spotify Hallgasd meg!

Ahogy kimondták végre az áment, hogy a Részeges Nándi sírjánál lesz meghúzva az új határ, és a dologházakról is megjelent a rendelet, hatalmas erőkkel elkezdte építeni a kormány ezeket a kényszerintézményeket. Palócországban két nap alatt fel is húztak egy hatalmas épületet, de olyat, amilyet ritkán lát a vidéki polgár, hát még a proli. Csak később esett le, amikor a Kis Sarlóban meetingeltünk Géza bátyámmal, hogy mi végre. Ez lesz a befogadóközpont, a kurva anyjukat, mondta Géza lendületből, olyan hangosan, hogy a feles poharak egymásnak koccantak a pulton.

Nana, miszter, nem túlzás ez egy kicsit, kacsintott Ivett, a bombanő, a leghosszabb lábú csapos az egész megyében. Barna bőr, modelltestalkat, ércesen kacér vámpírtekintet, olyan dekoltázs, hogy a Holdról is látni. Szerencsétlenségére kiragyog a kocsmából, mindenki el akarja csábítani, de még a legkanosabb karosszérialakatos és amatőr horgászbajnok sem mer kezdeményezni, jó magyar férfi szokás szerint, inkább az alázás könnyű útját választja. Kifogásvadászatban ezek az ürgék a legkreatívabbak, túl magas, túl barna a haja, túl egyenes a lába, túl ívelt a melle, meg a szemei, hagyjuk már. Érzik, hogy esélyük sem lenne, sorvad a szívük, akár a májuk.

Ez lesz a befogadóközpont, ismétli meg két viceházmester között a derék rokon, biztos vagyok benne, drága öcsém, biztos vagyok benne. Pár nap múlva el is kezdték az egész országban építeni a dologházakat, a rendőrség és a közteresek dolgoztak éjjel-nappal, néhol még a katonákat is bevetették, plusz pár Harcosok Klubja-tagot is. Először tényleg csak a csavargókat és az ellenzéki újságírókat vitték be, jöttek is az emberjogi szervezetek, hogy nem kéne, hogy a magyar kormány már megint túlment egy határon, vagyis több határon, de tényleg. Aztán jöttek a homoszexuálisok, a leszbikusok és egyéb LMBTQ-beállítottságú emberek. Ennél a pontnál már küszöbön állt a világfelháborodás. Utánuk a túl hangos színészek, youtuberek, TikTok-sztárok és egyéb komédiások következtek.

Majd átvilágították a polgármesteri hivatalokat, és begyűjtötték azokból is az ellenzéki szimpatizáns tisztviselőket, takarítókat, portásokat. Aztán a rendőrségek következtek, az ellenzéki rendőrök már alig fértek be, ki is találták, hogy ők őrizzék a többi semmirekellőt. Pár hónap, és az egész ország dologházgyarmat lett, már több volt belőlük, mint az akkumulátorgyárakból. És Géza bátyám rátapintott a lényegre: kiderült ugyanis, hogy az összegyűjtött kétes elemeket a nógrádi gyűjtőtáborba szállították titokban éjszakánként, és – ami nem volt benne a rendeletben – avval a céllal, hogy a tényleges Szlovákiához csatoláskor átadják őket a szomszédos országnak, így le van róluk a hatalom baja. Persze, ahogy gyarapodott a befogadóközpont, egyre több őr kellett hozzá, a végén már az oroszoktól kapott a kormány katonákat, akiknek laktanyát kellett építeni a dologközpont mellett, ami ugye rossz emlékeket ébresztett a helyi lakosságban. Egyre több volt az atrocitás az oroszok és a palócok között.

Anyám mindennap vitte az ebédet az orosz katonáknak, szegények ne éhezzenek, és elkezdett keményen oroszul tanulni, hogy el tudjon beszélgetni a drága lelkekkel, így mondta, tényleg, drága lelkek. Ez sem volt semmi, de amikor kiderült, hogy jó pár fideszes öregasszonnyal létrehoztak egy Facebook-csoportot Ruszkik, gyertek vissza! címmel, na, az már kiverte a biztosítékot. Az értelmesebb rokonok állandóan hívogattak telefonon, hogy figyelj már, mi a fasz történt az anyáddal? Mintha én lennék a hibás, hogy az Orbánék teljesen elvették a józan eszét. Egyik nap aztán – mint a kis csávó az Indul a bakterházban, csak nem kolbásszal meg szalonnával, hanem vodkával – megidéztem a Részeges Nándi szellemét, hogy hozza már a frászt anyámra, simogassa már meg az átkozott homloklebenyét. Persze pár élelmes helyi vállalkozó azonnal kocsmákat, bordélyházat és boltokat épített az oroszoknak, ahová csak ők járhattak, mondván, így megakadályozzák a balhékat, amik elég alaposan elkezdték szétszedni a várost.

Még a végén külön negyedet húznak fel nekik, motyogja Géza bátyám a kocsmában két vice között, és nagy elkeseredésében kér két fél Unicumot. Ivett, a bombanő biliárddákó-hosszúságú lábain ki is hozza neki a rendelést, az arcán látni, hogy tisztában van a helyzet komolyságával. Dédmamája mesélte neki anno, hogyan próbálták megerőszakolni az orosz katonák, amikor a háború alatt náluk voltak elszállásolva. Már éppen ki volt feszítve a konyhaasztalon anyaszült meztelenül, a szájába vizes ruha tömve, amikor bejött egy akkora szovjet, mint két medve, és úgy végigverte a kutya paráznákat, hogy majd megfulladtak a saját vérükben, utána pedig kiszabadította a dédit, és intett a fejével, fejezze be a húslevest, ami majdnem kifutott az istentelen akció közben. Az én nagymamámat egy német tiszt akarta megerőszakolni, csak szerencséjére hazaért nagyapám az Acélgyárból, hátrasietett a fészerbe a baltáért, és nekiesett a gaz nácijának, úgy végigkergette az utcán, hogy haláláig emlékezett rá az a girhes tiszt. A szomszédok a kapualjakban hahotáztak, levezetve a gyilkos stresszt. Féltek is rendesen, hogy visszajönnek megölni az egész utcát, de másnap reggel csak a tisztiszolga jött Csontos Ilonához egy csokor virággal meg egy méregdrága bonbonnal.

A teraszról hallom, ahogy anyám eszeveszetten sikoltozik, ezek szerint Nándi dolgozik szépen. Szétmosolygom a cigarettafüst abszolút közepét.