spotify Hallgasd meg!

Vannak lényegtelennek tűnő, apró pillanatok az életben, amelyek valahogy aztán mégis megmaradnak az emlékezetben. Ilyen volt például a 2004-es családi találkozónk Kaliforniában. Onnan Seattle-be repültünk egy Grand Canyon-túrára a Los Angeles-i unokatestvérekkel.

A repülőtérről taxival mentünk a hotelbe. Egy negyven év körüli férfi vezetett. Vasalt, fehér inget viselt és precízen megkötött nyakkendőt. Jobban illett volna egy limuzinba, mint ebbe a kis zöld városi taxiba, de mindenesetre az, hogy így alakult, kényelmesebbé tette az utazást. Üdítő volt az is, hogy beszélgetett velünk. Bemutatta a város nevezetességeit és földrajzát, a Mount Rainier távoli vonulatát, a Seattle Needle-t, és persze fiamnak a Mariner baseballstadiont. New Yorkban sajnos már nincsenek ilyen taxisok, ott csak ülünk csendesen a plexiablak mögött, és bámulunk.

Kiderült, hogy repülőgépmérnök volt a híres Boeing-vállalatnál, aminek Seattle a fellegvára. Onnan rúgták ki nemrég egy leépítés során. Elmondta, hogy a Boeing már 1992 óta tart fenn egy moszkvai lerakatot (Tupoljev-mérnökökkel), ahová végül is átvitték az ő tervezői munkáját is. Ezzel kivégezték a csoportját. A vállalat többi részlege sem járt jobban. A vázakat, a repülőgéptörzset és a szárnyakat ma már Kínában és Mexikóban gyártják, a nagy turbinákat és az elektronikus rendszert Koreában. Ami Seattle-ben marad, az a végső összeszerelés – bár lassan már az is átkerül Mexikóba –, és az adminisztrációs központ. 2024-es adatok szerint ma a Boeing-repülőgépgyártás több mint hetven százaléka kiszervezett.

Mindezt panasz nélkül mondta, talán ezért maradt meg bennem ilyen mélyen. Neki is három gyermeke van, mesélte, két munkából tartja el őket.

A gazdaságról lehet teoretikusan beszélni, de így valahogy elvész valami a számok halmaza között. Mindig jobban érdekelt, hogyan élik meg az emberek a gazdasági élet hullámzásait – ebben a pillanatban az amerikai vámpolitika következményeit.

A mi amerikai családunk öt részre oszlik: Kalifornia, Texas, Florida, New York–Connecticut, és van egy unokatestvér Minnesotában is. Ez utóbbi tipikus liberális társaság, mindig panaszkodnak, leginkább Trumpra, de ugyanakkor a legnagyobb bajuk az, hogy az Obama elnök által betelepített közel százezer szomáliai migráns tönkretette az egykor híresen biztonságos St. Paul–Minneapolis-körzetet. Most nincs más választásuk, minthogy meneküljenek a külvárosok tisztasága és biztonsága felé.

A kaliforniai család egy harmadik generációs építőipari vállalatot irányít – iskolákat, kórházakat, középületeket (például Starbucks kávézókat), benzinkutakat, és két-hárommilliós luxusházakat terveznek és építenek. Náluk a vám nem játszik szerepet. Ha a kanadai faipari termékek ára felmegy a vámok miatt, a költséget áthárítják a megrendelőre. Még nem volt olyan megrendelő, aki az áremelés miatt lemondta volna a megállapodást. Ugyanakkor minden mai megállapodás tükrözi egy váratlan áremelkedés lehetőségét – jöhetnek erdőtüzek vagy éppen a vámok.

Ami viszont érinti az üzletet, az a munkaerőhiány és az aktuális kitoloncolási politika. Kaliforniában, Nevadában és Arizonában több mint húsz éve nem lehet semmit felépíteni mexikói munkások nélkül. Ők napi 12-16 órát melóznak. Remek mesteremberek, gyönyörű dolgokat építenek, és mindezt bármiféle biztosítás és szociális ellátás nélkül. A helyi fehér munkaerő ehhez képest nagyon gyenge, sokszor drogfüggő és megbízhatatlan. A család bízik abban, hogy Trump – üzletember lévén – tisztában van ezzel a kérdéssel, és tudja, hogy mexikói munkaerő nélkül nincs építőipar, nincs üzlet.

