Ezekben a napokban hamar csapdában találja magát az, aki a nemrég megalakult kormánnyal kapcsolatban igyekszik megfogalmazni az észrevételeit. Kormányzással és konkrét döntésekkel ugyanis alig volt még dolgunk, és amit az újságíró a kritika tárgyává tehet vagy tehetne, az jórészt a kommunikáció, az ígéretek, vagy éppen az átadás-átvétel protokollja. Ám ez a frissen megalakult Tisza-kormány működése kapcsán nem másodlagos, és nem is hiábavaló feladat, tekintve, hogy a szavazók elvárásainak megfelelve munkájuk igen nagy részét teszi ki ez a sajátos kommunikációs munka. Ez jórészt az előző rendszer nem pusztán jogi, de verbális, kulturális, a gesztusok különböző szintjein történő, illetve szimbolikus megbüntetését jelenti.

A rendszerváltó szavazók körében óriási az igény nem pusztán Orbán Viktor tizenhat éves rendszerének elszámoltatására, de a Fidesz, illetve a hozzá köthető emberek nyilvános megalázására is. Az igény elsődleges kiszolgálója pedig az újonnan megválasztott miniszterelnök, aki úgy tűnik, nehézkesen vált a támadó kampányüzemmódból az államférfihoz jobban passzoló hangnemre,

már ha a leköszönő miniszterekkel és a tavaly cserepadra száműzött Havasi Bertalannal való szóváltásait, vagy éppen Sulyok Tamás többszöri csesztetését vesszük alapul. Magyar ezzel egyfelől ígéretet vált be, bosszúigényt teljesít, és szállítja a korábbi ellenzéki szavazóknak a megrendelést: a Fidesz totális földbe döngölését. Mely, noha kétségbevonhatatlanul végbe ment – már április 12-én –, a nép továbbra is enni kér.

A Tisza szavazótábora azonban heterogén, kevésbé egy párt körüli szerveződés, mint inkább egy választási koalíció, afféle brutális protestszavazó közösség (ahogy a Fideszé is az volt 2010-ben). És ezt a szavazótábort természetesen igyekeznie kell Magyar Péternek minél tovább egyben tartania, az egység érzetét és a közös akaratot aládúcoló protestlogikát ápolnia és etetnie. Szavazói nagy részében pedig él a bosszúvágy, tapsolnak az alázáshoz, a túlzásba vitt földbedöngöléshez, az ígérgető-fenyegető hangnemhez, és úgy tűnik, az irónia, a kritika, a viccelődés, a kérdések ideje még mindig nem jött el. A NER-rel szemben nyíltan kritikus közéleti influenszerek és véleményemberek egyelőre csak kísérleteznek az új kormány kritikájával, vagy – félig viccesen, félig komolyan – szavazásra bocsájtják oldalaikon, szabad-e már Magyar Pétert bírálni. De nem őket hibáztatom, a nép szavazata és válasza lényegében egyértelmű: még nem, majd csak akkor, ha ők úgy döntenek.

Hogy a frissen megválasztott...