Hallgasd meg!
Amikor már nagyon unom az internetet, azzal szoktam szórakoztatni magam, hogy ásatásokat végzek a kibertérben. A legutóbbi ilyen archeológiai kalandozásom során ráakadtam a Subbacultcha hírlevél archívumára. A Subbacultcha a kétezres évek magyar internetének volt az egyik ékköve, az akkor legsikeresebb hírlevél, igazi kultikus darab. Mivel ez a műfaj most amúgy is reneszánszát éli, érdekes látni, hogy mennyire jól öregedett, már ami a formátumát illeti. Ez a programajánlós-pletykálkodós-megmondós vegyes saláta ma is kiválóan működik (elsősorban külföldön), igaz, ma már azért senki nem csinálna külön pornó-blokkot, még viccből sem.
Ami igazán meghökkentő mai szemmel, az a stílus – az, hogy húsz éve mennyire szabadszájú és egyáltalán nem polkorrekt volt az internet (még ha a Subba akkor is egyfajta szélsőérték volt), de hát feltörekvő médiumként éppen ez volt az a védjegy, amivel az internetes tartalom képes volt magát meghatározni a hivatalos nyilvánosság gejl modorosságával szemben. Ez a stílus tette híressé a régi Indexet is, én pedig azon tűnődtem, hogy egyrészt hová tűnt ez a szabadosság, másrészt, ha valaki húsz év múlva a mai internetes nyilvánosságunkat nézegetné, akkor mi lenne számára az a meghatározó stíluselem, ami a kora- vagy közép-kétezerhúszas évek közbeszédét jellemzi?
A kérdés persze beugratós, mert a hazai közbeszéd stílusa mindig is politikailag megosztott volt, de ha mindenképp meg kellene ragadni egy közös motívumot, amiből tulajdonképpen minden más megszólalás vagy kommentár eredeztethető lenne, akkor az a morális felháborodás hangneme.
Szó se róla, történik elég sok felháborító dolog ebben az országban, a jelenlegi választási kampány is a kegyelmi ügy botrányából sarjadt ki.
Ebben a hangvételben pedig a politikai oldalak tulajdonképp nem azon versenyeznek, hogy kinek van jobb ajánlata a választók felé, vagy hogy kinek az érdekei érvényesüljenek, hanem azon, hogy ki tud jobban háborogni az ellenfelén, vagy ki tud botrányosabb ügyet kiásni az ellenségről, amivel aztán torpedózni lehet a másikat.
Nem tudnám megmondani pontosan, hogy a háborgás mikortól lett ennyire általános. A műfaj korábban különböző politikusok és politikai megmondók Facebook-profilján volt őshonos, hiszen egy jó háborgással könnyen lehetett besöpörni a mérges reakciókat és a felháborodott megosztásokat: angolul ezért is hívják ragebaitnek a műfajt (kb. haragvadászat, a clickbait/kattintásvadászat után). Érzésre viszont a Covid-járvány és a lezárások idején kezdett el uralkodóvá válni a stílus, hiszen a kormány lépéseit alapvetően egyfajta morális keretből lehetett bírálni (minden élet számít, hányan halnak meg a kórházakban, miért nem filmezhetünk a Covid-osztályon), és a 2022-es ukrajnai invázió is már egyfajta alapvetően erkölcsi megítélés alá esett, ebben a keretezésben tárgyalták, ez pedig kisöpörte a geopolitikai értelmezéseket az ellenzéki közvéleményből.
A lelke mélyén ugyanis mindenki belátja, hogy felháborodottnak lenni, főleg akkor, ha úgy gondoljuk, jogosan érezzük sértve magunkat, és ebből a pozícióból olvashatunk valamit másnak a fejére vagy kérhetünk számon valakit, egészen bizarr módon kéjes érzés.
Méghozzá láthatóan annyira, hogy az valamiféle függőséget okoz – ellensúlyozandó annak az amúgy kellemetlen tüneteit, hogy az embernek folyamatosan az egekben van a pulzusa a méregtől. Így ha valaki a jövőben a magyar közéleten eluralkodott háborgást vizsgálja majd, akkor tegyük hozzá halkan, hogy a magyar politizáló közösség mindezt kéjes örömmel tette, egyfajta perverz versenyben, ahol az aktuális közéleti botrány nyomán nap nap után azon kellett versengeni, ki van jobban felháborodva, és ki tudja mélyebben kifejezni mindezt úgy, hogy az minél több ember számára átélhető élmény legyen.
Pislogunk kettőt, és a jelenet már változik is: a következő botrány kerül napirendre, hogy az előző csak lábjegyzet legyen, zanzásított, tömör megjegyzés vagy visszakérdezés (Zsolti bácsi! Göd! K. Endre!), és mindez sajátosan folytatólagos szólánccá formálódik a kommentszekcióban. Undok dolog lenne visszakérdezni, hogy ki emlékszik már a fekete ruhás nővérre, a kockás inges tanárokra, a fehér sapkás nőkre, a zöld dossziés adóellenőrre (a korábbi kampányok színek és ruhadarabok kreatív asszociációira játszottak, mint egy elfuserált, Balkánra fejlesztett Benetton-reklám), mert ezek már régen voltak.
És mi történt mindazzal, ami nem volt még olyan rég? Az iskolai mobiltelefon-használat betiltása? A kata átalakítása? Iványiék ügye még mindig tart, lassan a kredenceket is elárverezi az adóhatóság.
Ha pedig antropológiai szemmel nézzük, akkor ennek a bizarr össznépi tevékenységnek, ami behelyettesítette a politikát, láthatóan létezik egyfajta szociális haszna. Kollektív háborgás idején ugyanis jelentősen leegyszerűsödnek a közéleti témájú beszélgetések. Bizonyára nem csak én voltam fültanúja (vagy rosszabb esetben elszenvedője) olyan párbeszédeknek, amelyek során a felek mély egyetértésben dünnyögték végig az elmúlt hetek botrányait, egymás nagy örömére felelevenítették a legfrappánsabb kommenteket és mémeket – úgy, ahogyan a majmok vakargatják egymás hátát szociális élet címszóval. Csak hát erre ráment az összes faj közüli legfejlettebb szürkeállomány, a közoktatás hosszú évei, de talán még az egyetem is, és nemcsak a magyar, hanem az egyetemesen kanonizált emberi kultúra egésze is, hogy mégis ez legyen a végtermék.
Mindebben talán az a legbosszantóbb, hogy háborogni tulajdonképpen mindenki tud. A kisgyerekek is képesek a maguk szintjén felháborodni. Sok agymunka, lássuk be, mindehhez azért nem kell. Miközben az egész véres huszadik század arra ment rá, hogy a politikát valamilyen módon alárendeljük egyfajta magasabb rendű rációnak.
Most ismét háborús időket élünk, ráadásul a bolygónk sorsát illető szorongást felváltja a gondolkodó gépek forradalmi víziója. Ehhez képest a magyar politika arra redukálódott, hogy az elitünk élet-halál harcot folytat a távirányítóért, mert azon háborog, hogy nem tetszik neki a műsor.
Borítókép: Tüntetés a kegyelmi ügy kirobbanása után Budapesten, a Hősök terén, 2024. február 16-án / fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Bejelentkezés