Orbán Anita és Kapitány István megjelenése nem pusztán azt jelenti, hogy a kihívó párt nyíltan lobbistákat tesz a kirakatba. Természetesen azt is jelenti. Ugyanakkor világok és világnézetek küzdelmét is látjuk egyben, és ez összefügg mind a nemzetközi – főként amerikai, angolszász –, mind a hazai viszonyokkal. A két említett személy nem önmagában fontos, inkább csak megjelenítik ezt a konfliktust.

Ami az amerikai ügyet illeti, legkésőbb a neokonzervatívok és a paleokonzervatívok vitájára datálható az ellentét. (Apró érdekesség: a „paleokonzervatív” jelzőt a magyar származású Paul Gottfried alkotta meg, és e jelzővel nyilvánították ki szembenállásukat a neokon projekttel.) Noha a neokonzervatív külpolitikát a Republikánus Párthoz kötik, érdemes tudni, hogy a neokon csapat már a demokrata adminisztrációnak is felajánlotta a szolgálatait, ha azok készek a demokrácia-exportra a Közel-Keleten. És ha még messzebbre megyünk vissza az időben, az sem véletlen, hogy a neokon apostolok közül nem kevesen trockisták voltak, így nem volt nehéz a forradalom globális exportjától eljutni a liberális demokrácia globális terjesztésének ügyéig.

A csapat motivációja persze vegyes volt: a szószólók jellemzően a globális demokrácia utópiáját dédelgették, míg a kereskedők gazdasági érdekeket követtek. Akik kereskedtek, jól jártak a háborúval, az ideológusok pedig elérzékenyülve figyelték vágyálmaik megvalósulásának első lépéseit. A neók és paleók vitájában a küzdelem egyenlőtlen volt, a neóknál volt a hatalom, pénz, paripa, fegyver, a paleókat pedig szívesen festették le afféle morgó, szélsőséges szektaként. Utóbbiak a doktriner republikánus politikát bírálták, elsősorban a beavatkozó külpolitikát, illetve az otthon is képviselt globalista-szabadkereskedelmi ideológiát, amelynek része volt az olcsó munkaerő, amit vagy kiszervezni igyekeztek az országból, vagy behozni bevándorlás formájában. Leginkább ők képviselték az America First filozófiáját, ami aztán Trump kampányszlogenje lett. Gyakorlatilag a paleók által megfogalmazott kívánalmak voltak azok, amiket Trump aztán a zászlajára tűzött.

Azt azonban okkal regisztrálták sokan, hogy az amerikai külpolitika lényegében nem módosult a különböző színű adminisztrációk változásával.

Republikánusok és demokraták egyként képviselték ugyanazt a beavatkozó külpolitikát, és akiket „neokonoknak” neveznek, azok szívesen részt vettek a Globális Demokrácia Projektben, akár republikánus, akár demokrata volt a vezetés. Ez volt az atlanti establishment „boldog békeideje”

– számukra legalábbis –, amikor nem kellett azon aggódni, hogy valaki egy éles kanyarral másfelé fordul. A számukra fontos...