A magyar gazdaság 2026 második negyedévében 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, éves összevetésben pedig 1,7 százalékkal bővült. A növekedést a szolgáltatások és az erős fogyasztás vitte, és hosszú idő után az ipar is érdemben hozzájárult: teljesítménye 3,7 százalékkal nőtt. Mindez úgy jött össze, hogy a mezőgazdaság hozzáadott értéke az aszály miatt 12,4 százalékkal esett, a külkereskedelem egyenlege pedig 2,9 százalékponttal rontotta a teljesítményt. A kép leggyengébb pontja továbbra is a beruházás.
A számok alapján könnyű lenne azt mondani, hogy a magyar gazdaság kezd magához térni. Ez helyes megállapítás, de önmagában kevés, mert a GDP egyszerre három időszakról ad információt. A mostani teljesítmény részben a korábbi évek döntéseinek eredménye, a mai beruházási döntésekből pedig később lesz – vagy nem lesz – termelési kapacitás, azután pedig abból GDP. Ezért a mostani 0,5 százalék mellett legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen gazdaság épül a következő két évre. Három összefüggés különösen fontos.
1. A beruházás ma döntés, holnap kapacitás, később GDP
A gazdaság növekedésének van egy egyszerű logikája. A vállalat ma eldönti, hogy vesz-e új gépet; a gépet hónapok múlva üzembe helyezik; a többlettermelés pedig még később jelenik meg. Ha az új kapacitás exportképes terméket állít elő, az exportban is megjelenik, ha a vállalat hatékonyabbá válik, nő az egy dolgozóra jutó hozzáadott érték. A beruházási adatok ezért előre jeleznek – és Magyarországon éppen itt van a legnagyobb kérdőjel.
A beruházási aktivitás az elmúlt években jelentősen visszaesett, és a fordulat még nem jött el. 2025 negyedik negyedévében a beruházások volumene szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, 2026 első negyedévében pedig a bruttó állóeszköz-felhalmozás volumene tovább csökkent – Magyarország egyike volt annak a hat uniós országnak, ahol ez történt.
Ez azért fontos, mert a beruházások hiánya először szinte láthatatlan. Egy cég egy-két évig még elboldogul a régi gépeivel is. A harmadik évben viszont már lassabban termel, drágábban gyárt, nem tud új megrendelést vállalni, vagy nem képes belépni egy magasabb hozzáadott értékű piacra. Ez nem azonnal jelenik meg a GDP-ben – ezért a mostani beruházási adatoknak van egy 2027–2028-as árnyéka is.
Ha a beruházások tartósan alacsonyak maradnak, a gazdaság egy ponton eléri a saját kapacitáskorlátait: a több fogyasztást már nehéz több hazai termeléssel kiszolgálni, a vállalatok importból pótolnak, árat emelnek, vagy egyszerűen nem vállalnak további megrendelést. Egy étterem példája jól mutatja ezt. Ha a forgalma 20 százalékkal nő, az első időszakban elég több alapanyagot rendelni és néhány új embert felvenni. Ha a forgalom tartósan magas marad, nagyobb konyha, több asztal és új berendezés kell – ha ezek elmaradnak, a növekedés elakad. A nemzetgazdaság ugyanezt csinálja nagyban. A beruházás tehát a jövőbeli GDP előfeltétele.
2. Az állam sokáig segített létrehozni a beruházást – de a piac önmagában sem ad mindenre jó választ
Az elmúlt évek gazdaságpolitikájának fontos eleme volt, hogy az állam közvetlen vagy EU-s forrásokkal ösztönözte a vállalati beruházásokat. Ez a modell képes volt beruházásokat előrehozni. Egy projekt, amely piaci alapon csak 2028-ban térült volna meg, 20–30 százalékos támogatással már 2026-ban elindulhatott. Ez gazdaságpolitikai szempontból racionális lehet, különösen ott, ahol a beruházásnak szélesebb hatása van: infrastruktúra, technológia, energiahatékonyság, kutatás-fejlesztés, beszállítói kapacitás.
A probléma ott kezdődik, amikor a támogatás olyan beruházást tart életben, amely piaci alapon nem lenne életképes – ilyenkor az állam nem növekedést gyorsít, hanem erőforrást köt le egy kevésbé hatékony projektben. Ezért érthető az a fordulat, amely nagyobb szerepet ad a piacnak és szűkíti az általános támogatási logikát.
A másik oldal kockázata viszont ugyanilyen valós:
Egy kis magyar vállalkozás lehet teljesen életképes, mégsem biztos, hogy van 200 millió forintja egy automatizált gyártósorra – a bank pedig lehet, hogy csak jelentős fedezet mellett hitelez. Egy nagyvállalat ugyanezt saját tőkéből, bankhitelből vagy csoporton belüli finanszírozásból könnyebben megoldja.
A támogatás mellett ezért a másik kulcskérdés a finanszírozás ára. A magántőke ott jelenik meg, ahol a beruházás a mindenkori hitelkamatok mellett is megtérül; a tőkeszegény kis- és középvállalkozások számára a drága piaci hitel önmagában is beruházási korlát.
A két szélső álláspont egyike sem meggyőző. A támogatási modell túlzott használata rontja a hatékonyságot; a támogatások teljes visszaszorítása viszont olyan beruházásokat halaszt el, amelyekhez a magyar vállalkozások egy részének önerőből nincs elegendő tőkéje.
