Hallgasd meg!
(A cikk cselekményleírást tartalmaz.)
Az utóbbi hetekben foglalta el helyét a legnépszerűbb sorozatok között a Mike White által írt és rendezett Fehér Lótusz. A minisorozat harmadik évada idén debültált az HBO streamingfelületén, és aligha ez volt az utolsó. Koncepciózus, számos aktuális társadalmi problémát feszegető alkotásról van szó, melynek a sikere valószínűleg abban keresendő, hogy az égvilágon mindenkit meg tud szólítani korosztálytól, nemtől, politikai hovatartozástól, szexuális beállítottságtól és vagyontól függetlenül.
Kétség nem fér hozzá, hogy egy tágabb értelemben vett woke sorozatról van szó, amennyiben Mike White alkotása domináns témájává teszi a társadalmi csoportok közötti feszültségeket. Az évadonként eltérő környezetben felvonultatott szereplők – a White Lotus reszortjaiban tett látogatásaik során – kivétel nélkül valamilyen szociális-egzisztenciális katasztrófába sodródva szembesülnek státuszukkal. White sorozata pedig mindenképpen megsüvegelendő a tekintetben, hogy szájbarágás nélkül képes a fekete komédiába komoly mondanivalót sűríteni.
A sorozatnak eddig minden egyes évadát egy Four Seasons hotelben forgatták, hawaii, szicíliai, vagy a legutóbbi évad esetében thaiföldi helyszíneken. White pedig, mintha hű akarna lenni e vonatkozásban is a sorozat jóhiszemű, emancipatorikus törekvéseihez, a szereplőgárdába éppúgy castingolt szupersztárokat, profi karakter- és sorozatszínészeket, mint helyi – olasz, hawaii és thai –tehetségeket is. Így fért el egy payrollon Sydney Sweeney, Amiee Lou Wood és Patravadi Mejudhon, Simona Tabasco, Patrick Schwarzenegger és Natasha Rothwell, vagy Jason Isaacs és Theo James.
A Fehér Lótusz eddig elkészült évadai tragikus végkifejletet ígérő, traumatikus thrillerként éppúgy dolgoznak, mint szociografikus tablóként. Előbbi jellegzetesség hozza az Agatha Christie-féle sztorik zsánerét: egy világtól elzárt helyen többnyire kiváltságos szereplők egymás hegyén-hátán – ez a krimik történetének egyik legjobban működő sablonja. Míg azonban sokan, sokféle módon igyekeztek ezt használni vagy meghaladni (például a Glass Onion vagy magyar viszonylatban a Ma éjjel gyilkolunk), a legtöbb mű nem tudta hatásosan megújítani ezt a klisét, és nem volt képes kibújni a brit krimiszerző ballonkabátjából.
Nem egyértelmű, hogy White-nak szándékában állt-e megdolgozni a súlyos örökséget, viszont ebből kiindulva könnyű felskiccelni a sorozat képletét. Amennyiben kivesszük a legtipikusabb Agatha Christie-krimiből a mindent látó, emberfeletti embert, Poirot-t, aki minden kérdésünket megválaszolja, megkapjuk a Fehér Lótusz elbizonytalanító, nyugtalanító verzióját. Mondhatnánk, hogy White alkotása egy posztmodern Agatha Christie, ahol minden lelepleződik és...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.