Hallgasd meg!
721 Broadway, a birodalom bejárata. New York University, Tisch School of the Arts.
Kétemeletnyi magas, fakeretes üvegajtók sora választja el a Broadway szüntelen forgalmát a belső átriumtól. New York-i viszonylatokban réginek nevezhető épület, 1916-ban húztak fel. Sokszor cserélt gazdát, többnyire ipari és irodai célokra használták.
Az átrium két oldalán két-két kisméretű lift várja a belépőt. Mellettük széles lépcsőház a felső emeletekre. De fordul a lépcső az alsó szintre is, ahol a filmes diákok bérelnek felszerelést a stúdiómunkához. Egyszerű tájékozódni, liftekkel fel és gyalog lefelé. Órák közben az emeletek közötti lépcsőházban lógnak a diákok. Élénk beszélgetések, és persze mindenféle diákszerelem. New York-i energia, romantikusan párizsi kávéházi milieux.
Az átrium falait a kilencedik emeleti diákok profin keretezett fényképei díszítik. Hetente cserélik a kiállítást, követve a fotótanszék folyamatosan frissülő munkáját. Szeretek itt ebéd körül megállni, amikor leragyog a nap a Broadway keskeny útvesztőjére, és felfesti a falakra azokat a Bauhaus-szerű absztrakt árnyékokat, amelyekben a fekete-fehér fotográfia természetes otthonára talál.
Ma átugrom a tanszékemet, a negyedik emeleti drámatanszéket, és a hatodikra megyek. Vetítőként dolgozom a Cinema Studies tanszéken, és most Kuroszavát vetítek Jay Leyda professzornak. Egy Kuroszava-sorozat mindenki álma, különösen Jay Leydával. Más tanszékekről is beugranak ide a gyerekek. A fotósok filmkockákra bontják a képsorozatokat, a kompozíciót tanulmányozzák. A filmesek leginkább a vontatott ütemet és a vágást elemzik. Én kaptam meg a vetítést, az egyetlen a stábból, aki hajlandó volt felkelni a nyolcórai munkára. Cipelem a vetítőt, az állványt és az öt vaskos filmkazettát.
A 617-es egy apró osztályterem, nincs elkülönített vetítőfülkéje. Az osztály közepén kell felállítani a vetítőt, és a diákok között ülök. Ez a megoldás megalázóan kínossá teszi még az olyan kis hibákat is, mint a hang és a fókusz csúszása, nem beszélve arról, ha a tekercs nem veszi fel pontosan a filmet. Hiányzik ilyenkor a vetítőfülke megnyugtató magánya, a háttéri arctalanság.
Leyda professzor a hetvenes évei végét járja. Gyakran elalszik, néha hosszú percekre. A tanársegédek lábujjhegyen járják körbe a termet, kiosztják a napi munkát, és suttogva vázolják fel a film fő témáit.
Időnként teljesen elhallgat az osztály. A gyerekek visszalapoznak a jegyzetekbe, a kötelező könyvekbe, és amikor a professzor elkap egy-egy éber pillanatot, kérdéseket tesznek fel. Kalandozó, larghissimo diskurzus.
Lassan letisztulnak a dolgok. Beáll a hang, a fókusz, hibátlanul megy a tekercs-csere. Néha visszapörgetünk egy-egy jelenethez. Visszanézzük, megbeszéljük. Már rég vége az órának, de senki sem mozdul.
Jó itt lenni. Itt van Kuroszava, a Rashomon, itt van Leyda professzor, a kávé, a croissant, a sok tehetséges diák. Az arcod néha megérinti a tanterem hideg falát. Álmodozunk a sötétben, elaltat a forró vetítőgép zümmögő hangja.
Csodálatos dolgok ezek. Csodálatos ez a világ.
Borítókép: Rashomon / A vihar kapujában, Kuroszava Akira filmje / fotó: Wikipedia
Bejelentkezés