John Hammondnak meg kellett volna halnia. Hogy 32 évvel ezelőtt, 1993-ban Steven Spielberg nem így döntött, az már előrevetítette a tőkés társaságok világuralmát, és hogy nem lehet más a politika. S ez nem is káoszelmélet, hanem a nemzeti digitális ébredés kora.
Mi veszett el az „Újjászületésben”?
Rendes, évtizedes rajongóként én is megnéztem a Jurassic World: Újjászületés című filmet. Ami után egyrészt joggal feltételezhettem, hogy a film készítői (már) nem szeretik a dinókat, másrészt – a dühödt kritikai hangok nyomán – arra is rá kellett döbbennem, hogy elveszett a lényeg.
Michael Crichton 1990-es Jurassic Parkja inkább vádbeszéd és ítélet, semmint dinós kalandfilm, ami aztán lett belőle. Crichton egy látnok volt: már a felvezető „InGen-ügyben” arra figyelmeztet, hogy a géntechnológia fejlődésében a legijesztőbb az, hogy még maguk a tudósok sem hoztak létre független ellenőrző csoportot. A lelkiismeretlen vállalat által okozott környezeti katasztrófa is nagyobb volt annál, mint ahogy azt Spielberg ábrázolta a filmvásznon.
A szabályozatlan tudományos tevékenység következményeit a politikai döntéshozók még akkor sem vették igazán komolyan, amikor a Parkhoz közeli településeken a dinoszauruszok már a bölcsőkből zsákmányolták a csecsemőket.
Vádirat és ítélet egyben
Amíg a csodát megálmodó John Hammond a folytatás reményében (is) életben maradt a filmben, a könyv nem kegyelmezett: az InGen vezetőjét megették a saját teremtményei, a cég pedig csődöt jelentett.
A tanulság nemcsak annyi, hogy most is egy, a magáncégek által vezérelt és a nemzetállamok által nehezen szabályozható tudományos forradalom küszöbén (vagy már azon túl) állunk, hanem az is, hogy kikopott a közéletből az a fajta kritikus gondolkodás, amit korábban antiglobalizmusnak neveztek.
TTIP, CETA: egyezmények és álláspontok
Bár szokás Orbán Viktort és kormányát elmaradott keleti despotaként jellemezni, a gyakorlatban a nyugati neoliberális szabadkereskedelem következetes támogatói. Még ennek tudatában is meglepő, amikor a magyar külgazdasági háttérbeszélgetéseken a bilaterális szerződések vitarendezési mechanizmusainak hasznosságát dicsérik.
Mára szinte komikusnak hangzik, hogy tíz éve, 2015-ben ezekben a napokban is Schiffer András (LMP) és Gyöngyösi Márton (Jobbik) országgyűlési képviselők nagykoalíciója az Európai Unió és az Egyesült Államok közti szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) ratifikációja ellen küzdött. Egy évtizede még lehetett parlament vitanapot tartani az ilyen szakpolitikai kérdésekről. A DK és a Fidesz támogatásával a magyar külügy azzal érvelt, hogy „a szabadkereskedelmi megállapodás az áruk, a szolgáltatások és a közbeszerzések piacra jutásának javítását, a kereskedelmet és beruházásokat érintő szabályozási akadályok mérséklését, valamint a résztvevő felek szabályalkotási együttműködését célozza”.
Egy korabeli háttértanulmány szerint a TTIP ratifikálását követő 10 év alatt 0,2-0,3 százalékos GDP növekedés és 6000-29000 új munkahely realizálódott volna hazánkban, főként a német autóipari beruházások súlya miatt.
Bár a TTIP-tárgyalások (Transatlantic Trade and Investment Partnership) 2016-ban leálltak, majd 2019-ben az Európai Unió a tárgyalási mandátumot elavultnak minősítette, Kanada és az Európai Unió között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement – CETA) ideiglenes alkalmazásba került befektetésvédelmi (ICS) része a tagállami ratifikációig nem hatályos. A magyar parlament sem ratifikálta még a szöveget, de T/145. számon továbbra is elérhető a dokumentum az Országgyűlés irománytárában.
Bíróság előtt a nemzetállamok
Az állam és a beruházó közötti vitarendezési mechanizmus (ISDS/ICS) egyik jellemzője, hogy a költséges eljárások jogharmonizációs nyomást fejtenek ki a demokratikusan megválasztott kormányokra: piacnyitás, vámtarifák leépítése, szabványok egységesítése. A másik, hogy a Világbank keretein belül (ICSID), illetve a PCA előtt valóban zajlanak perek a beruházók és az államok között a nemzetközi választott bírósági fórumokon.
