spotify Hallgasd meg!

A magány a csendes gyilkos

Olyan hír járta be a világsajtót január elején, amely sokkolta a borkultúra támogatóit. Az USA tisztifőorvosa visszavonulása előtt azt mondta, hogy az alkoholos üvegeken szerepelnie kellene a dohányzáshoz hasonló feliratnak, amely az alkoholfogyasztás veszélyekre hívja fel a figyelmet. Kijelentésére az alkoholgyártó cégek részvényei zuhanni kezdtek, új erőre kapott az antialkoholista lobbi, a nemzetközi sajtóban fellángolt az alkoholfogyasztás körüli vita, és nem mellesleg ez volt a végső lökés, hogy az egyik nagy magyar portál letiltsa azt a velem készült interjút, amelyben a borkultúra pozitív társadalmi és egészségügyi hatásairól beszéltem.

A közvélemény figyelmét azonban elkerülte, hogy Dr. Vivek Murthy ezzel egy időben egy másik problémára, a magány járványszerű terjedésére is felhívta a figyelmet, amit még ennél is veszélyesebbnek tart, és amit tudományosan egyértelműbb bizonyítékok támasztanak alá. (A bor esetében a bizonyítékok korántsem ilyen egyértelműek, sőt szavai kapcsán a nemzetközi sajtóban jó néhány elemzés jelent meg, ami az összképet vizsgálva cáfolta a tisztifőorvos szavait. Lásd például az Economist cikkét).

A magány egészségre gyakorolt hatásáról szóló diskurzusnak a volt tisztifőorvos nemzetközileg elismert szaktekintélye. A magányos élet terjedése véleménye szerint olyan egészségügyi kockázatokkal jár, amit csak a dohányzáshoz vagy a súlyos elhízáshoz lehet hasonlítani. A számok nyelvén ez a következőképp néz ki: a magány 29%-kal növeli a szívbetegségek kockázatát, és 32%-kal a stroke kialakulásának esélyét. A demencia kockázatát 31%-kal emeli meg, amihez hozzá kell tenni, hogy ez a betegség mára vezető halálokká vált. A magányosok élete szomorú, 81%-uk tapasztal szorongást vagy depressziót, és 75%-uk érzi úgy, hogy hiányzik az életéből az értelem, a cél. Általánosságban pedig a magány 29%-kal növeli a korai halálozás kockázatát.

A magány valóban gyilkos. A veszély, amit jelent, nem mérhető a kulturált borfogyasztás kockázataihoz, és – ellentétben a borkultúrával – egyáltalán nincs pozitív oldala.

A magány nem kémia, mégis öl, a bor pedig több mint kémia

A bort alkoholmolekulák összességeként vizsgálják és támadják orvosi- és wellness-körökben, és soha nem szociális és egyéb hatásaival együtt vizsgálják. Pedig legalább olyan fontosak a borfogyasztás szociális vonatkozásai, a közösséggel, tanulással, élményekkel való kapcsolata, mint a bor kémiai összetétele. A magányban nincs kémia, mégis öl. A borkultúrában a kémián túli hatások jól orvosolják a magányt, az elszigeteltséget. Így, még ha el is fogadjuk, hogy kémiája rejthet kockázatokat, egyetérthetünk azokkal a mérvadó véleményekkel, hogy ezeket gazdagon kompenzálják a pozitív hatások. Kutatások igazolják, hogy azok a házaspárok, melyeknek szenvedélye a borkultúra, kisebb számban válnak el, tovább élnek és tovább egészségesek. Nincs mit csodálkozni ezen, mert a borivók általánosságban boldogabbak, és a szexet is jobban élvezik.

A koplalás ezzel szemben nagyon rosszul hat a szexuális és a társasági életre is. Ha voltunk már borvacsorán, tudjuk, hogy kulturális közösségi eseményről van szó, ahol a résztvevők előadást hallgatnak és jól érzik magukat. De hallott már valaki közösségi koplalásról, ahol az emberek összegyűlnek, hogy együtt koplaljanak? Egyértelmű, hogy az embert nem csak a kémia képes megbetegíteni vagy meggyógyítani. Ahogy a magány úgy öl, hogy semmilyen mérget nem visz be a szervezetedbe, úgy a jó baráti és családi kapcsolatok is gyógyszer nélkül gyógyítanak.

