spotify Hallgasd meg!

Ha lesznek még ötven vagy száz év múlva történészek, úgy gondolom, „az ökológiai katasztrófa kiteljesedésének koraként” írnak majd ezekről az évekről, amikben éppen élünk. Ez lesz a vezérmotívum, ami mellett eltörpülnek, lábjegyzetekbe szorulnak a politikusok, csaták, olimpiák, a celebek viselt dolgai, és mindaz, ami ma a nyilvánosságot megtölti. Persze, éppen ezért az embereknek alighanem kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál, hogy történészkedjenek.

Viszont az ökológiai katasztrófa, a világvége ugyanakkor remek üzlet is, nem csupán ijesztő tény (szerintem tény, persze erről is folynak viták, amikben szintén jókora üzleti potenciál van). A fogyasztói társadalom lelkesen termeli és zabálja („termelő zabálás”, írta erről József Attila) a legkülönfélébb katasztrófa-narratívákat. Ezek három alaptípusát (én is az egyikbe tartozom) próbálom röviden jellemezni. Egyvalami közös bennük: valójában nem a világvégéről szólnak, hanem rólunk, a társadalmunkról. És ez, ha úgy tetszik, egyfajta garancia is a világvégére.

Ne legyen igazam.

Aprócska hír, hogy Tibetben – hivatalosan a Kínai Népköztársaság Tibeti Autonóm Területén, amely nagyjából annyira autonóm, mint a Magyar Zártkörű Részvénytársaság Népi Felülete, Németh Szilárd, csak sokkal szebb – évről-évre egyre korábban és egyre melegebben köszönt be a nyár.

A nyár beköszönte alapvetően mindig örömteli hír, a nyár olyan, mint Gombóc Artúr önképe, mindenki szereti, vagy legalábbis majdnem mindenki. Főleg azok, akiknek kevés jut belőle – annak idején az inuitok közé küldött első hittérítők kétségbeesve kértek vatikáni jóváhagyást, hogy a poklot a bevett szokásoktól eltérően hideg, szeles helynek írhassák le, mert a forróság és a nagy tüzek érzékletes képe még a végén sátánimádókat farag a megváltandó eszkimókból. Az engedélyt persze megkapták, hiszen ők a pokoltól való félelmet árulták, márpedig a pokoltól való félelem mindig akkor a legkelendőbb, ha a pokol roppantul hasonlít az adott valóságra.

A tibeti nyár – olyan ez, mint egy Boris Vian-regény címe – mindazonáltal azt jelenti, hogy Tibetben, közel négyezer méteren gatyarohasztó meleg van. Évek óta rekordmelegeket mérnek, olyan melegeket, amikre még a legöregebb lámák sem emlékeznek, bárhogy is verik őket a kínai titkosrendőrök. Márpedig a kínai szabályozás szerint a 22 fok fölé emelkedő napi átlaghőmérséklet hivatalosan nyárnak tekintendő. (Emeljünk kalapot egy olyan rendes ország előtt, ahol még az évszakokat is precízen előírják.) Lhászában a hőmérséklet az...