Alapvetően elgondolkoztatott az az óriási lelkesedés, amivel a Shell-topvezető, Kapitány István tiszás gazdasági főemberré válását és Magyar Péterrel folytatott interjúját a hazai közvélemény fogadta. De valójában nincs abban semmi meglepő, hogy még olyan, a baloldalhoz közelinek számított hírességek, mint Pogátsa Zoltán is lelkesednek a Shell 2014 és 2024 között hivatalban lévő globális alelnökéért, őt „melegszívű” szupervezetőként jellemezve, akit – úgy hírlik – a munkatársai is szerettek.
„Kapitány István vagyok, ha vicces akarnék lenni, akkor úgy mondanám: a magyar Jockey Ewing.” Nem tudhatjuk pontosan, mire gondolt a költő, amikor így mutatta be magát. De ha belegondolunk, mennyire negatív figura is volt a Dallasban Jockey, akkor a jellemzés érthető is lehetne. A magyar üzletember 1987 óta dolgozott a Shell olajipari világcéggel, karrierje eddigi csúcsán, 2014 és 2024 között pedig a nemzetközi multicég globális alelnöke volt.
Nézzük csak meg, mi derült ki ez idő alatt magáról a cégről! A Vice News amerikai hírportálnál Kapitány távozásának évében, tehát 2024-ben jelentkezett anonim szivárogtatóként a cég egyik korábbi tanácsadója. A pozíciójából adódóan elmondása szerint évekig „rémálmok” gyötörték, hiszen a nagy cég még a szénhidrogénnel kereskedő társaságok közül is kiemelkedik kíméletlen gyakorlataiban, és abban, hogy a „zöldprogramja” is óriási – például Nigériában megtörtént – környezeti katasztrófák eltakarására szolgált.
A neve elhallgatását kérő volt munkatárs arról számolt be, a Shell az olajfúrótornyokon és más üzemegységeiben dolgozó munkásaitól könyörtelen tempót kívánt meg. Előfordult, hogy egy-egy bonyolultabb művelet közben egy huzamban 31 órát kellett talpon lenniük, és neki mint közvetlen felettesnek könyörögtek, hogy váltsák le őket.
De olyan is történt, hogy mindezt nem vették figyelembe, és – ahogyan arról egy dolgozó az előbbi lapnak ugyancsak anonim módon beszámolt – két munkavállaló végül meg is halt, egyszerűen a végkimerültség következtében. A munkatársnak tíz évig az volt a dolga, hogy a nevüket elhallgató dolgozók panaszait és visszajelzéseit meghallgassa. A Shell katari létesítményeiben az ott dolgozó nepáli vendégmunkások még védőfelszerelést sem kaptak a nagy nyomású és tűzveszélyes berendezések közelében.
Egyiptomban a cég a dolgozóit egyenesen rabszolgaként tartotta. Ivóvizet sem kaptak, és a mellékhelyiség használatát sem biztosították számukra. Véleménye szerint ezt a Shell főként az alvállalkozók által alkalmazott, jellemzően nem fehér munkásokkal tette meg, és hiába nem fizette ki sok esetben az olajipari dolgozókat az adott, helyi alvállalkozó, a multicég csak széttárta a kezét, hogy ők viszont már fizettek – és semmit nem tettek értük.
A szivárogtató több ezer dolgozóval beszélt az évek során, akik azt is elmondták neki, a Shell berendezései a fúrótornyoknál kifejezetten szennyezők, és a cég nem tartja be a biztonsági előírásokat. Az ő feladata többek között az is volt, hogy a súlyos olajszivárgások tényét a dolgozók elől elfedje, és mindezeket kedvezőbb színben tálalja. Végül a konzultáns azt mondta, mivel mindenkivel „birodalmi kegyúr” módjára bánnak, eszük ágában sincs változtatni semmin.
Mondhatnánk, hogy ugyan már, hiszen ez minden olajipari óriásvállalat jellemzője. Kegyetlenséggel kihajtott minél nagyobb profit. Ráadásul Kapitány István az óriáscég úgynevezett „downstream” részével foglalkozott, tehát mondhatná, ő a boltokkal, a benzinkutakkal, az ügyfelek részére közvetlenül nyújtott szolgáltatásokkal törődött, mi köze neki ehhez az egészhez.
