Az aktuális Péter & Gábor epizód stílusosan nyári témával jelentkezik: a Balatonról beszélget Konok Péterrel és Balogh Gáborral a műsorvezető, Karafiáth Orsolya. Szóba kerül a tó történelme, közelmúltja és reményteli jövője is.
Minden magyar ember kötődik valamiképp a tóhoz – emlékképe van róla, vagy vágyképe, kezdi Karafiáth Orsolya a műsort. Konok Péter a Balatonaligához kötődő gyermekkoráról beszél, Balogh Gábor pedig budapesti gyerekként utazott családjával a Balatonra. Konok felidézi, hogy amikor kiskorában beszöktek a balatonaligai MSZMP-üdülőbe, szembesült „az egész kisszerűségével”, és közben azzal is, hogy a pártelit magának tartja fenn ezt a gazdag valóságot.
Ritkán gondolunk a Balaton történetére, így Karafiáth erről is kérdezi beszélgetőpartnereit. Konok Péter a fürdőkultúrával kezdi, amely a Balaton esetében a 19. század közepétől, még inkább a 20. században jelenik meg. Előtte a tó egyszerű természeti jelenség, halászati és hadászati tér volt. Baloghnak már a '80-as években is „a menőség jelképe volt” egy balatoni nyaralás, míg a Balaton-felvidéki hegyvidék borait szürcsölgetőknek a tó „csak egy táj”. Azt pedig – mondja Balogh – sokáig nem értette az északi partra járó arisztokrácia, hogy a Balaton egy „rohadt nagy víz, amiben lehet úszni egész sokáig”, hiszen azt gondolták, hogy „a normális emberek azok medencében fürdenek”. Magyar Tengerré a Balaton a romantika és a reformkor idején válik.
Konok arról mesél, hogyan alakították át a Balatont turistabaráttá, és hogyan kellett a helyiekkel megvívni bizonyos ütközeteket. Részletesebben beszél arról is, hogyan alakult ki a balatoni látkép, és hogy manapság vannak olyan elképzelések, amelyek vissza szeretnék adni kicsit a „Balaton egykori romantikáját” – bár ez utóbbi „mindig egy elitista gondolat”.
Karafiáth emlékeztet arra, hogy Trianonnak nagy szerepe volt abban, hogy a Balaton ilyen előkelő nyaralóhely lett. Balogh szerint is ezt követően veszi át a „nemzeti mitológiában” a tenger helyét Fiume és az Adria helyett. Konok a Balaton társadalmi összetételét elemzi: az arisztokratikus jelenlét mellé egyre erősebben belép a polgárság, míg Balogh szerint a '30-as, '40-es évek elején a strand egy „demokratizáló tér” lesz, ahol a fürdőruhában kissé eltűnnek a társadalmi különbségek.
Konok Pétert az egész Balaton-történetben az zavarja, ahogyan a Balaton „egyre exkluzívabbá, kirekesztőbbé válik”. Felveti azt is, hogyan kövezik ki és alakítják át ezeket a kis „magánbalatonokat” a kényelmi szempontok miatt, és hozzáteszi: probléma, hogy mindez hogyan hat az élővilágra.
A Kádár-korról is szó esik: a tó volt a „legvidámabb barakk bizonyítéka” – magyarázza Balogh Gábor. Természetesen – folytatja –, az NDK-ból és az NSZK-ból érkező, szétszakított családok találkozási pontja is volt, mellékesen pedig az államnak komoly devizabevételt jelentett, a háttérben a titkosszolgálati megfigyelőkkel. Konok kiegészíti ezt azzal, hogy a Balaton környéke „nem volt annyira félelmetes Magyarország” a nyugatnémetek számára. Viszont a Balatont elkényeztette a Kádár-kori helyzet, és nem kellett igazán jónak lennie ahhoz, hogy menő legyen – veti közbe Balogh. Konok úgy látja, hogy a Balaton „beleragadt” a Kádár-kori klisékbe, a „hekk-kultúrába”; a nosztalgiára épít, a NER pedig felpörgette a kisajátítósdit. Balogh hozzáteszi: az elmúlt 8–10 évben a Balaton kezd magára találni, már nem csak a fürdés az egyetlen vonzereje, hanem az „elképesztően szép” Balaton-felvidéki táj is egyre többeket csábít.
Bejelentkezés