spotify Hallgasd meg!

A romániai választásokon sokakat sokkolt George Simion és korábban temetőrombolással foglalkozó népi együttese, az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) több mint 40 százalékpontos áttörése. Engem mondjuk kevésbé, hiszen nem lehet eléggé hangsúlyozni, nagyjából ilyesféle eredményre lehetett számítani, miután a független és helyi megfigyelők szerint szerencsésen bárgyúbb, de hasonlóan oltás-kritikus, NATO-kritikus, kisebbségellenes Călin Georgescu urat volt szíves a romániai bíróság és hatóságok teljes mértékben eltiltani az indulástól. A tisztelt urak, akik elsősorban tehetők felelőssé azért is, hogy Georgescut valamiféle pártközi játék folytán egyáltalán megerősítették, nyilván úgy gondolták, hogy így szavazóit is lefegyverzik.

Mindez még februárban történt: a decemberi romániai elnökválasztáson győztes Georgescu az eredmény megsemmisítése után éppen a bukaresti választási bizottság ülésére tartott autóval, amikor a rendőrök megállították és bevitték. Az ügyészség később közölte, a vád ellene – sok más egyéb mellett – a romániai „alkotmányos rend felforgatása” volt. Az ügy lényege azonban nem más, mint hogy Georgescut végleg eltiltották a múlt héten lezajlott elnökválasztástól.

Hát erre mi történik? Elindult még egy másik, ráadásul valódi párttal rendelkező szélsőjobbos is, ez a Simion, a népek meg nem átallottak őt is kihozni győztesnek első körben. Pedig a hagyományos pártok igazán mindent megtettek, új jelöltet is állítottak Crin Antonescu személyében, és próbálták feledtetni a választókkal azt a kellemetlen tényt, hogy az embereiket csúnyán elverő Georgescut úgy kellett jogászkodással arrébb lökdösni a megmérettetéstől. A jutalom megérkezett: egyrészt csak Simion jutott tovább, a másik oldalon pedig a hagyományos nagy pártoktól ugyancsak független, de ultraliberális bukaresti polgármester, Nicușor Dan lett a kihívója. A se színe, se szaga „intézményes” struktúrát tehát, amit a kivénhedt szociáldemokraták és „nemzeti liberálisok” párosa jelképezett, két oldalról is alaposan kikezdték, nem csupán egyről.

A rendszer viszont mégsem adja könnyen magát. Félő, hogy amennyiben a mindent eldöntő megmérettetésen ismét Simion diadalmaskodik, a jogi huzavona újrakezdődhet, amíg a derék románok végre eltalálják, kire kell behúzni az x-et góltotón.

Pedig – régi hagyományoknak hódolva arrafelé – Románia sajnos csak azt az utat követte, amin Európa is jár. Az új időknek új szelei oda is be szoktak törni. Vegyük csak példaként Franciaországot. Itt – több másik politikus mellett – Marine Le Pen, az ugyancsak szélsőjobbos Nemzeti Tömörülés örökös elnökjelöltje lett eltiltva a választási indulástól, miután kiderült, tiltott EP-s pénzeket csatornázott át hazai, francia kampányokra. A francia jogi döntés kicsit más eset, mint a romániai, de a hatása ugyanaz. Le Pen nincs egyedül, a fősodratú jobboldali pártokból is ítéltek el és tiltottak el közügyektől ugyanezért embereket.

A hatásmechanizmus viszont ettől még teljesen ugyanaz. Nemcsak arról van szó, hogy a Le Pent (és mint nagy megrökönyödésre kiderült, a magyarellenes pedigrével rendelkező Simiont is) nyíltan kedvelő Orbán helyből politikai üldözésnek tudta be az eltiltást, a „baj” az, hogy a franciák nagy tömegei értettek ebben egyet vele. Így esett meg az, hogy mostanra az évek óta óriás TikTok platformot építő, munkás származású, de mégis elitiskolás Jordan Bardella a Tömörülés EP-frakcióvezetője sohasem látott mértékben tört az élre a franciaországi felmérésekben. Akármi is volt a francia bíróság szándéka Le Pen eltiltásával, annak valódi hatása az, hogy Macron hosszú évei után a magában is jobbra tolódó centrumtól a következő megmérettetésen a jobboldali radikálisok immár valóban átvehetik a kormányrudat. Köszönhető ez annak is, hogy tavaly például hiába szavazott éppen a baloldali népfrontra a franciák többsége, a fődemokrata Emmanuel Macronnak ez sem tetszett. Most meg még van képük, ismét helyette, a szélsőséges, bevándorlásellenes, Orbán-barát Bardellával szimpatizálni, nagy részben azért, mert elindulhat és nem Macronnak hívják, illetve az eltiltott Le Pen körül kerekedő, regényes hőseposz okán.

