XIV. Leó pápává választásáról, Gyurcsány Ferenc politikából történő távozásáról, továbbá a Tisza Párt elnöke által „a Fidesz őszödi beszédének” nevezett hangfelvételről volt szó az ÖT e heti adásában.

Egyház és marketing, pápák és influenszerek, továbbá XIV. Leó pápa névválasztásának üzenete – ezt vitatták meg a pápaválasztás után néhány órával az ATV-n az ÖT résztvevői. Az adást kivételesen élőben sugározta az ATV, mivel a délelőtt már felvett műsoron – a pápaválasztás, illetve Gyurcsány Ferenc lemondása miatt – néhány óra alatt túllépett az idő.

Az élő ÖT vendége Konok Péter, Ceglédi Zoltán és Hont András mellett ezúttal Nagy Attila Tibor politikai elemző volt.

A pápaválasztással kapcsolatos rész itt kezdődik.

Az adás fő témája Gyurcsány Ferenc közéletből történt távozása volt. Ezt a részt innen láthatják.

Nagy Attila Tibor úgy látta: nagy emberi törésről lehet itt szó. Amikor Gyurcsány Ferenc 2009-ben távozott a miniszterelnöki tisztségből, még reménykedhetett a visszatérésben, de ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább világossá vált, hogy nem lesz többé Magyarország miniszterelnöke.

Hont András szerint egy baloldali túlélési projektnek vagyunk a tanúi. Úgy látja: Gyurcsány Ferencnek volt egy hűséges követőtábora, de azzal, hogy megjelent „az új remény” (vagyis Magyar Péter), azok az emberek, akik korábban vevők voltak Gyurcsány radikális Orbán-ellenes retorikájára, elkezdtek beállni a Gyurcsányt és Orbánt egynek láttató új erő mögé.

Ceglédi Zoltán úgy látja: amit most látunk, az egy folyamat egyik állomása. Gyurcsány rajongói korábban is egy személy és nem egy tartalom iránt rajongtak, a DK-ban ugyanis utóbbi nem volt. Maga a párt elnevezése is arra utalt, hogy az MDF egykori konzervatívjaitól a régi szocialistákig mindenkit befogad. Ezeket a rajongókat tudta elszipkázni egy másik személy – tette hozzá az elemző, hozzátéve ugyanakkor: korábban rosszul gondolta, hogy az ellenzéki közeg túlvan Gyurcsányon.

Konok Péter szerint reményt keltő Gyurcsány visszavonulása a Fidesszel és a Tiszával is szembenálló baloldal számára. Gyurcsány mint Orbán ellensúlya segített egyensúlyban tartani a magyar politikai rendszert, de e minőségében megkopott. Ugyanezt a kiegyensúlyozó szerepet testálják át szerinte most Magyar Péterre, és ez szerinte rosszabb korszaknak ígérkezik.

A teljes ÖT-adást itt nézhetik meg: