Egy rövid, de annál intenzívebb, váratlan fordulatokkal bőven tarkított kampányidőszakot követően február 23-án, vasárnap, előrehozott szövetségi választásokra kerül sor Németországban. A hárompárti Scholz-kormány már-már sorsszerű bukását követően minden valószínűség szerint újból koalíciós kormány irányíthatja majd az országot. A feladat ugyanakkor nem ígérkezik egyszerűnek. A német gazdaságot az elmúlt két évben példa nélküli recessziós hullám sújtja, míg a társadalmat tovább polarizálták a közelmúlt erőszakos cselekményei. Ezzel párhuzamosan a politikai jobb- és balszél pártjainak a megerősödése a hagyományos centrum erőit is válaszút elé állíthatja.

Az egykoron kifejezetten ambiciózus célokkal a közös kormányzásnak nekivágó piros–sárga–zöld (SPD–FDP–Zöldek) koalíció tavaly novemberben eldurvuló belső viták kereszttüzében bomlott fel. A spontánnak tűnő, de valójában az FDP részéről aktívan alakított, régóta érő szakításban nem csak a Scholz-kormány sikertelen válságkezelése és konszenzuskeresése, hanem az azt megelőző időszak elhibázott politikájának látványosan megmutatkozó hatásai is közrejátszottak.

Korántsem meglepő, hogy a 16 éven át tartó Merkel-korszak németországi megítélése napjainkban korántsem annyira pozitív, mint egykoron. Bár visszavonulását követően, 2021-ben sokak számára természetes volt Angela Merkel kancellári felemelkedése az újraegyesítést követő német politikai közélet legmeghatározóbb alakja, Helmut Kohl mellé. Az elmúlt négy év eseményei alapjaiban rengették meg a merkeli politikai örökség szilárdnak vélt fundamentumait.

Ehhez természetesen az is kellett, hogy – ahogyan azt a választói felmérések is jól mutatják – néhány év alatt gyökeres fordulatot álljon be a németországi közhangulat alakulásában, melyet elsősorban nem is a pártpreferencia, hanem az egyes politikai kulcskérdésekhez való többségi álláspont átalakulása jelez igazán. A röviddel a Scholz-kormány hivatalba lépését követően nyílt háborúvá eszkalálódó ukrán–orosz konfliktus összetett, biztonság-, gazdaság- és társadalompolitikai hatásai az EU többi államához hasonlóan jelentős kihívások elé állították Németországot is.

Az olcsó orosz energiahordozóktól függő német gazdaság átállási nehézségeit fokozták a – koalíción belüli pozíciója ellenére a legerősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező – Zöld Párt által forszírozott gyorsított ütemű zöld átállás szakpolitikai célkitűzései. Ezen politika negatív – az exportorientált német ipar számára előnytelen globális trendekkel ötvözött – gazdasági hatásai tevékenyen hozzájárultak a német gazdaság olyan hagyományos húzóágazatainak megroppanásához, mint a gépjárműipar vagy a vegyipar.

A dezindusztrializáció Németországban korábban ismeretlen fogalma mára a belpolitikai viták egyik visszatérő témájává vált. A gazdaság gyengélkedését az...