetésen, amiért az izraeli baloldal gyilkos felbújtónak tartja a mai napig.
 

Ami pedig minket illet: adva van egy szoba, pontosabban egy kamerakép egy szobáról, gyanús fehér porról, hozzá pedig egy jól felépített sejtető kampány. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje maga ismeri be egy videóban, hogy készült róla kompromittáló felvétel és valóban volt a helyszínen kábítószer, de azzal nem élt, a felvételről pedig azt állítja, hogy azt a regnáló kormánypárt készítette, és orosz stílusú kompromatról van szó, amellyel ki akarták zsarolni, hogy lépjen vissza.

A kormánypárt reakciója az értetlenség, mondván, hogy semmi közük a felvételhez, de magyarázó embereik pedzegették már azt is, hogy ez az ellenzéken belüli leszámolás része lehet, hogy a jelöltet félreállítsák, amúgy meg aki drogot lát egy buliban, az hívjon rendőrt. Az ellenzék vezetője egyébként is teflonból van, a hívei imádják – egy szexvideó nem hogy rontana a kilátásain, hanem még örömet is okozna a rajongótábora erre fogékony részének.

Az viszont már most látszik, hogy

A Fidesz titokban felveszi az ellenzék jelöltjét, aki úgymond egy orosz típusú titkosszolgálati lejárató-akció áldozata. Nyilván nem segíti a kormánypártot, hogy az emberek mindenféle aljasságot kinéznek belőle, de érdemes megjegyezni, hogy az ellenzék vádján kívül erre jelenleg nincsen bizonyíték. Sőt, még

ha pedig valóban profi munkáról van szó, akkor egy rendőrségi nyomozás sem fogja tudni kideríteni, hogy kik készítették a videót.
 

Márpedig, ha elvégezzük a faék-egyszerű „kinek az érdeke?” logikai műveletet, akkor nem árt elmélázni azon az eshetőségen sem, hogy az óellenzék leváltásának híresen sikeres projektje minden bizonnyal számos érdeksérelemmel járt. A Borkai-videó esetében is személyes sértettségek álltak a háttérben, nem pedig politikai machinációk. Arról nem is beszélve, hogy azt a választást a győri polgármester végül megnyerte, miután az egész ország láthatta, hogy miként is mulat egy magyar úr az Adrián.

Jelenleg viszont az van, hogy függetlenül attól, ki készítette a felvételt, hogy azon mi látható, és hogy kikerül-e egyáltalán, a Tisza egy huszáros elővágással tematizálni tudta az ügyet és keretezni a sztorit, az elismerést kontravádba csomagolva, gondosan bekészítve az „AI manipuláció” aduászát arra az esetre, ha a felvétel valóban pusztító lenne. A trükk pedig láthatóan bejött,

és nincs olyan magyar kocsma vagy csetcsoport, ahol „Magyar Péter szexvideója” ne került volna elő témaként, mintegy fekete lyukként elnyelve bármi más történést az országban. 

Addig se beszélünk a gödi akkugyárról, az tény. De az a kérdés, hogy ki tekeri ebbe az irányba a témát, és kinek fog ez végső soron hasznot hajtani, még mindig nyitott, és tények helyett csak a ködszurkáló esélylatolgatás marad, ami csak még titokzatosabbá teszi azt a szobát.

Borítókép: A radnaimark.hu oldalon látható szobabelső / forrás: radnaimark.hu