Botrányba fulladt az ügynökakták feltárása. Megfigyelők, besúgók és áldozatok adatai együttesen kerültek nyilvánosságra...vagy éppen maradtak ki az adatbázisból. De kit terhel a felelősség és hogyan lehet tisztán látni 37 évvel a rendszerváltoztatás után? – Ez itt a kérdés! Ezek pedig a válaszok: Schmidt Máriától, Schiffer Andrástól, L. Simon Lászlótól és Fodor Gábortól.
Szakmai vagy politikai hiba az ügynökakták feltárásának botrányba fulladása, és kit terhel érte a felelősség? – kérdezi adásindítóként Gulyás. L. Simon kiemeli, hogy egyetért Kenyeres István, a Budapesti Fővárosi Levéltár főigazgatójának szakmája melletti kiállásával – szerinte sem hibáztathatók a levéltárosok.
Schmidt egyrészt a politikát teszi felelőssé, másrészt úgy véli, a levéltár is hibás, mivel egy olyan megrendelésbe ment bele, amelyről tudnia kellett, hogy „nem tudja teljesíteni”. Schiffer az aktanyilvánosságot pártolná – ezzel szemben „az ügynöklistázás sötét demagógia”. Bár így sem tartja feleslegesnek a lépést, a megvalósítás szerinte „szánalmas és szégyenteljes produkció”, ami elsősorban Magyar Péter politikai önfényezését szolgálja.
L. Simon azt emeli ki, hogy a politikai besúgókat veszélyes összemosni a kémekkel, hírszerzőkkel, illetve hangsúlyozza, hogy az elmúlt évtizedek politikai elitje is felelős azért, hogy nem lettek nyilvánosságra hozva az akták. Schmidt felveti: vajon miért nem végezte el ezt a feltáró munkát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága? L. Simon úgy gondolja, igenis történtek jelentős feltárások. A háttérben Fodor azt a „téves mítoszt” látja meghúzódni, mely szerint valójában a ‘89-es rendszerváltást „ellopták, az elitek kiegyeztek”. Meglátása szerint a mostani kormány felhasználja ezt a mítoszt ahhoz, hogy a saját „rendszerváltásáról” beszéljen. Schmidt továbbra sem érti, hogy mehetett bele ebbe a szakma, miközben egyértelmű volt, hogy a munkához nincs elég idő és ember.
Az rendben van, hogy az érintettek kikérhették a róluk szóló anyagokat, de „az emberek számára nem az a nyilvánosság”, hogy egyesével megnézhetik az aktákat – érvel Fodor. Ugyanakkor 36 évvel később nem volna szabad kontextus nélkül megjelentetni az adatokat. Schiffer folytatja a miniszterelnök motivációinak fejtegetését, majd Orbán Viktor helyzetére terelődik a beszélgetés, akiről Fodor kijelenti: egyrészt tudatos politikai sejtetésről van szó, amikor ügynökmúltjára utalgatnak, másrészt kétli, hogy Orbán együttműködött volna az akkori rendszerrel.
Az ügynökakták körüli botrány viszont tényleg eltereli a figyelmet a problémás költségvetésről – gördíti tovább a beszélgetést Gulyás. Nincs elvégezve a...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.