Az első rész itt olvasható.
A tudományos elemzéseken túl – pontosabban azokban a narratívákban, amelyek túlmutatnak a politológiai vagy történettudományi strukturális elemzéseken és valamiképpen a lényeg frappírozott megragadására törekszenek (akár a médiában, akár az azzal kölcsönös-ellentmondásos kapcsolatban álló közgondolkodásban) – elég világosan megfogalmazódott az a vélekedés, hogy a svédek igazán komolyan vették a szociáldemokráciát, illetve hogy a svéd szociáldemokrata kánon – vagyis a praktikus, utilitarista, ha úgy tetszik, „földhözragadt” politika – sokkal inkább komolyan vehető, mint az elméleti-ideológiai konstrukciók. Ebben persze sok minden tetten érhető: a gyakorlati eredmények elismerése és az ideológiai (és adott esetben idealisztikus vagy annak tételezett) konstrukciókkal szembeni gyanakvás csakúgy, mint a nagy, átfogó politikai irányzatok alkonya, fragmentálódása és átalakulása. Az 1960-as évek nagy ideológiai fellendülését – az ideologikum eleddig utolsó nyugati fellángolását – követően visszatért az 1945 utáni időszak prakticizmusa és az elméletekből való kiábrándultsága, amelyet 1960-ban Daniel Bell korszakos műve, a The End of Ideology (Az ideológia vége) foglalt össze és teljesített be a leghatásosabban.[11] Maga Bell – aki fiatalkorában a The New Leader szerkesztőjeként a szociáldemokráciával rokonszenvezett – a The Cultural Contradictions of Capitalism (A kapitalizmus kulturális ellentmondásai) című 1976-os könyvének előszavában úgy jellemezte magát, mint aki „…gazdasági szempontból szocialista, politikailag liberális és kulturális értelemben konzervatív”.[12] Bell önjellemzése sok szempontból illik a svéd szociáldemokráciára – még a kulturális konzervativizmus bizonyos formái is, amennyiben azon a társadalmi szolidaritás nordikus és lutheránus gyökerű hagyományainak egyfajta tiszteletét és felhasználását értjük. Az ideológia – a teleologikusnak tekintett marxizmus, illetve az aufklärista lassalle-iánus elképzelések, valamint azok modernizált örökösei – ebben a társadalomképben többnyire háttérbe szorult.
Magnus Henrekson és Ulf Jakobsson egy 2000-es tanulmányukban Joseph Schumpeternek a Capitalism, Socialism and Democracy (Kapitalizmus, szocializmus és demokrácia) című könyvében leírt forgatókönyvét követve elemzi a svéd szociáldemokráciát. Azt vizsgálták, hogy vajon megfelelt-e a schumpeteri sémának, amely szerint a kapitalizmus – a marxi alapú válságelmélettel szemben – saját felfokozott teljesítménye miatt nő majd át a szocializmusba. A kutatók úgy látták, hogy az 1980-as évekig a svéd gazdaság (és párhuzamosan a svéd társadalom) fejlődése illeszkedett a Schumpeter által előre jelzett trendekbe: „A nagyvállalatok egyre fontosabb szerepet játszanak a termelésben és a beruházásban, a cégek birtoklása mind centralizáltabbá...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.