Persze lehet ez ellen úgy érvelni, hogy bor nélkül is lehetnének jók ezek a kapcsolatok, csak dolgozni kellene rajtuk, több energiát beletenni, de valami miatt az ember több tízezer éve használja az alkoholt erre, és ez nem lehet véletlen. Ez egy evolúciósan kialakult, hatékony és vállalható kockázatú módszer.

A diéta és a koplalás elmagányosít, és így egészségtelenné válhat

Murthy a magány elleni küzdelem fontos tényezőjének tartja az étkezést. Mélyen hisz az étkezések közösségalkotó erejében. Egy gyönyörű mondat is elhangzott tőle ezzel kapcsolatban: „Az étel sokkal több, mint kalória, ez az a szeretet, amit édesanyád adott neked gyerekként.” Mintha csak a wellnessnek csúfolt szenvedésiparnak címezte volna ezt a kijelentést. Az étel nemcsak molekula, hanem szociális termék is. Kezeljük úgy. Murthy egyébként indiai származású, a brahman kaszthoz tartozó családban született, akik között szigorúan tiltott az alkohol fogyasztása. Ha olasz lenne, a fentiekhez hozzátette volna, az étkezések közbeni borozásokra ez a szociális faktor fokozottan érvényes.

A tisztifőorvos szavait mélyen alátámasztják azok a pszichológiai tanulmányok és tanácsok, amelyek a szigorú diéták és a koplalás lelki veszélyeire hívják fel a figyelmet. A kezdeti pozitívabb testkép és az önmagukkal való elégedettség után a túlzásba vitt diéta és koplalás elmagányosít, növeli a szorongást, a depressziót. Mintha csak a magány velejáróinak jellemzőiről olvasnánk (itt van néhány cikk és tanulmány erről). A diéta és a koplalás efféle hatásán egyébként nincs mit csodálkozni. Azok, akik diétáznak és koplalnak, többek közt nem tudnak lemenni a kollégákkal közös ebédekre, vagy elmenni a barátaikkal vacsorázni. Ez pedig hosszabb távon elszigetelődéshez vezet.

De ennél sajnos súlyosabbak is lehetnek a következmények. A diéta és az evési zavarok ugyanis nagyon komolyan összefüggenek egymással. A fogyókúrák vagy az egészségesnek tűnő életformaváltások túl gyakran csúsznak át kényszeres viselkedésbe, függőségbe. Mára már több könyv jelent meg a diéták ilyenfajta veszélyeiről, például az Anti-Diet vagy a The Wellness Trap, amelyek Christy Harrison munkái, valamint a The Gospel of Wellness Rina Raphaeltől. Adatokkal és példákkal bizonyítják, hogy sokan fizetnek magánnyal, szorongással és evési zavarokkal az elkezdett diétáért, ami könnyen kicsúszik a kontroll alól és eluralkodhat a diétázó életén.

A diéta és a pszichés zavarok

Nem is beszélve arról, hogy az esetek egy nem elhanyagolható részében, nagyjából 10%-ában a diéták és a koplalás vége olyan szintű evési zavar, amit már pszichés betegségnek tekintünk. Ilyen a bulimia vagy az anorexia. Egy ausztrál kutatás szerint azoknál a tiniknél, akik diétába kezdenek, ötször nagyobb eséllyel alakulnak ki ezek. Egy tanulmány szerint „a normál fogyókúrázók 35%-ából lesz kóros fogyókúrázó, és a kóros fogyókúrázók 20-25%-ánál részleges vagy teljes étkezési rendellenesség alakul ki.”

Az USA-ban a lakosság 10%-ánál már előfordultak ezek a rendellenességek, és csak az érintettek fele gyógyult ki ezekből teljesen. Az ő halálozási arányuk rendkívül magas, 20 éven belül közel 30%-uk meghal. Amerikai statisztikák szerint évente körülbelül 10 ezer ember halálát okozzák étkezési zavarok. Többségük 40 alatti nő.

Mintha a túlsúly elleni, évtizedeken át tartó kampánynak súlyos mellékhatása is lenne. Ma már inkább diétajárványról kellene beszélni, és az ellen küzdeni, mert a diéta is öl, de ha nem is halsz bele, magányossá és értelmetlenné teheti az életedet. Ahogy az alkoholfogyasztásnak is vannak veszélyei, mert az emberek egy bizonyos százaléka alkoholista lesz. Úgy tűnik, a diétázással is ez a helyzet, ám az sokkal gyakrabban vezet addikcióhoz, és lehetnek akár fiatalon is súlyos, életveszélyes következményei.