Nos, mindössze annyi, hogy egy globális alelnök nemcsak alapvető döntéseket hoz, hanem ennyi idő, egy évtized alatt már a vállalati kultúrát is alapvetően befolyásolhatja. Márpedig azt már a nyugati, fősodratú média is tényként kezelte, hogy
De van itt még más is. Ahogyan azt a magyar gazdasági sajtó is részletezte már, a Shell éppen mostanában „pörgette ki” számos csúcsvezetőjét. Az ok-okozati összefüggés ugyan nem egyértelmű, de az EconomX még 2023 végén megírta, a multicég év végén igen érzékeny veszteségeket szenvedett, méghozzá zöldstratégiája miatt, ami éppen az energiacégek „megújulós” vállalásainak csúcspontján ment zátonyra. Azt írták ekkor – a Reuters hírügynökség információja alapján –, hogy „a Shell 6,2 milliárd dolláros harmadik negyedéves korrigált nettó profitja harmadával csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de megfelelt az elemzői várakozásoknak. Eközben kevesebbet költ a cég főleg a zöldebb eszközökre (…)”
A konkrét problémákra is fény derül a cikkből, amely szerint: „a megújuló energiaforrások és energiamegoldások üzletág 67 millió dolláros [21,78 milliárd forintos] negyedéves vesztesége ellentétben áll a francia TotalEnergies alacsony szén-dioxid-kibocsátású tevékenységeinek teljesítményével, amely a harmadik negyedévben rekordösszegű, 506 millió dolláros nyereségről számolt be, ami 114 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.”
Mindez – tehát a főként
A céget csak az olaj- és gázárák nemzetközi stabilitása mentette meg a rekordalacsony profittól.
Na, de mit mondott erről a zöldstratégiáról annak hajnalán maga Kapitány István? 2021-ben, még a Matolcsy-féle MNB-hez közel álló Növekedés.hu oldalán lelkesen úgy nyilatkozott a tervekről: „az energiaátmenet elindult, melyben nagyon tevékenyen veszünk részt. Tavaly létrehoztunk egy áram divíziót, szélfarmokat, napenergia parkokat vásárolunk, a nagykereskedelem mellett kiskereskedelmi tevékenységet is végzünk. Az elektromobilitás, ezen belül az elektromos töltés néhány évtizeden belül főtevékenységünkké válik. Egyre nagyobb piacrészt szerzünk itt: az Egyesült Királyságban megvásároltuk az ubitricity elektromos töltőhálózatot, amely 2700 utcai töltőt jelent, valamint 120 kúton 150 kilowattos töltőket is üzemeltetünk Shell Recharge márkanév alatt. Emellett sok otthoni töltőt is értékesítünk.”
Nos, ez volt az a stratégia, ami, mint az 2023 harmadik negyedévében már látszott, nem igazán jött be a cégnek, amit a közel 28 milliárdos veszteség is jól mutat. A globális alelnöki pozíciót a Tisza jelenlegi gazdasági tanácsadója végül 2024 elején hagyja el, tehát ezen fejlemények után.
A Shell így az USA-ban, a Mexikói-öbölben, illetve Louisianában és Texasban birtokolt kőolaj- és földgázlelőhelyein kinyert gázt cseppfolyós gázzá (LNG) alakítva éppen a MET krki terminálján keresztül tudja majd vezetéken értékesíteni Európa-szerte. Sőt, éppen a napokban derült ki az is, Lakatos Benjamin – a MET ügyvezetője és Magyarország egyik leggazdagabb embere – hamarosan visszalép a Svájcban bejegyzett energiakereskedő tényleges vezetésétől. Helyette – elmondása szerint – az operatív feladatokat nem más végzi majd, mint Huibert Vigeveno, akiről a Telex szerint azt kell tudni: „nagy név, három évtizeden keresztül a Shellben lépdelt felfelé, végül már a szűk topvezetés tagja volt”.
Szóval annál a Shellnél, amely másfél éve stratégiai döntést hozott arról, hogy a MET-tel az LNG területén együttműködésbe kezd, és amelytől – Vigeveno közvetlenül vele egy szinten lévő kollégája – Kapitány távozott, és a Tisza Pártnál bukkan fel.
Ha ezeket a fejleményeket egységben nézzük, nos, az ad valószínűleg új és valódi értelmet annak, amit Kapitány István hétfői ATV-s interjújában mondott, mely szerint „általában bármilyen üzleti helyzetben a teljes függőség, vagy legalábbis az óriási elkötelezettség, az minden politikai megközelítéstől függetlenül sem szerencsés”. Ezek után az interjúban aláhúzta: bizony több lábon kell állni és diverzifikálni kell az energiaforrásainkat, az orosz vezetékes gáztól elrugaszkodva. És valljuk be: mi „diverzifikálna” jobban a jelenlegi helyzetben, mint némi – magyar multis közbeiktatással szállított – amerikai LNG-gáz?
Ugye, hogy így már minden kerek?
Ez a cikk eredetileg az ÖT legutóbbi hírlevelében jelent meg néhány nappal ezelőtt. Regisztrálj hírlevelünkre az ÖT oldalán a FELIRATKOZOM gomb segítségével!
Borítókép: Shell-gyűjtőállomás, ún. flow station a Niger folyó deltájában / fotó: PIUS UTOMI EKPEI / AFP
Bejelentkezés