Sulyok Tamás számos súlyos hibát követett el, de törvény- és alkotmánysértést nem, így elmozdítása nem indokolt, és veszélyes precedens lenne – mondta el Hack Péter volt országgyűlési képviselő, alkotmányjogász az ÖT YouTube-csatornáján a Szemben Kócziánnal című műsorban.
 


Hack Péter szerint nagyobb az esélye annak, hogy a kormányzó többség végigviszi az alkotmánymódosítást, mert Mint fogalmazott: „nagyon nagy politikai ára lenne annak, hogy ennyire beleálltak ebbe az ügybe.” Ugyanakkor úgy véli, hogy a köztársasági elnök lemondását követelő politikai nyomás valójában éppen az ellenkező hatást váltotta ki. Szerinte „Magyar Péter a választások óta mindent megtett, hogy Sulyok Tamás ne mondjon le”, mert a nyilvános támadások ellehetetlenítették az önkéntes távozás lehetőségét. „Ha szeretnék valamire rávenni egy másik embert, akkor udvariasan, kedvesen, barátságosan, a kölcsönös előnyöket bemutatva könnyebb, mint ha becsmérlem, szidalmazom” – mutatott rá.

Nem mindegy, kik jönnek a leváltott vezetők helyére

Az alkotmányjogász szerint önmagában a vezetők leváltása nem jelent rendszerváltást. A politikai viták jelenleg arról szólnak, kiket kell eltávolítani a közjogi intézmények éléről, miközben „egy szó nincs arról, hogy az új kinevezések miben lesznek mások, mint az előzőek” – jegyzi meg.

Hack szerint akkor lenne hiteles az átalakítás, ha az új vezetők kinevezéséhez széles politikai támogatásra lenne szükség. „Ha most bejelentenék azt, hogy akiket leváltunk, azok helyére mi csak olyanokat nevezünk ki, akiknek legalább négyötödös támogatásuk van, akkor az egy más helyzet lenne.”

Ha pusztán a jelenlegi vezetőket cserélik le saját emberekre, akkor „gyakorlatilag nem történt semmi, csak további komoly károkat szenved az alkotmányosság.”

A NER demokratikus volt, de nem liberális

Hack határozottan vitatta azt az állítást, hogy 2026 áprilisa előtt diktatúra működött volna Magyarországon. Az alkotmányjogász úgy véli, a NER többségi demokrácia volt, illiberális demokrácia, de nem diktatúra.

„A populista demokrácia nem intézményekben, hanem személyekben bízik. Az a gondolata, hogy ha megfelelő személyek vannak a megfelelő pozícióban, akkor a dolog jól fog működni” – jellemezte Orbán Viktor rendszerét. Érvelése szerint a rendszer legfontosabb demokratikus ismérve teljesült: „A szabad választás alapján leváltható volt a kormányzat.”

Hozzátette ugyanakkor, hogy „nagyon komoly demokráciadeficit, nagyon komoly jogállami deficit volt, a fékek és ellensúlyok rendszere nagyon lebontódott.”

Az ilyen jelenségek közé sorolja például a Kúria elnökének megválasztását is. A Velencei Bizottság már 2010-ben világos ajánlásokat fogalmazott meg arról, hogyan kellene a bírósági vezetők kinevezését szakmai szervezetek bevonásával lebonyolítani – emlékeztette. Szerinte a bírói önkormányzatnak, az ügyészségnek és az ügyvédi karnak meghatározó szerepet kellene játszania a kiválasztási folyamatban.

Hack úgy látja, hogy a jelenlegi politikai diskurzusban gyakran eltúlzott történelmi párhuzamok jelennek meg. „Azt állítani, hogy ez olyan volt, mint a Ceaușescu-rendszer vagy a hitleri Németország, szerintem nem igaz.”

Szerinte az ilyen retorika azt a célt szolgálja, hogy alátámassza a rendkívüli alkotmányos lépéseket, és „igazolja az erőszakot.”

A köztársasági elnök eltávolítása veszélyes precedens lenne

Hack Péter megjegyezte: bár nagyra tartotta Göncz Árpádot, nem ért egyet azzal a gyakran hangoztatott állítással, hogy ő a teljes nemzet egységét testesítette volna meg. „Nem lehet állítani, hogy Göncz Árpád egyesítette a nemzetet, mert a jobboldaliak nagyon nem tartották a saját elnöküknek” – tette hozzá.

Ugyanakkor szerinte az elnök feladata nem az, hogy minden politikai kérdésben állást foglaljon, hanem hogy „játékvezetőként” működjön a rendszerben.

A jelenlegi államfőről, Sulyok Tamás elismerte, hogy több vitatható döntést hozott. A miniszterelnöknek küldött születésnapi köszöntőlevelet például egyértelműen hibának nevezte. „Én ilyen köszöntő levelet nem írtam volna. Szerintem ez egy politikai hiba” – fogalmazott.

Azt is kijelentette, hogy az államfő hivatalának első időszaka „PR-katasztrófa volt”, és több kommunikációs hibát követett el. „Ezek olyan típusú hibák voltak-e, amelyek törvénysértések, alkotmánysértések vagy szándékos bűncselekmények? Egyik sem igaz” – szögezte le.

Hack szerint a valódi probléma nem Sulyok Tamás személye, hanem az alkotmányos következmény. Figyelmeztetett: ha egyszer politikai elégedetlenség miatt eltávolítanak egy köztársasági elnököt, akkor a jövőben bármelyik államfő hasonló veszélybe kerülhet. „Ha most Sulyok Tamást eltávolítják, akkor az új elnök minden cselekedete után izgulhat, hogy nem indul-e el egy Facebook-szavazás az eltávolítására” – fogalmazott az alkotmányjogász.

Szerinte ez végső soron azt eredményezné, hogy a köztársasági elnök valódi autonómiája megszűnne.

A Tiszával szemben is a nemzetközi fórumokhoz fordulhatnak

Hack Péter szerint az egyik legsúlyosabb probléma Magyarországon, hogy az elmúlt években fokozatosan eltűntek azok a szervezetek, amelyek egy politikai válság esetén mindkét oldal számára hiteles döntőbíróként működhetnének.

Szerinte azért kerülnek elő egyre gyakrabban a nemzetközi fórumok, például az Európai Unió Bírósága vagy a Emberi Jogok Európai Bírósága, mert „Magyarországon gyakorlatilag nincsenek olyan intézmények, amiket elfogadna mind a két fél.”

Úgy látja, most az érintett intézményvezetők is jogorvoslatot kereshetnek nemzetközi fórumokon. Példaként említette az adatvédelmi biztos korábbi ügyét, valamint a bírói nyugdíjkorhatár csökkentése miatt indított pereket, amelyekben az uniós bíróság korábban jogsértést állapított meg.

Véleménye szerint azokban az esetekben, ahol eredetileg is sérült a jogállamiság, létezhet alkotmányos érv a leváltás mellett, de nem minden pozíció esetében.

Hack szerint a magyar jogállamiság körüli problémák egyik fontos oka, hogy nagyon alacsony szintűek az alkotmányos ismereteink. Felidézte, hogy már 1992-ben, egy kanadai látogatás során meggyőződött arról milyen fontos a parlamentarizmus oktatása. Úgy véli, Magyarországon is szükség lenne hasonló programokra és kötelező alkotmányos ismeretek oktatására.