spotify Hallgasd meg!

Kitört a botrány a városban, mert valószínűleg meghibásodott a kínai testvérvárostól kapott arcfelismerő program, és a Kalapos Jenő helyett a Balogh hentes feleségét vitték el a rendőrök avval, hogy leköpte az épp inkognitóban sepregető jegyzőt a múltkori tüntetésen.

Félrenézett a mesterséges intelligencia egy pillanatra.

Szegény nő éppen sütötte a csimbókos marhát az urának, aki odavan az ilyen helyi specialitásokért, és egyszer csak megjelent vagy négy tagbaszakadt zsaru az ajtóban. Közölték vele, hogy ő most bizony velük megy. Az asszony épp csak ki tudta kapcsolni a sütőt, és a másik pillanatban már kisírt szemekkel, lehajtott fejjel lépkedett lefelé a lépcsőn a kemény férfiak gyűrűjében szipogva, hogy nem csinált semmit. Hirtelen az összes szomszéd kint termett a lépcsőházban, volt, aki a telefonjával vette fel a nem mindennapi jelenetet, ment a pusmogás, szinte párologtak az emberek a rosszindulattól, legalábbis a hentes feleségének úgy rémlett.

Később persze nem győztek bocsánatot kérni Baloghnétól és Baloghtól a súlyos megaláztatásokért és a TikTok-videókért, amiket el kellett viselniük. Ordított is a hentes rendesen, hogy megbaszhatják az arcfelismerő micsodájukat, amikor összetéveszti a felesége gyönyörű arcát egy szakállas, rücskös képű alkoholistáéval. Hullottak a fejek a rendőrségen meg a városházán, ezt a világraszóló bakit senki nem engedheti meg magának, mondja sápadtan Géza bátyám, közben a telefonja kameráját ragasztja szigetelőszalaggal. Nem tudja, hogy semmi értelme.

Bezzeg, ha Putyintól kértünk volna ilyen programot, most nem rajtunk röhögne az egész ország, de még fél Európa is, folytatja, nem hiába utáltam régen a kínai piacokat, tele voltak olcsó vackokkal, és tessék, tuti valami másolatot küldtek, hogy a nógrádiaknak jó lesz ez is. Azért már sokkal komolyabbak a kínaiak, mint a nyolcvanas-kilencvenes években, jegyzem meg szelíden, de ez nem nyugtatja meg. Mit gondolsz, hány ferde szemű lehet tévesen börtönben, vagy esik éppen másik társadalmi megítélés alá a sárgák pontrendszerében, mert egy századmásodpercre csődöt mondott az a vacak, és egyik rizses helyett a másikra írta ki a rendszer, hogy veszélyes a társadalomra? Olyan, mintha mást ítélnének halálra egy gyilkosságért. Elmorzsolok egy kicsi imát érettük. Pedig minden okos azt mondta eddig, hogy a mesterséges intelligencia nem tud hibázni, hát bazmeg, tud. Most ebben a világvégi palóc városban, amit átadnak a szlovákoknak, megdőlt az új informatikai vagy milyen világrend, amit eddig építgettek az építgetők. Nálunk fordult vissza a világ, csak nehogy a kommunistákig forduljon már megint.

Ráadásul egy másik szégyen is megtépázta a kisváros kertjeit: a megyei napilap hátsó oldalán az éppen aktuális nagymellű széplány helyett két fiatalember kíméletlenül szerette egymást a cikk melletti fotón. Az egyik bányászfeleség rohant be vele felháborodva a polgármesteri hivatalba, hogy ez már tűrhetetlen, hogy ez már a világvége, úgy lobogott a kezében az újság, mint egy orosz zászló. Elkezdődött gyorsan a pokoli munka: minden előfizetőtől elkérni azt a lapszámot, és befóliázva adni vissza, hiszen a törvény, az törvény. A hivatalban gyorsan felállítottak egy fóliázási bizottságot, hogy felügyelje a munkát. A közmunkásokat és kamerafigyelő köztereseket is beállították dolgozni, meg pár kevésbé kedvelt hivatalnokot.

A Mediaworksnél persze szabotázsra gondoltak, hogy valamelyik munkavállaló cserélte ki a fotókat, valószínűleg rosszul sikerült az átvilágítás, és valami MSZP- vagy DK-szimpatizáns került a gépezetbe. Pedig az ideológiai osztályon nagyon precízek a kollégák, még a takarítónőknél is végeznek titkos lakásátvilágítást, ha kell, és elég egy kivágott kép a Népszavából vagy Magyar Narancsból ahhoz, hogy ne vegyék fel az illetőt. Aztán meglett az áruló: az átnézők végigpörgették a Facebookot meg az Instát, és megtalálták az árulkodó posztot, az egyik szerkesztő, a Rozsdás Géza fia Magyar Péternek öltözött a farsangi bálon. Régi poszt volt ugyan, az időutazó szakemberek tíz évet is visszanéznek, ha arra van szükség. Rozsdás nem tagadta, hogy ő volt a tettes, nem lett volna értelme, csak Zénó fiát sajnálta, mert az oké, hogy ezután neki nem lesz állása sehol az országban, sőt még egyes baráti országokban sem, de hogy a gyereket sem veszik majd fel egyik egyetemre, az is biztos. Zsuzsa, a felesége azonnal beadta a válópert, mert szereti ugyan a Gézát, de egy dolog a szerelem, neki viszont a család érdekét is néznie kell. Rozsdás megkaphatta a kocsit meg a garázst, de a lakásból mennie kellett. Pár ismerőse gyűjtést szervezett neki a neten egy helyi csoportban, de ötezer forintnál nem sikerült többet összegyűjteni, állítólag bepánikoltak az emberek, hogy ők is hasonló sorsra jutnak, ha segítenek.

Anyámnak eszébe sem jutott sajnálni a férfit, liberális féreg, nyöszörögte, mikor beléptem az ajtón. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a Gézának szól, vagy nekem. Valószínűleg sok volt neki ez a két botrány egy hétre. Sírva hajtotta fejét szellemapám ölébe a konyhában.