Az állam beruházásösztönző szerepe egyébként nem tűnt el: 2026-ban is jelennek meg jelentős egyedi támogatások). A változás abból a szempontból érdekes, hogy melyik beruházást támogatjuk, mennyire célzottan, és mennyi piaci teljesítményt várunk el érte. Ez már sokkal közelebb állna egy egészséges modellhez. Nem a támogatások átirányítása számít, hanem az eredményelvárások realitása.
3. A piac erősebb szerepe szelektálni fog – de a vállalatok kihullása önmagában nem növekedés
A következő évek egyik legfontosabb folyamata valószínűleg a vállalatok közötti szelekció lesz. Ez első pillantásra jó hír: a gyenge vállalkozás kiesik, a hatékonyabb átveszi a piacát, jobb technológiát használ, magasabb bért tud fizetni. Ez a piacgazdaság normális működése. Van azonban egy fontos különbség a vállalatok átrendeződése és a gazdaság növekedése között.
Tegyük fel, hogy egy ágazatban ezer vállalkozás működik, közülük száz rosszul gazdálkodik és bezár, a fennmaradó kilencszáz pedig átveszi a vevőket és a munkavállalókat. A tulajdonosi szerkezet megváltozik, a piac koncentráltabb lesz, a hatékonyabb cégek nagyobbak lesznek – de ha a kilencszáz vállalat nem épít új kapacitást, nem fejleszt technológiát és nem növeli az exportot, akkor
ugyanazt a gazdasági teljesítményt kevesebb vállalat állítja elő.
Ez különösen a kisebb magyar vállalkozásoknál lehet veszélyes. A nagyobb vállalatok könnyebben férnek hozzá finanszírozáshoz, szakemberekhez, technológiához és nemzetközi piacokhoz; a verseny ezért szelektív lesz: a gyenge kisvállalkozások egy része kieshet, miközben a nagyobb szereplők tovább erősödnek. Ha a kiesők helyén termelékenyebb magyar cégek jelennek meg, a gazdaság hatékonyabbá válik. Ha viszont a piacot néhány nagyobb szereplő osztja fel egymás között, akkor lesz tulajdonosváltás, koncentráció és erősebb alkupozíció, miközben a teljes gazdasági teljesítmény alig változik.
Ezen a ponton a „piac majd megoldja” gondolat önmagában kevés. A piac kiválasztja a túlélőket;
– vagyis, hogy az új beszállító ne csak átvegye a régi helyét, hanem új gépet vegyen, több exportot vállaljon és több értéket termeljen egy munkavállalóval.
Mit tanulhatunk Lengyelországtól és Csehországtól?
A régiós összehasonlítás azért hasznos, mert Magyarország ugyanabban az európai gazdasági környezetben működik. Lengyelország jóval gyorsabb növekedést ért el: 2025 harmadik negyedévében 3,7 százalékkal nőtt éves alapon, a negyedikben pedig 4 százalék körül bővült. Ebben szerepet játszik a nagyobb belső piac, a magas állami és uniós finanszírozású beruházási aktivitás és az exportkapacitások bővülése – egy 38 milliós piac önmagában is más vállalati méretet és beruházási volument tesz lehetővé.
Csehország más szempontból érdekes. A cseh gazdaság erősen ipari és exportorientált, ezért ott különösen fontos, hogy az üzemekben milyen értéket állítanak elő – és a számok itt beszédesek. OECD-adatokon alapuló elemzés szerint 2024-re Csehország, Szlovákia és Lengyelország egy munkaórára jutó hozzáadott értéke 52–54 dollár között mozgott vásárlóerő-paritáson, a magyar érték ettől lemaradva, 48 dollár körül állt. A lemaradás tehát nem a gyárak számában van, hanem abban, hogy egy óra munka mennyi értéket termel.
Egy 1000 eurós termék összeszerelése és fejlesztése között a GDP szempontjából nem a termék ára a különbség, hanem az, hogy az értékből mennyi keletkezik itthon. Az egyik esetben a hozzáadott érték nagy része máshol jön létre; a másikban a mérnöki munka, a szoftver, a gyártástechnológia és a szellemi tulajdon is az országban marad.
Mi dönti el a következő két évet?
A fentiekből három dolog következik. A mostani GDP részben a múltat méri: a 2026-os növekedés mögött korábbi beruházások és korábbi döntések állnak, a 2027–2028-as gazdaság körvonalai pedig a mai beruházási adatokban látszanak. A támogatás és a piac között nem a több vagy a kevesebb, hanem a jobban kiválasztott támogatás jelenti az egyensúlyt. A vállalati szelekció pedig csak akkor hoz növekedést, ha a felszabaduló munkaerő, tőke és piaci részesedés produktívabb cégekhez kerül, amelyek beruháznak és magasabb hozzáadott értéket termelnek.
A következő szakasz ezért nehezebb kérdéseket hoz. Lesz-e elegendő új beruházás? Megjelenik-e a magántőke – elérhető áron – ott, ahol eddig az állami támogatás volt a döntő ösztönző? És ami mindezek felett áll:
Mert hosszú távon ebből lesz a magasabb bér, a nagyobb vállalati profit, a szélesebb adóalap és az emelkedő életszínvonal.
A mostani GDP-adat tehát azt mutatja, hogy a motor jár, de üresben. A következő egy-két év dönti el, hogy épül-e hozzá nagyobb motorteljesítmény is – ehhez pedig a fogyasztás önmagában kevés.
Borítókép: Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter interpellációra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. szeptember 14-én / fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Bejelentkezés