A texasi család is a harmadik generációnál tart. Ők elektromos berendezéseket gyártanak a hajózási iparnak. Legnépszerűbb termékeik a reflektorok, a hangkürtök és a navigációs eszközök. Nemzetközi az üzlet – mondhatni, sok száz lábon áll – már a hatvanas években beindították a dél-koreai üzemeket, és a világ minden részére küldenek árut. A vám őket nem érinti, és a munkaerőhiány sem. A koreaiak már vietnámi leányvállalatokat alkalmaznak az áruk gyártására.

A connecticuti család ugyancsak harmadik generációs üzletet irányít, egy papírgyárat, amit egy emigráns nagymama alapított 1930 körül. A gyár kemény papírárukat készít – ékszer-, parfüm-, társasjátékdobozokat. A vám itt pozitív szerepet játszik, mivel ezzel a kínai konkurencia termékeinek ára megy fel. Így ők is felvihetik az árakat, vagy éppen megszoríthatják a vetélytársakat az alacsonyabb árakkal.

A probléma itt is a munkaerőhiány. Egy kiöregedő generáció dolgozik az üzemekben, és nincs utánpótlás. A mai fiataloknak nem megy az üzemi gürizés. Connecticut gazdag és egyben drága állam, nem könnyű fizikai munkából megélni. Logikus lenne eladni az üzletet, de a kínaiakon kívül nincs rá érdeklődés. A kínaiak viszont nagyon jó üzletemberek, és inkább kivárják, amíg az üzletet nem lehet tovább vinni, és akkor ugranak.

A floridai család befektetéssel foglalkozik, főképpen USA-kincstárjegyekkel. Gondolhatnánk, hogy őket érinti legkevésbé a vámpolitika, de ennek éppen az ellenkezője igaz. A vámpolitika együtt jár a kamatláb mindenkori minősítésével, így a jegyek hozama nagyon érzékeny – rövid-, közép- és hosszú távon egyaránt – bármilyen gazdasági bizonytalanságra. Ez pedig kiszámíthatatlan eredményeket hozhat.

Most, hogy a választásoknak vége és beiktatták az új elnököt, talán a politikai propaganda is elül egy kicsit. Elmondhatjuk végre, mi is mozgatja az átlag amerikait.

Valójában két dolog: van-e meló, és hogyan állnak a benzinkútnál az árak. Ez a két mérce, ami hajtja. Nem a tojás ára, nem ennek és annak az ára, nem a politika, nem a propaganda. Ezek mind mellékes dolgok. Az átlag amerikai arra törekszik, hogy gyorsan alkalmazkodjon a viszonyokhoz, és keressen annyit, hogy ne számítson a tojás ára.

De mi és miért is történik a Trump-féle vámpolitika ügyben?

A válasz egy részét megtaláljuk a magyar történelmi érettségi tételek között. Milyen hatást gyakorolt Mária Terézia kettős vámrendszere a magyar gazdaságra, 1754 és 1850 között? Az egyszerű válasz: az osztrák és cseh vidékek iparosodtak, míg Magyarország agárországgá alakult.

Ugorjunk egyet feljebb, és ez talán érdekesebb is: milyen hatással járt Mária Terézia kettős vámrendszere a teljes európai gazdaságra? A válasz itt is egyszerű: a nyugat-európai ipari termékek kiszorítása lehetőséget adott a helyi osztrák és cseh ipar fellendülésére. Ugyanakkor a nyugat-európai – angol, francia stb. – gyarmatosítás irányát átfordította Ázsia, Amerika, Afrika, és a szigetvilágok felé.

Egy vámrendszer minden esetben magával hoz valamiféle korrekciót. A kérdés az, hogy mennyire hatásos, mennyire pozitív ez a korrekció, mennyire tükrözi az eredeti terveket, és persze kinek lesz hasznos.

Mit szeretne a Trump-kormány korrigálni, és a korrekcióval elérni? Valóban új vámrendszert akarnak létrehozni, vagy csak blöffölnek? És persze a nagy kérdés, amit valaki mindig feltesz: mi a probléma, amit meg akarunk oldani?  

A probléma Kína.

Kína nem elégedett meg a neki szánt kulimunka-szereppel és kiépített egy 18,8 billió dolláros gazdaságot. Hozzá lehet tenni: amelynek egyre növekvő része high-tech.

Mit lehet erre lépni?

