Szlovákia szaga | Kenszel Pikcsör, 1. rész

A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat az aktuálpolitikai fikció és a szépirodalom peremvidékein játszódik, és a hétköznapok eldobott, elfelejtett mondataiból, súlyos tévedéseiből és éles megállapításiból épít sajátos világot, amely azonban néha meghökkentően ismerős.

Megtörtént, amire tíz évvel ezelőtt még senki sem gondolt volna: pénteki Kossuth Rádió-s interjújában a miniszterelnök bejelentette, hosszú tárgyalások után átadjuk Nógrád vármegyét Szlovákiának. Átadják, így pontos. Anyám telefonált otthonról, hogy a hír hallatán öngyilkos lett a részeges Nándi, aki mindig ötvenhatos szellemeket látott, amikor sorban állt a kisboltban. Valahogy soha nem tudta megvenni két zsömléjét, mert előtte álltak azoknak a polgároknak a szellemei, akiket szétlőttek ’56-ban a kommunisták. Legalábbis ő látta őket. Klári néni ezért mindig elrakta neki, és zárás után felakasztotta Nándiék kerítésére egy sötét zacskóba csomagolva. Biszku Béla lehelete ringatta azt a zacskó kiflit két napig, mert Nándi nem vette le onnan, inkább sírással altatta el magát másnap reggelig. Látom magam előtt anyámat, ahogy áll a salgótarjáni panellakás mértani közepén, kezében remeg a telefon, a spájzban ugyanolyan ütemben az elrakott savanyú, és a Nándi temetésére gondol. Hogy mit vegyen fel, és hogyan mondják szlovákul: remény. Azt az óvatos feketét, a decens fodrokkal.

Ennek azért megvoltak a jelei. Például, amikor borsodi cigányokat telepítettek be éjszaka a város szomorú felhőkarcolójába, a Garzonba. Állítólag a népességszám miatt, hogy meglegyen, hogy ne vegyék el a megyeszékhely címet. Ez lehetett az első. Hosszú buszkaraván a zaccos sötétben. Fapados buszok, amiken krumplit kapálni vitték a modern summásokat. Ekkor még nem tudtuk, mire megy ki a játék. Mondjuk már a rendszerváltáskor leszámoltak Nógráddal. Lehet, nem tudták elképzelni ott fent, hogy egy ilyen hely Európa része lehetne. Biztos valami parlamenti bizottság is volt, hogyan tud az ország úgy az Unióhoz csatlakozni, hogy Nógrád csak látszólag menjen a jóba. Fantomcsatlakozás, súgta oda nagybátyám, amikor anyámnál a redőnyt szerelte a múltkor. Le kellett cserélni, pedig állandóan le volt engedve. Elromlani semmi esélye, de anyám szerint kikopott belőle a sötét, és még lehúzva is beláthatnak a szomszédok a nappaliba.

Olvasom a Magyar Közlönyben, vannak ugyan viták az átcsatolásról, de szinte biztos, hogy még ebben az évben megvalósul. Anyám szlovákul sír a temetésen, evvel kisebb botrányt kelt, hiába sírja a fejfák felé, hogy nem tudja, mi történik, a többiek csak mérgesen kiabálnak, ez nem magyar sírás Mari, baszdmeg! Az utcában ezt többen jelnek tekintik, ráadásul másnap a bolti üvegvisszaváltó oldalán két nyelven világít a felirat: „Most mi jövünk!”  Anyám fideszes. Autodidakta keresztény, de fideszes. Géza bátyám elintézi, hogy az eset ne legyen benne a helyi lapban. Géza bátyám oknyomozó újságíró, tévedésből belépett a Tisza Pártba, az a kurva mesterséges intelligencia a hibás, bosszankodott a városi közgyűlés szünetében. Kilépni azóta sem mer, de megbocsátották neki.

Már egy hónapja elkezdték felmérni Nógrádot: centire pontosan hol vágjanak bele az országba, a megyét szégyellik ugyan, de a többi részből nem adnak egy darab rögöt sem. Egy oroszokból álló nemzetközi felügyelőbizottság is érkezett a mérésekhez. Az Egyenes Beszédből megtudom, nem sima földméréstechnikai eljárás zajlik, a szakemberek bizonyos szakaszokon identitás-mérőket helyeznek el, ha ezek a mérők egy-két szántóföldön, erdős részen és pusztán a megadott mértéken felül kilengenek, maradnak nálunk.

Magyarország államformája: férfi.

Sajnálatos módon az egyik tudóst széttépi egy medve, ezért is a rendkívüli közgyűlés a megyeházán. Anyám szlovák sírása mégiscsak kitudódik, a körzeti orvos szerint csak egy alkalmi mentális defektus, néha előfordul, sok példa van rá az orvosi szakkönyvekben, hogy emberek más nyelveken sírnak. A kormánypárt helyi vazallusa az elcsatolás igazolását látja anyám könnyeiben, nemsokára plakátok készülnek róluk a nép megnyugtatására. Ettől maximum a gyilkos medve nyugszik meg, amikor majd drónokkal kilövik. Bár az az állat nem tehet semmiről, ahogy Nógrád vármegye sem, hogy elfelejtették. Lehagyták.

Azt is jelnek kellett volna tekintenünk, mikor már InterCity sem járt Salgótarjánba. Egy megyeszékhely, ahová nem jár az a vonat. A kormány álláspontja az volt, hogy egy ilyen ferde történelemmel rendelkező városnak nincsen szüksége rá, és egyébként is be fogják tiltani, aztán csak meghagyták, de a városba azóta sem jár. Ugyan ki jönne ide?, kérdezte anno Klári néni a kasszában. És minek?, bólogatott hozzá a részeges Nándi illedelmesen. Most már biztosan ő is ott áll a szellemek sorában, az ötvenhatosok csak nem nézik ki; van esélye megkapni azt a két kiflit. És persze ott vannak a gyárak is: szétbontották, legyalázták azokat a hatalmas épületeket, és otthagyták a város közepén: Öblösüveggyár, Acélgyár, na meg a város szélen a Síküveggyár. Apám az Öblösben volt üvegcsiszoló, amikor még az itt élők identitását az a szép anyag határozta meg. Adta. Csak a miheztartás végett maradtak ott azok a gyár-hullák, mondja a nagybátyám, aki munkásőr-egyenruháját égeti el a kert végében. Egyszer már elégette, de újra előkerült. Folyamatosan visszatérő ruha.

A parlamentben heves vita az elcsatolásról, mindegyik párt saját szakértőjét akarja bevinni a mérésekre meg a tárgyalásokra. És persze fontos kérdés, lehetnek-e kettős állampolgárok az átadott nógrádiak. Közben néhány nacionalista jelképes újratemetést rendez Nándinak anyám szlovák sírása miatt. Egy próbababát helyeznek örök nyugalomra az erdőben, amit tyúkvérrel öntenek le, ez volt kéznél, és gyorsan kellett reagálni. Most a Mi Hazánk egyik képviselőjének felszólalása: szép akaratosan beszél, még Szabó Dezső is megirigyelné. Kicsit sok neki, hogy az Ipolyt is teljesen átadjuk a szlovákoknak. Az a helyzet, hogy nekem is az. Anyám azon aggódik, hogy kétnyelvű táblák lesznek kirakva a házakra, intézményekre, hogy mennyi pénzbe fog ez kerülni, és ki fogja ezt kifizetni: mi vagy a szomszédok? Drága Palócországomat medveüvöltés rázza meg. Anyám az erkélyen Szlovákiába szagol.

A Kenszel Pikcsör című prózasorozat folytatódik az ot.hu-n.