„Értem, hogy fáj neked, hogy a Mandiner című vicclap most már az államhoz kerül, és mi leszünk a kiadói, nekünk kell majd meghatározni azt a tartalmat, amit ott le fognak adni” – válaszolta hétfőn a miniszterelnök az Országgyűlésben Orbán Balázsnak. És ezzel nagyjából be is árazta, milyen forradalmi változásokra számíthatunk az új kormánytól a média területén.
Azt a posztmodern posztpolitika sajátosságának betudva intézzük is el egy legyintéssel, hogy az ország első embere a parlamentben csendőrpertuban kommunikál vitapartnereivel. Tekinthetjük ezt megejtő őszinteségnek is, amellyel a kormányfő bátran vállalja, hogy az ellenzéki padsorokban is ezeréves haverjai és üzletfelei ülnek. Nagy Ervin szerint ugyan a győzhetetlen Magyar Péter Achilles-sarka „az, hogy fideszes volt”, de a tapasztalat azt mutatja, hogy hatalmasra duzzadt táborában ez csak keveseket zavar.
Mint aki a pártnak ugyan hátat fordított, de lelkesen viszi tovább annak szellemiségét és gyakorlatát. Amelynek jegyében a Mandiner április 12-ig egy többnyire közpénzből működő kormánylap volt. Magyar Péter szavai szerint pedig ezután is az lesz. Hiszen az államhoz kerülve „nekünk”, vagyis az állam vezetőinek, a tulajdonosi jogok gyakorlóinak „kell majd meghatározni azt a tartalmat, amit ott le fognak adni”.
A helyzet az, hogy a Fidesz egészen pontosan így kezelte a sajtót. A gazdasági holdudvara által működtetett orgánumokat éppúgy, mint a közmédiát. Amelyet egyébként épp most készül átalakítani és demokratizálni a Tisza. Ha az állami tulajdonú sajtót szerintük is a kormánynak kell irányítania, akkor e téren aligha várhatunk érdemi változást az elmúlt másfél évtizedhez képest, amely pontosan a miniszterelnök által odavetett félmondat jegyében telt. Amely bizony bármelyik NER-potentát száját is elhagyhatta volna április előtt.
Igaz, annál ők ravaszabbak voltak, hogy ezt nyíltan az ország arcába vágják. Sokszor kézi vezérelt sajtójukról legfeljebb mint világnézeti közösségről beszéltek. A Rákosi-féle filmhíradók szintjét nem egyszer alulról súroló közmédia „szabad, sokszínű” jellegéről pedig még ma, ellenzékből is ódákat zengenek az Országházban. (S e szerepet ráadásul remek dramaturgiai érzékkel a királyi tévé egykori öklére, Németh Balázsra osztják.) Kétségtelenül veretes álszentség ez a...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.