Visszhangkamra

A Visszhangkamra legújabb adásában Kóczián Péter és Gavra Gábor többek közt Magyar Péter mentelmi jogáról, a parlamenti vizsgálóbizottságokról, Orbán Viktor Hankó Balázs ügyében tett kijelentéséről és a többségi demokrácia működéséről is beszélget.

Gavra Gábor elsőként arról kérdezi Kóczián Pétert, utóbbi szerint mennyire befolyásolná Magyarország működését az, ha egy miniszterelnököt meggyanúsítanának valamivel. Kóczián egyrészt úgy látja, akár Magyar Péter ügyéről, akár a NER-politikusok, NER-milliárdosok elleni vizsgálatokról van szó, a végeredményre kíváncsiak az emberek, másrészt „a volumen számít”: ha sok hasonló nagy név letartóztatásba kerül, akkor kopni fog a hírértéke. Harmadrészt pedig az lesz a legfontosabb, hogy „ténylegesen mi derült ki”, és hogy mi lesz ezeknek a következménye. Gavra közbeszúrja, hogy szerinte nem attól lesz rendszerváltás, hogy letartóztatják az előző kormány politikusait.

Kóczián Magyar Péter tárgyalásával kapcsolatban megjegyzi, az lesz a döntő, hogy a (nem csak Tisza-)szavazók mit gondolnak Magyar Péter „eljárás során való kiszolgáltatottságáról”, és mennyire hasznos ez politikailag: elhúzzák-e az eljárást, vagy épp gyorsan túlesnek rajta.

Gavra áttér a következő témára: Szijjártó Pétert is meghallgatta zárt ülésen a Nemzetbiztonsági Bizottság. Kóczián hangsúlyozza, hogy ez a bizottság „tényleg csak látványszínház”, mert semmi sem kerülhet nyilvánosságra az elhangzottakból, majd kritizálja is a parlamenti bizottságok működésének átláthatatlanságát. Kóczián kiemeli azt is, hogy nem kérdeznek rá a bizottsági meghallgatásokon konkrétumokra, bizonyítékokra, így Kóczián úgy látja, pontosan úgy működnek ezek a mostaniak, mint a 2010 előtti vizsgálóbizottságok. Mégpedig azért, teszi hozzá Kóczián, mert a magyar képviselők nagy részét központilag választják, nem érdekeltek abban, hogy önálló vizsgálói teljesítményük legyen, ráadásul sokszor maga a politikai elit sem motivált abban, hogy feltáruljon az igazság.

Gavra jól működő bizottságként a végrehajtói maffiával foglalkozót említi. Kóczián helyt ad ennek, az a bizottság szerinte is komolyabb, de kifogásolja, hogy nem a rendszer működésének feltérképezésére irányult a munkájuk, és nem válaszolták meg a lényegi kérdéseket, még ha az egész „előrelépés is ahhoz képest”, ami eddig volt.

Gavra aztán Orbán Viktornak a Hankó-üggyel kapcsolatban tett kijelentéseiről kérdezi Kócziánt. Gavra hozzáteszi még, hogy itt szerinte az a nagy kérdés, kaptak-e pénzt választókerületek olyan kulturális eseményekre, amelyek helyett „valójában fideszes kampányeseményt” rendeztek. Kóczián úgy látja, meg kell vizsgálni, hogy lehet-e egyáltalán szankcionálni a magyar törvények alapján az egyes ilyen ügyeket.

Kóczián ehhez kapcsolódóan azt mondja, hiába ismeretes Orbánnak az a felfogása, hogy „aki nyer, az diktál”, ha ezt a doktrínát alkalmazzuk az új korszakra, akkor nem jár semmilyen támogatás a mostani ciklusban egyetlen Orbán által elfogadhatónak tekintett „kultúracsináló-szervezőnek” sem, és ezzel az állítással, „ha őszinte pillanatában lenne”, Orbán is egyetértene. Gavra megjegyzi, most a Fidesz és Orbán Viktor is megtapasztalja, hogy „két vége van a többségi demokráciának”.

Kóczián hozzáteszi, hogy Orbánnak „mint egy falat kenyér, jó volt a miniszterének elfogása”, hiszen a mostani időszak „a lojalitás próbája”: kiderül, ki életképes, emellett igazolja Orbán állítását is, hogy a Tiszával nem lehet konszenzust kötni, ráadásul a kínos politikai ügyeket is lerázhatja végre magáról a Fidesz.