Még a magyarok is ránk szálltak
A nyilvános adatok szerint csak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalakulása óta tucatnyi befektetésvédelmi bírósági eljárás zárult le hazánkkal szemben, több ügyben marasztalás (hat esetben hazánkkal szemben), kettő ügyben pedig elutasítás történt. A portugál Dan Cake süteményforgalmazó például egy 110 millió euró értékű befektetés elmaradása után indított és nyert meg hazánk ellen egy pert, amit aztán úgy kommentált, hogy „az ítélet fontos mérföldkövet jelent abban a folyamatban, melynek célja a külföldi befektetések védelmének megfelelő biztosítása az országban”. De a cafetéria-szabadságharc után, 2016 és 2019 között hazánk három francia multival szemben is (Cheque Déjeuner, Edenred és Sodexo) pert vesztett, a három ítélet összesített terhe körülbelül 124,5 millió euró.
Nemcsak külföldi cégek pereltek. Az ítélet szerint sérültek az Inícia Zrt. és a hozzá kapcsolódó vállalatok haszonbérleti és előhaszonbérleti jogai, amikor 2014-ben a Nemzeti Földalap a vitatott földrészleteket harmadik félnek adta bérbe. A felperesek 2019. november 13-án 7,1 millió euró kártérítést nyertek, EURIBOR + 2 százalék kamattal 2015-től.
Sőt, nemcsak a kártérítést, de a költségek jelentős részét is Magyarországnak kellett fizetnie. A törvényszék működési költségeként 282,2 ezer amerikai dollárt, befizetési díjként 25 ezer dollárt, a felperesek költségeként 296,4 ezer angol fontot, 19,4 ezer eurót, valamint 26,4 millió forintot határoztak meg.
Jelenleg egy ismert beruházásvédelmi bírósági eljárás fut Magyarországgal szemben. A ciprusi energetikai cég, a Stratius Investments Limited és az MVM közti vita 2024. szeptember 6-án került a háromtagú ICSID testület elé, a következő tárgyalás 2026 februárjára van ütemezve.
„Nemzeti MI” – tusványosi üzenet
Mindez megmutatja, mekkora súlya van Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy augusztusi kormányinfón tett kijelentésének, miszerint a mesterséges intelligencia esetleges szabályozásához sokrétű, új szabályokra lenne szükség, amelyek megalkotásával az egész világ próbálkozhat a következő időszakban. Magyarországon önálló szabályozási keret nincs, a hazai jogrend számára az uniós AI Act keretrendszer az adott; a hazai végrehajtási és a hatósági részletek viszont még kidolgozás alatt állnak.
Pedig azt még Orbán Viktor is elismerte Tusványoson, hogy a tét hatalmas, „mert ezt még nem érzékeljük olyan súllyal, mint kellene, de a mesterséges intelligencia átalakítja a munka világát, a gazdaság szerkezetét, az egészségügyet, a közlekedést, a hadászatot és a közigazgatást is. Ha hisszük ezt, ha nem. Viccelődhetünk, hogy mi nem a mesterséges intelligenciát akarjuk megszerezni, hanem a természetest, de az igazság az, hogy amit számítással, algoritmussal, adatok elemzésével hatékonyabbá lehet tenni, azt hatékonyabbá is fogják tenni”.
A magyar miniszterelnök szerint ezt a munkát nemzeti hatáskörben kell elvégeznünk, mert az Európai Unió ebben a versenyben nem ér semmit. „Ha az Európai Unióra várunk, és annak keretében akarjuk a magyar mesterségesintelligencia-képességünket kifejleszteni, nem jutunk sehova. Arra kell tehát felkészülnünk, hogy ebbe a versenybe önállóan kell bekapcsolódni, regionális meghatározó szereplővé kell válni, és együtt érdemes működni a térség többi országával” – állította irányba az országot Orbán Viktor.
Ki szabályoz kit, és kinek az érdekében?
A meghirdetett digitális szabadságharc még véletlenül sem a John Hammondok ellen indul meg. S bár Magyar Péter számára is potenciális lehetőség, hogy a jogállamisági viták ideológiai talapzata ma már a legszélsőségesebb egyéni szabadságjogokra épül, a nagy platformok – például a Meta – szűkítik a politikai hirdetések megjelenését, így minden egyes nappal egyre inkább nő az esélye, hogy a független ellenőrzés és felelősségi mechanizmusok hiánya miatt a következő kormányalakításról nem a természetes intelligencia fog dönteni.
Borítókép: Jurassic Park, 1993 / fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Bejelentkezés