Irénke, a szociális munkás áll a kisbolt előtt, és reménykedik. Macska Jónás ül a kisbolt elé lerakott széken, és nincsenek illúziói. Zima néni hatalmas szatyorral és kísérleti lebegéssel jön fel az egyik utcán, ruhát mosni igyekszik a közösségi házba. Kísérleti lebegés, ezt Macska találta ki, hogy pontosan lemodellezze, hogy is közlekedik Zima. Jár. Nem evilági járás ez, van benne valami erősen a tudaton túli, meg persze a gyógyszerek, amelyek a tudaton belülit kaparják. Irénkének és a szociális szférának huszonöt százalékos béremelést ígértek. Októberben lesz, mondta a kormány, a nő azóta nagyon reménykedik, meg egy kicsit türelmetlen is, hogy mikor jelentik már be, amire nagyon régóta várnak. Legalább tizenhat éve, de lehet, hogy sokkal több. Inkább a sokkal több az igaz, de a telepen azért máshogy megy az idő, a politikai óra is máshogy jár. Még mindig sok a bizonytalansági tényező, mondja útközben Zimának, akivel együtt indulnak a közösségi ház felé. Már tíz perce nyitva kellene lennie, de Irénke reménykedése miatt kicsit csúszott a dolog.
Azt is mondták, hogy huszonöt-harminc százalék két lépésben, aztán meg azt is, hogy most egyszeri nagyobb juttatást kapunk, utána meg a huszonöt százalék két lépésben. Szociális sakk, közepesen profi mesterekkel. Irénke azt hallotta, hogy a helyi kórházban öt- és hatszáz között keresnek a takarítónők. Aztán látott egy bérjegyzéket is. Szelíd pánikroham kávé után. Nem tőlük sajnálja, inkább azt, hogy neki nincs ennyi. A férje szerint már rég az ipari parkban kellene dolgoznia valami sor mellett tizenkét órában neki is, és akkor futná nyaralásra. Ezt a szociális baromságot meg csinálja más balek. Elhivatottság? Ugyan már.
Zima néni nem tud hozzászólni a béremeléshez. Beteszi a ruhákat a gépbe, bedobja a mosókapszulát is, és várja, hogy Irénke elindítsa. Mert csak neki lehet. Aztán felhívatja vele a körzeti orvosát, hogy elfogyott a gyógyszere. Az orvos szerint még nem fogyhatott el, bár ő is pontosan tisztában van vele, hogy Zima néni fia nyúlja le az anyja gyógyszereit. Megy a kardozás, hogy nem írom ki, de írja már, nem lehet, hát rosszul vagyok, mi van magával? Aztán mégiscsak felkerül a felhőbe az a gyógyszer, valamiért az orvosnak is szüksége van erre a félszemű veszekedésre reggel kilenc óra körül.
Később Tóth Jenő rohan a kisbolt felől, hogy rengeteg a rendőr az első utcában, vagy húsz kocsival jönnek, bemennek minden házba, drogot keresnek. A Szipák már kint fekszik az utcán, a hátán térdel egy rendőr. A Büki Sanyika is kint fekszik az utcán, a hátán térdel egy rendőr. A Szikla Feri dettó. Irénke bátortalanul kimegy, megnézni, mi a helyzet, hátha tud segíteni, de egy kommandós visszaküldi. Mindegyiknél találtak kristályt, jobb, ha a hölgy visszamegy.
Pár háznál gyereksírás, apát elviszik, majd délután visszajön. Nem értik, miért nem vitték iskolába azokat a gyerekeket. Van úgy, hogy elalszik a szülő, és kilenc után már nem viszi be a gyereket a suliba. Van úgy, hogy esik az eső, és akkor sem viszi. Ez egy ilyen ritmus, dinamika, kívülről nehezen érteni. A rendőrök hamar végigfutnak a telepen, tizenegyre legalább nyolc ember már őrizetben, a Kicsi Bélának sikerült meglépnie valamelyik mellékutacskán, már rég az erdőben bujkál, azt már nem találja meg senki. Nem is nagyon futottak utána, ez már így is szép fogás.
Mondjuk a kilencven százaléka már este kint lesz, ezt Irénke is tudja, Macska Jónás is tudja, Zima meg pláne. Annyira nem is ijednek meg a helyiek. Ez olyan színház, morgolódik a szociális munkás, mint mikor befalazzák kilakoltatáskor Ytonggal az ajtót, ablakot: este visszajönnek a lakók, szinte csak rálehelnek, és már be is omlik, élnek benne ugyanúgy tovább.
Van a befalazós színház meg a drogdílerszínház. Még próbák és főpróba is van, mielőtt eljátszanák „igaziba”. Eltáncolnák, esetleg. Erős átéléssel, szakmai elhivatottsággal, mindenki a saját oldalán. A statisztika remek. Pipa.
Borítókép: Lakóépületek Tatabánya mésztelepi városrészében (forrás: MTI Fotószerkesztőség)
Bejelentkezés