Itt már mindent lehet?

Nem maradtak restek a németek sem. A CDU győzött, és nem volt egyszerű ugyan, de Friedrich Merz is kancellár lett végül. Eközben viszont, alig zárultak le az urnák, Le Pen és Simion helyi elvtársai a Trump elnök, J. D. Vance alelnök és Elon Musk által is favorizált Alternatíva Németországnak (AfD) a bevándorlás- és elitellenes szélsőjobboldali erői itt is rohamos erősödésbe kezdtek, már elsők a felmérésekben, amire még sohasem volt példa ezelőtt.

A német bíróságok általában óvatosak a betiltásokkal. A nemzetbiztonsággal megbízott Alkotmányvédelmi Hivatal már nem volt ennyire óvatos, és nyíltan „a demokráciára veszélyesnek” nyilvánította a teljes pártot. A helyi sajtó meg is jegyezte, a kategória a konkrét betiltás előszobája.

Az ok itt akár meg is állna. A hivatal szerint az AfD egyes német állampolgárokat a bőrszínük, származásuk miatt nem tart német állampolgároknak, ezért rájuk a párt súlyos veszélyt jelent. Ezzel nehéz lenne vitatkozni, hiszen még a támogatóik által énekelt „Németországot a németeknek” is egészen huszadik századi rigmus, és ártatlan felszíne alatt jól sejthetjük, pontosan milyen érzelmek bújnak meg.

A baj csupán az, hogy az egy Balpárton kívül a Bundestagban jelenleg ülő összes párt vezére tett már olyan kijelentéseket, amik miatt a Hivatal ugyanezen az alapon felléphetett, noha sem a Németországi Szociáldemokrata Párt, sem a CDU nem javasolt német állampolgárok esetében deportálást. Ellenben Olaf Scholz is javasolt már „nagy ívű deportálást”, Merz meg egyenesen ezzel kezdte, és a választás előtt a „veszélyesnek” nyilvánított AfD-vel együtt szavazott a bevándorlók kiebrudalása mellett. Ma már a televízióban és az online médiában is simán elhangozhat az is, hogy egyes lakosok – állampolgárok és menedékkérők egyaránt – „kultúridegenek”, nem illeszkednek be, nem vallják a „német értékeket” – a mondanivaló tehát az AfD hatására ugyanaz, mint az Afd-nél.

Be kell-e tehát tiltani a méltányosság jegyében a CDU-t, a Zöldeket, az SPD-t is, ha akár egy-két képviselőjük néha megfogalmazott ilyesmit? Érdekes gondolat. De ha az AfD-t éppen ezen az alapon tiltják, őket pedig nem, az már önmagában is veszély az alaptörvényre nézve.

Mindezek után felmerült bennem a kérdés: nem volt még elég? Nem okozott ez a fafejű jogászkodás eddig is éppen elég kárt? Ha ennyire nincs mondanivalója az európai uralkodó pártoknak a szélsőjobboldal ellen, ha nem kívánják őket többé választáson legyőzni, akkor talán engedjék át a terepet olyanoknak, akiknek van. A Balpárt (Die Linke) Németországban már így is elég szép eredményeket ért el csupán azzal, hogy Heidi Reichinnek listavezető nyíltan kijelentette, nem tetszenek neki a fasiszták. Ezzel a többi, európai értelemben vett nyugatos, nyugodt erő nem kampányolt. Miért is kellene?

De Franciaországban sem igaz az, hogy a baloldalra senki sem kíváncsi. Igaz, a munkások jó része már valóban nem, de azért a szavazati arányuk sem éppen küszöb alatti eredmény volt.

De sejthetjük, Macron, Merz és társaik előbb adnák át a miniszterelnöki és elnöki paloták kulcsait tálcán a szélsőjobbnak, mint hogy megkockáztassanak egy balos ellenreakció szülte kormányt. Nyakunkon Trump, fenyegetése szerint egy csomó amerikai katona rövidesen kivonulhat a NATO-ból, hadakozni, fegyverkezni kell, szögesdróttal kell körbevenni az EU keleti határát – és közben persze vissza kell vágni népszerű jóléti intézkedéseket. A sajtónak lehetőleg mindehhez hozsannáznia kell, különben kapnak ők is a fejükre.

És ez a kulcs. Ilyen fontos feladatokat a demokrácia nem zavarhat meg. És csodálkozunk, hogy azok mellé állnak a tömegek, akik ezt a nevetséges helyzetet a leghangosabban kérik ki maguknak. Nem kellene.
 

A szerző a Mérce újságírója