Az ATV ÖT című műsorának vendége ezúttal Konok Péter történész, Dévényi István újságíró és Hont András újságíró mellett Nagy Attila Tibor politikai elemző volt.
Nem lesz jobb a hangulat a Harcosok Klubja megjelenésétől a magyar közélet hangulata – mondta az ATV ÖT című műsorában Dévényi István. Dévényi úgy látja: a Fidesz felelőtlenül, sőt „aljas” módon jár el, amikor ezeket az embereket „belerántja” „az Orbán Viktor féktelen hatalomvágya okán megkezdett háborúba”.
Hont András ezzel szemben úgy látja: a Fidesz legalább 50 százalékban benne van abban, hogy a közösségi médiában teljes elborulás van és embereket használnak arra, hogy harci kommenteket állítsanak elő, de ez nem új jelenség. Úgy látja, 2002 után még az offline világban kezdődött ez a folyamat, amikor emberek vesztek össze a családjukkal politikai okokból, majd folytatódott akkor, amikor Gulyás Mártont DK-sok inzultálták 2014-ben.
Konok Péter szerint „a szerencsétlen tiszás kommentelő sem érdemli meg ezt az egészet, a szerencsétlen fideszes kommentelő sem érdemli meg ezt az egészet, mi meg aztán pláne nem”. A maga részéről továbbra sem hiszi, hogy az emberek legnagyobb problémája az lenne, hogy „zászló zászló szív”, vagy hogy „éljen Magyar Péter”.
Nagy Attila Tibor úgy látja: a Fidesz Harcosok Klubja mozgalma egyértelmű válasz a Magyar Péter-jelenségre. Annyiban egyetértett Hont Andrással, hogy a magyar politikai élet sosem volt túl derűs, ám hozzátette: 2004-ig a NATO, majd az EU-csatlakozás mégiscsak közös célja volt a politikai elitnek, ami a politikai pártok többségét arra indította, hogy a legfontosabb külpolitikai célokban kiegyezzenek egymással. Amint ez a két cél megvalósult, ez a konszenzusra törekvés megszűnt.
A teljes adást itt nézheti meg:
Bejelentkezés