Amerikai Sztahanov | 24. rész: Educated and Dedicated – A fehér kiváltság

Messenger One, röviden M1, a legmagasabb biciklisfutár-kategória New Yorkban. Kevesen érik el ezt a minősítést, meg kell küzdeni érte. A teherbírók, a gyorsak és a megbízhatók kapják, bár segít, ha lejattolunk a diszpécsereknek a jövedelmezőbb fuvarokért. De az egy egészen más téma. 

Bennfentes, testvéri szövetség volt az M1, elitcsapat, olyan, mint a fociban az irányítók klubja. Nem volt arany középút, vagy befogadtak, vagy ültél a cserepadon. Az Educated and Dedicated – vagyis az E&D, ahogy az utcán hívták – volt akkoriban az egyik legmenőbb New York-i futárcsapat. Drogosok hírében álltak, nagy arcok voltak, krómszínű Campagnolo bringákkal hajtottak. Nem tudták a titkot, hogy minden futárcsapatnál ez ment. Mindannyian vittünk kis borítékokat az irodákba, ahol a polgári munkaerő rohant a fürdőszobába, hogy felszippanthassák a nap első csíkjait.

Észak felé tekerek a Madison Avenue-n. Egy Ford Model filmtekercset viszek a zsebemben az akkoriban felfutó Avenue magazin címlapjára. Sürgős fuvar, felállok a pedálon, és odanyomok. Benzingőzös midtown-hajsza, nehéz a levegő.

A Madison Avenue középső része a buszoké, fehér festékkel behatárolt expressz-sávok. Itt hajtok én is a többi biciklisfutárral – igazi Tour de France-hangulat – amikor gyorshajtásért levillant egy rendőr. 

Huszonhattal mentél, rágja a gumit öt centire az orrom előtt. Sok kisokost vakarunk fel a betonról. Nagy az arc, aztán megy a jajgatás a hordágyon. 

Rácsap egyet a bottal a biciklikormányra, aztán visszamegy az utca közepén veszteglő autójába. Megúszom harmincöt dollárral és pár perc késéssel.

Az irodában a diszpécser kitűzi a falra a bírságot. Leszámol harmincöt dollárt a kasszából, és megköszöni az extra fáradságot. 

Másnap már reklámozzák a rádión, kemény rockzene, sziréna, üldözés, mi vagyunk a leggyorsabb futárszolgáltat a városban. A diszpécsertáblán felnyomnak az első helyre, a nevem mellett megjelenik az M1 kategória. 

***

David vézna kis fekete srác. Minimumórabérben dolgozik, három-négy dollár akkoriban, adó után talán marad heti százhúsz. Ennyi a gyalogos futárok bére. Kényszerhelyzet. 

Nem is sietnek. Nem számít a gyorsaság, nem számít, hány fuvart csinálnak naponta. Akkor segítenek be, amikor ömlik az eső, vagy amikor nagy csomagot kell felkapni. Amúgy lődörögnek, és ahol lehet, szívják a füvet.

David kicsit más. Legtöbbször csak begubózik az iroda sarkában. Fuvarra vár – néha...