Megjött az első vihar New Yorkba. Névtelen Nor’ easter, bár lehetett volna Gonzalo vagy Hanna is, de most csak maradt „egy szeptemberi vihar”.
Hivatalosan vége a nyárnak. Megkezdődik a tanítás, utolsó hetéhez ér a tőzsde harmadik negyedéve, utolsó úszás a szabadtéri strandon, és lassan beleharapnak az első sárga foltok a juharfákba.
Kirajzolódnak lassan a novemberi választások főirányai is. A republikánusok szemérmesen távolodnak Trumptól, a demokraták fohászkodnak. Bármihez, amihez csak lehet, mert nagyon úgy néz ki, nincs más programjuk, mint a gyűlölet és a leszámolás. Nincs politikai stratégia, nincs gazdasági terv, ezen az egy dolgon munkálkodnak: bosszúvágy, rombolás, fenyegetések.
Gyakori manapság az antropomorfizmus az AI-val kapcsolatban. Emberi tulajdonságokat ruházunk át az ágensekre, és az utóbbi időben egyre inkább a gonosz, kártevő ágens rajokra. „Fanatikusan elkötelezett közösség” a mai felkapott szóhasználat. Ne ijedjünk meg, nem a Tisza pártról írunk, és nem is az önfényező amerikai demokratikus szocialistákról. Habár, a demokraták nagyon odaálltak a géprombolók oldalára.
Ők a fő ellenség, a fanatikusan elkötelezett közösség, a gonosz ágens raj, amitől majd idővel és egy halom lobbipénz után megszabadítanak bennünket a kongresszusi képviselők.
Luddites, ahogy itt az angol textilipari géprombolókat emlegetik, anno 1811. Amikor munkájukat féltve a textilmunkások nekimentek a gépeknek. Ami azonban itt és most érdekes, hogy ma nem az átlagemberek zajonganak, hanem a politikusok. Ők csinálják a zajt. Ők féltik az embereket, ők vették célba az AI-ágensek alattomos hadait, a géptermeket, az erőműveket. Ők izzítják napról napra a helyzetet arra számítva, hogy egy napon ők lesznek a nap hősei, a mesterségesen legyártott vészhelyzetre ők lesznek a válasz.
AI Kill Switch Act, AI Emergency Button Act, Humanist AI, EU AI ACT. Majd ők megoldják. Törvények sorával. És vonulnak a porondon, mint Taylor Swift, mintha ők találták volna ki az egész AI-üzletet. Majd ők kényszerítik térdre a nagyvállalatokat, behívják őket a kongresszus elé és nagyokat kérdeznek.
A demokraták nagyon rákaptak arra, hogy az emberek nevében beszéljenek. Ez komoly probléma a választások előtt, különösen, ha az emberekkel éppenséggel nem tárgyalták meg a dolgokat, ugyanakkor az ő nevükben hoznak törvényeket, az ő nevükben ítélkeznek, és gyakran szavaznak is. És azzal is segítik magukat, hogy összehoznak egy-két barátságos közvélemény-kutatást, ami a politikájukat igazolja. Így van ez mindenhol ma már.
Megkérdezem az új Meta-ágenst. Mit szól ezekhez a dolgokhoz, különösen a „guardrail dologról” érdeklődöm, a kapuőrzésről, a vészkorlátok felállításáról – amit már a munkámban is nagyon megutáltam.
Meta Muse udvariasan válaszol: ő nem társalgási ágens, ő szervező, feladatkezelő. Jobb, ha a chatbottal intézem ezt a dolgot.
Chatbot nem hezitál.
A techpolitika modern szókincsében a vészkorlátok kifejezés mára nagyrészt a bürokratikus túlterjeszkedés divatszavává vált. Olyan egyének használják, akiknek semmiféle technikai fogalmuk sincs a mesterséges intelligenciáról, pusztán azért, hogy befurakodjanak a diskurzusba és tekintélyt követeljenek maguknak. Hely az asztalnál, erkölcsi fölény, nagyvállalati kézfogás. Gyakran csak egy udvarias, fókuszcsoportok által letesztelt szó a szükségtelen kapuőrzésre.
Hmm. Nem buta.
Borítókép: Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök Washingtonban a Nemzeti Levéltár előtt 2026. szeptember 25-én / fotó: SAUL LOEB / AFP
Bejelentkezés