Az ÖT Youtube-csatornáján futó kulturális beszélgetőműsor eddigi talán „legpolitizálósabb” adásában előkerül Krasznahorkai László Nobel-díja, a „mocskos fideszezés”, a színház világa, ám lényegében az összes téma arra fut ki, van-e helye a politikának a művészetben, és ha van, milyen hangon érdemes a kultúrának a közéletről megszólalnia.
A műsor – melynek ez alkalommal is Virányi Orsolya és Németh Róbert a házigazdája, mostani vendégei pedig Lovasi András, dalszerző-énekes-előadóművész és Őze Áron színművész-rendező, a dunaújvárosi Bartók Színház igazgatója – aktuális hírtől, Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjától rugaszkodik el. Mégpedig annak attól a közéleti aspektusától, ami az elmúlt napokban jól látható volt: Krasznahorkai díja is bekerült a hazai politika terébe, a díj percepciójában megjelentek a magyar közélet megosztottságai. „Örüljünk először” – mondja Lovasi András, mert a Nobel-díj fénye a magyar nyelvre és ránk is vetül. Amikor a politika belép a művészet terébe, „elveszik a lényeg”, mondja Őze Áron, „menjen a politika a fenébe”.
No, de politizáljon-e a művészet, ez itt a kérdés. A közügyekkel fogódzkodni kell, mondja Lovasi, de „a napi trutyitól” érdemes távol maradni, és hozzáteszi: a népi–urbánus-szembenállásban gyökeredző kultúrharc – újracsomagolva – továbbra is zajlik. Lovasi szerint a politika – a támogatási rendszerekkel és az „erkölcsi direktívákkal” betüremkedik az intim terekbe. A közéleti vita eredeti célja, mely szerint okosodunk egymás érveitől, kikopóban van, teszi hozzá Lovasi.
Őze Áron szerint a színháznak „belgának” kell maradnia: pártpolitikán kívül kell tartózkodnia, de kell tükröt tartania. Közéleti kérdéseket kell feltennie, de választ nem kell adnia. A színész-rendező ezt egy plasztikus példával alá is támasztja: ha egy darabban polgármester-figura szerepel a színpadon, azt nem öltözteti „full narancssárgába”, a néző számára ugyanis meg kell hagyni a lehetőséget, hogy levonja a következtetéseket. Ahogy Őze azt később megjegyzi: a szakralitás, a hitelesség, és a komplex színházi minőség hármasa az, ami működik. Lovasi szerint is a minőség dönt: Pintér Béla darabjain a „másik tábor” hívei is nevetnek.
Előkerül aztán egy másik „slágertéma” is, a kulturális finanszírozás kérdése. Őze Áron szerint fontos és jó, hogy az állam (vagy az önkormányzat) jelent van a színházak fenntartásában. Lovasi András a korábban kivezetett kulturális TAO-t emlegeti, szerinte jól szabályozva „nem ördögtől való”, pontosabban nem lett volna az ez a kultúrafinanszírozási forma, de a kulturális szakma „elrontotta”, amikor kiskapukon közlekedett ezen a területen. Lovasi hozzáteszi, a virulens, ambiciózus kezdeményezéseket érdemes támogatásokkal „injekciózni”.
És ez csak a friss Csemegepult néhány kiemelt csomópontja. Szó esik arról is, milyen hatást gyakorol a közönség egészére a könnyűzenei nézőtereken megjelent explicit politizálás, például a „mocskos fideszezés”. Arról, hogy létezik-e a politika, a közélet és a művész kapcsolatának sajátos kelet-közép-európai mintázata. Szóba kerül, hogy léteznek-e még „buborékokon kívüli”, közös kulturális területek, vagy teljes a megosztottság. Előkerül természetesen Majka Csurran-cseppen című száma. És ha már a műsor vendége Őze Áron, nem maradhat ki a „közéletizős” művészet egyik ikonikus darabja, A tanú című film, melyben Őze Lajos legendás alakítását is láthatjuk.
Bejelentkezés