Az első számú cél a hanyatló amerikai nehézipar újjáélesztése és a vegyesipar visszatelepítése. Gazdaságfilozófiai szempontból ez egy érdekes irány, hiszen komoly fordulatot jelent az 1990-es évek tudásipari dogmáihoz képest. A józan ész diadala: Elon Musk és Trump szerint a tudásipar elitszagú liberális szemlélet volt. Nem lehet egyedül ebből megélni, kellenek a gyárak és már iparágak. Mind gazdaságilag, mind szociológiai szempontból lényegesek ezek. És persze a munkásosztály nagy szerepet játszik a politikai kampányokban is.

A vámhatározatok első köre ezt a gazdasági szektort érinti. A kanadai vámcsetepaté is ekörül forog. Blöff talán?

Az államilag támogatott kanadai alumíniumipari termékek kilencven százaléka az amerikai piacra megy. Ki lenne az igazi vesztes, ha Amerika helyre tenné egy kicsit az ottani alumíniumgyártó központokat, vagy ha éppen Mexikóból vagy Braziliából hozná az alumíniumot? És így van ez a faipari és hengerelt acélárukkal is. A kanadai pániknak megvan az oka. Az amerikai exportpiac nélkül a kanadai gazdaság hónapok alatt összeomlana.

De érdemes itt megállni egy pillanatra. Trump nagy pókerjátékos. Ő is látja, hogy a probléma nem Kanada vagy Mexikó. Lehetséges azonban, hogy a megoldás Kanadán és Mexikón „keresztül” érhető el. A három ország közös GDP-je harminc billió dollár felett volt 2023-ban. És akkor még nem beszéltünk a lehetőségekről. A Trump-féle „Nagyobb Amerika” lufi folyamatos lebegtetése sokféleképpen értelmezhető. Mivel a három ország helyzete hasonló, elképzelhető egy szorosabb Kína-ellenes vámkoalíció, úgymond egy Mária Terézia-féle kettős vámrendszer, ami potenciálisan kisegíti a három szomszédot.

A másik nagy irány nyilván a high-tech-ipar. Itt az amerikai fölény vagy lépéselőny megőrzése és további növelése a cél. Erről egy egész disszertációt lehetne írni „A kiszervezés keservei” címmel, de elégedjünk meg egy pár fő állítással.

A kiszervezés egyik sajnálatos velejárója a nehézipar, és később a tudásipar elkótyavetyélése, felhígítása lett. Kína gyorsan felnőtt a feladathoz. Nem elégedett meg bizonyos termékek tömeggyártásával, sokkal magasabbra tette a lécet, és keményen bekapcsolódtak a high-tech ipar fejlesztésébe. A kínai állam és a magánszektor együttműködése, a közös tőkefelhalmozás, a kompromisszumot nem ismerő külpolitika, és a tudatos oktatáspolitika meghozta eredményét. Mi is láttuk az egyetemen és a kórházban, mi is ez a tudás és hozzáállás – láttuk a csendes, lehajtott fejjel lehozott, tizenkét órás műszakokat. A kínai kollégák nem kavarnak, nem politizálnak, csak a nyomják a melót, és ugyanezt a hozzáállást továbbadják a gyerekeiknek.

Egyszóval, Kína nem egyszerű feladat.

A high-tech-ipar kimagasló termékeire célozni stratégiai okokból – ez negatív következményekhez is vezethet. A kínaiak képesek magasszintű technológiát fejleszteni, és ezt teszik is egyre gyorsabban. Láthatjuk a Deepseek példáját. A fejlesztési ciklus rohamosan csökken, és ezzel éleződik a konkurenciaharc.

A nehézipart célzó vámrendszer inkább elfogadható. Ezek már egy többszáz éves, és ma már kevésbé fejlődő ágazatot érintenek. A két legsúlyosabb probléma mellett – mi lesz az alapanyagok gyártásával, és az eltűnőben, szó szerint kihalóban lévő szakértelem pótlásával – felmerül a kérdés, mi lesz a munkanélküli tömegekkel. Az, hogy magára hagyták a munkásosztályt, a demokraták győzelmébe került.

Ha az utóbbi három hetet vesszük alapul, Donald Trump nem nagyon akar új vámrendszereket bevezetni. Inkább az azokkal való fenyegetéssel próbálja rábírni a feleket amerikai befektetésekre. India, Szaúd-Arábia és Japán már elindult ezen az úton. Kanada és Mexikó más engedményekről tárgyal. Ha az új kormány sikeresen csökkenti a befektetési adót, a beáramló tőke helyrebillentheti az ipar egyensúlyát, különösen, ha a Kínából kiáramló tőke az Egyesült Államokban köt ki.