„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj.”
Szinte napra pontosan egy hónapja olvashatták tőlem az Öt.hu-n, hogy „miközben azért imádkozom, hogy az Egyesült Államok segítse meg végre az irániak forradalmát a terrorszervezeteket finanszírozó iszlám rezsimmel szemben, csendben csak azon dünnyögöm: nem lenne-e jobb a világnak, ha végre mindenhol ehetnénk a mekis hamburgert, nézhetnénk Sydney Sweeneyt a moziban, és a legnagyobb gondunk az lenne, hogy túl sok a reklám, ahelyett, hogy »szuverén módon« sínylődünk egy diktatúrában?”
Mikor jön már Sydney Sweeney?
Nos, a dolog egyik része bejött. Ali Hámeneit (végre) lebombázta az izraeli–amerikai koalíciós légierő. Az persze a „mi lett volna, ha” kategóriába tartozik, hogy ha csak néhány héttel korábban szállnak az ajatollah fölébe a gépek, akkor talán az a 32 ezer fiatal perzsa is élne még, akiket a terrorrezsim emberei a nyílt utcán pusztítottak el.
Hogy lesz-e (jó, engedékenyebben megfogalmazva: kell-e) Sydney Sweeney Iránban, az még a távoli jövő kérdése, és nem is ennek a földhözragadt cikknek a feladata a kérdés eldöntése.
Bár a teheráni és bécsi utcákon is ünnepeltek a szabad irániak, a Nyugatnak még mindig nehéz kimondania, hogy morálisan és emberileg a világ aligha lett rosszabb hely az ajatollah halálával. A hezitálás oka persze hétköznapi (leszámítva a szovjet érából itt maradt arab és/vagy iszlámpártiságot, valamint a muszlim bevándorlókkal szembeni belpolitikai függést): „az ördög ürüléke” (el excremento del diablo – venezuelai rajongóink kedvéért). Amúgy persze a kőolajról van szó, meg arról a hatvan kilométer hosszú Hormuzi-szorosról.
Kik a jó fiúk?
„Távol áll tőlem az a szemléletmód, amely a történelmi folyamatokat valamiféle univerzális jó és rossz közötti harcként írja le. Tartózkodom a moralizálástól; a geopolitikát az adatok, az érdekek ütközésének és egyezőségének, valamint a társadalmi folyamatokban tapasztalható mintázatok szemüvegén keresztül nézem. Az iráni események markáns gazdaság-, energia- és geopolitikai változásoknak ágyazhatnak meg, és hogy ez jobb vagy rosszabb világot teremtett-e, azt majd utólag eldöntik a filozófusok” – hűtötte le a kedélyemet Hortay Olivér, a Századvég energetikai- és klímapolitikai üzletágvezetője.
A kutatóintézeti igazgató szerint ugyanis Skylight tanker kilövése után egészen biztos, hogy érdemes komolyan venni a helyzetet. Ugyanis a hajókövetési adatok alapján Irán de facto lezárta a Hormuzi-szorost, amelyen a világ olajforgalmának több mint ötöde, LNG-forgalmának 18 százaléka áthalad. Tartós és teljes blokádra korábban még nem volt példa, így Hortay Olivér szerint csak találgatni tudjuk, hogy mivel járna, ha huzamosabb ideig nem sikerülne rendezni a helyzetet. 80 millió hordó olaj vesztegel az Öbölben (a világ teljes napi igénye 100 millió hordó), Irak pedig már elkezdte leállítani a kitermelését, mert nem tudja elszállítani az energiahordozót.
Legalább ennyire aggasztónak nevezi, hogy Irán a Hormuzi-szoros lezárása mellett az épített infrastruktúrát is lövi. Támadás érte többek között az Emirátusok egy olajkútját, Szaúd-Arábia olajfinomítóját, Katar pedig a teljes gázkitermelését kénytelen volt leállítani. Ezeket a kapacitásokat nem lehet majd egyik napról a másikra helyreállítani.
„Nem gondolom, hogy a piac túlreagálná a helyzetet, a kockázat óriási. Ha nem sikerül rövid időn belül megállítani a pusztítást, akkor olyan méretű globális energiaválság jöhet, amilyenhez hasonlót évtizedek óta nem láttunk, és ebben az általam ismert szakértők többsége egyetért” – figyelmeztetett.
Persze, amikor valaki globális méretű válságról, meg 120-150 dolláros hordónkénti olajárról beszél nekem, mindig előkapom a Donald Trump kártyámat; majd Uncle Joe megoldja, nem?
Miután a biztosítók törölték a kötvényeiket, Trump megígérte, hogy állami biztosítást és katonai kíséretet fog nyújtani a szállítóhajóknak, de ez is csak néhány órára tudott ellentartani az áremelkedésnek. Ha az olajárak tartósan magasak maradnak, abból az amerikai energiaszektor profitálhat ugyan, de az üzemanyagárak emelkedése ronthatja Trump esélyeit a félidei választáson – válaszolta Hortay Olivér. A Századvég munkatársa szerint a legnagyobb vesztes alighanem Európa lehet, de Kína, India és a térség országai is rosszul járnak egy elhúzódó konfliktussal.
A világgazdaságnak aligha van olyan jól meghatározható „fájdalomküszöbe”, amely valamiféle támasztékot jelenthet. A kereslet természetesen alkalmazkodik a kínálat változásához, de ennek nagyon súlyos ára lehet, ahogyan azt már az európai energiaválság következményeiből közvetlenül megtapasztalhattuk – magyarázta.
