A hamarosan megújuló, nevet és arculatot váltó Ring adásában Gavra Gábor és Kóczián Péter beszélnek az alakulóban lévő Magyar Péter-kormány minisztereiről és kivesézik az új kormány politikai irányvonalát, utána pedig körbejárják, milyen lehetőségei vannak a Fidesz vezetőinek közösségük egybetartására.
„Csupa decens jobboldaliból” és egy-két „SZDSZ-es” miniszterből állhat a kabinet, kezdi Gavra Gábor. Kóczián szerint azt kell majd figyelni, hogy a Tisza-kormány intézkedései közül mennyi az, „amit a Magyar Péter nevű agytröszt talál ki” és mennyit a Tisza-szigetek és a körülötte lévő értelmiség.
Központi kérdés, jegyzik meg, hogy ugyan a Fidesz a hagyományos, megszorításokra alapuló politika ellenében határozta meg magát már az első kormányzati ciklusa óta, Magyar Péter vajon mit választ: hozzányúlnak-e az Orbán-kormány vívmányaihoz? Kóczián szerint „a vívmány az a velünk cipelt kolonc megnevezése”, és Magyar Péter nem a szociálliberális gondolkodás politikáját fogja választani, még úgy sem, hogy a Tisza körül megjelent az az értelmiségi kör, amely a 2010 előtti reflexeket hozza.
Kóczián szerint majd kiderül, hogy Magyar Péter az alapján válogatta-e össze a kormányát, hogy „mamelukok csak és alávetik magukat” az ő logikájának, „vagy tényleg ebben hisznek”. Látszik, hogy van körülötte egy vegyesfelvágott politikai centrum, és mind a szociálliberális, mind a jobboldali gondolkodásból építkezni fog, lényegében az orbáni, a fideszes politikával szemben állók alternatívája a Tisza.
Jól hangzik az a kérdés Kóczián szerint, hogy legyőzte-e a 2010 és 2018 közötti NER a 2018 és 2026 közöttit, de szerinte nem 2018-ban kezdődött a nemzeti tőkésosztály felemelése. De nem csak ezt a kérdést tartja leegyszerűsítőnek, hanem azt is, ahogyan Magyarországon az Európai Unióról beszélünk.
Megtörténhet-e, hogy a „magyar mainstream média felszabadul az alól a nyomás alól, hogy mindent Orbán vagy nem-Orbán-fénytörésen keresztül lásson, akár az Európai Uniót is”, kérdezi Gavra, és kiderül, hogy Kóczián miért tartja ezt kevéssé esélyesnek. Az is látszik szerinte, hogy Magyar Péter komolyan veszi politikájában azt az ígéretét, hogy az egész nemzet miniszterelnöke szeretne lenni, és igyekszik felülírni a szokásos ideológiai árkokat.
A Fidesz táborára már most hárman jelentkeznek Gavra szerint; Orbán beleállt a küzdelembe és mindent megtesz, hogy egyben tartsa a táborát, de...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