Ha már szóba jött az öreg kontinens, felvetettem, hogy most már nemcsak az oroszoktól nem jön gáz, de Katar is leállította az LNG-termelését. Hortay Olivér szerint abban, hogy az Európai Unió irányadó gázpiacán száz százalékos áremelkedés volt tapasztalható, éppen az a legaggasztóbb, hogy Katar nem is számít kiemelkedően fajsúlyos beszállítónak. Rámutatott, hogy a közel-keleti ország szerepe Ázsia ellátásában például nagyobb, az áremelkedés mértéke ott mégis „csak” 40 százalékos volt. Ennek az az oka, hogy míg az ázsiai szereplők a kieső mennyiségeket képesek lehetnek Oroszországból pótolni, ez az európai vásárlóknak meg van tiltva.
„Európában nem ért véget az energiaválság. A gáztárolók töltöttsége alacsony, az ellátás feszes, a szankciókkal pedig a közösség mesterségesen beszűkítette saját mozgásterét és alkalmazkodóképességét. Egy ilyen helyzetben bármilyen nagyobb külső sokk olyan folyamatokat indíthat el, amelyek korábban, 2022-ben árrobbanáshoz vezettek” – hangsúlyozta.
A nyugati Brent és az orosz Urals olaj árkülönbsége 20 dollárra nőtt. Ezért arra figyelmeztetett, hogy azok az országok, amelyek nem jutnak olajhoz a Közel-Keletről, hirtelen ugyanazokra az olajszállítmányokra kezdenek pályázni, amelyekből a MOL-nak most többet kell vásárolnia.
De mikor lesz ezer forint egy liter benzin?
„Remélhetőleg még jó ideig nem. A Századvéggel korábban készítettünk egy elemzést arról, hogy mi történne abban az esetben, ha a Barátság vezeték és az orosz olaj tartósan elérhetetlenné válna, és arra jutottunk, hogy ebben az esetben az új egyensúlyi árszintek mind a benzin, mind a gázolaj esetében 1000 forint fölé emelkednének literenként. Egyelőre azonban erről még nincs szó, a magyar és a szlovák kormány igyekszik nyomást gyakorolni az ukrán félre, hogy indítsa újra a vezetéket, a MOL pedig éppen most jelentette föl a horvát JANAF vállalatot, mert teljesen jogszerűtlen módon meg akarja tagadni az orosz olaj átengedését Horvátországon keresztül. Ameddig ezek az eljárások tartanak, a kormány a MOL rendelkezésére bocsátotta a rendelkezésre álló tartalékok egy részét, a magyar olajvállalat pedig – még az iráni háború kirobbanása előtt – többletmennyiségeket rendelt be, azaz Magyarországnak még van mozgástere” – válaszolta.
Az energetikai szakértő szerint tehát a közel-keleti helyzet következményei egyelőre beláthatatlanok, káosz van, és nem lehet megítélni, hogy időben mennyire húzódik el a konfliktus.
A piacok már a félelmet is árazzák?
S hogy miért fáj ez a Hortay Olivér szerint végeláthatatlan káosz ennyire Európának? Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány makroökonómiai elemzőjének friss tanulmányában találtam választ a kérdésemre. Szerinte ugyanis az iráni konfliktus nem csupán egy újabb geopolitikai csetepaté, hanem az a bizonyos szikra, ami kíméletlenül rávilágít Európa rendszerszintű gyengeségeire. A kontinens eleve egy strukturális versenyképességi válsággal, technológiai lemaradással és brutális energiaellátási bizonytalansággal küzd.
Ebben a törékeny állapotban néhány közel-keleti őrült pillanatok alatt letépheti az uniós sebtapaszt. Ugyanis
A tanulmány szerint a számok önmagukért beszélnek:
WTI (amerikai kőolaj): a januári 2026-os 55 dolláros mélypontról az iráni eseményeket követő hétfőre (március 2.) 70 dollár fölé lőtt ki.
Brent (európai irányadó): a januári 59 dolláros szintről március 4-re átlépte a lélektani 80 dolláros határt.
Hogyan húztuk csőbe magunkat?
Az igazi dráma Németh Viktória szerint az európai kitettség. Az uniós kőolajkitermelés 2004-ben tetőzött (41,7 millió tonnával), azóta viszont mintegy 60 százalékkal bezuhant a 2020-as évek közepére. Ma ott tartunk az Európai Bizottság legfrissebb adatai alapján, hogy az unió a nyersolaj- és kőolajtermék-igényének 94,8 százalékát importból fedezi.
Amikor Brüsszel szankcionálta az orosz olajat, a 2019-es 26,9 százalékos behozatali arányt 2026 elejére alig 1–3 százalékra radírozták le. Helyettük Norvégia és az Egyesült Államok lettek a fő beszállítók. Csakhogy van itt egy hatalmas bökkenő: az új partnerektől az olaj szinte kizárólag a tengeren érkezik.
A sors (és Trump elnök) fintora, hogy miközben a tengeri szállítmányok ára az egekbe szökik a közel-keleti háború miatt, a vezetéken érkező orosz kőolaj ára alig rezdült meg. A januári 49 dolláros szintről március elejére csupán 58 dollárra kúszott fel, lényegesen elmaradva a tengeren érkező olaj őrült ingadozásától.
S ameddig ez nem változik, a filozófusok reménykedhetnek, hogy előbb-utóbb a virrasztó éji felleg a nagy szárnyát ránk borítja.
Borítókép: Veszteglő szállítóhajó az Emirségek partjainál 2026. március 2-án / fotó: STRINGER / ANADOLU / Anadolu via AFP
Bejelentkezés